Ajánlják, de alig ismerik az emelt szintű érettségit
2006. március 27. hétfő, 0:00
A
pedagógusok háromnegyede szerint a jogi és szociális igazgatási, a
bölcsész, illetve a gazdasági szakokon szükség lesz a sikeres
felvételihez az emelt szintű érettségire.
(Forrás:
Népszabadság)
Ez derült ki a
Felvételi Információs Szolgálat fölméréséből, amelynek során 317
középiskola 2286 tanárát kérdezték meg. Tavaly csak 20 ezren tették le
legalább egy tárgyból a hét többletpontot érő, emelt szintű érettségit. A
felvételi ponthatárok mégis szinte sokkolták a diákokat: több mint 700
olyan szak volt, ahol 120 pont még kevés volt a bejutáshoz – vagyis az
emelt szintű érettségiért vagy a nyelvvizsgáért járó többletpontok
nélkül nem lehetett bekerülni az adott képzésre.
Tavaly leginkább az olyan slágerszakokra, mint a
pszichológia, a nemzetközi kommunikáció, illetve a jogász és a gazdasági
területekre kellett jóval 120 pont fölött teljesíteni. A pedagógusok
majdnem fele úgy látja: az egészségügyi, az informatikai szakoknál is
szükség lesz az emelt szintű vizsgára.
Az új, kétszintű érettségi tavaly botrányok közepette
debütált, mégis, a pedagógusoknak csak a 23 százaléka érzi úgy, hogy
ismeri a rendszert. Kétharmaduk úgy nyilatkozott, hogy ismeri ugyan, de
vannak hiányosságai, 11 százalékuk szerint sok a „fehér folt”, egy
százalékuk pedig nem is ismeri a rendszert. Az új érettségi egyik
lényegi elemével – miszerint csak azon tárgy emelt szintű érettségijéért
jár a plusz hét pont, amelyikből a felvételi pontokat is számítják –
például a tanároknak csak a 65 százaléka van tisztában. Hogy a bejutási
küszöb 72 pontról 78 pontra emelkedett, azt a pedagógusok 57 százaléka
tudja, 26 százalékuk csak hallott róla, 16 százalékuk viszont nem is
tudott válaszolni az erre irányuló kérdésre.