Egy új
kémiai analízis szerint a Buddha-rombolásokról elhíresült bámijáni
barlangok másról is híresek lehetnek: az ott található ábrázolások
lehetnek a világ legkorábbi ismert olajfestményei. (Forrás:
Múlt-kor)

A bejelentés sokkolta az
európai kutatókat, akik közül eddig sokan a reneszánsz korába helyezték a
metódus megszületését.

Az afgán
fővárostól, Kabultól 240 kilométerre északnyugatra található Bámiján
völgy akkor került az érdeklődés középpontjába, amikor ott 2001-ben a
tálibok két Buddha-szobrot felrobbantottak. A térség több ezer
barlangjából azonban félszáz más különleges értéket rejt: azokban
növényi ábrákat, buddhista jeleneteket és mitológiai állatokat ábrázoló
festményeket láthatunk, amelyek többsége az i.sz. 5-8. század között
készült.

2003 óta – részben az
UNESCO finanszírozásával – japán, európai és amerikai szakértők
dolgoznak a korábban szisztematikusan megrongált freskók
rendbehozatalán. A kutatók a projekt során első ízben vonták be a
vizsgálatokba a képek festékanyagait, és ezzel az 1920-as évek óta
először folytattak tudományos teszteket a helyszínen. A gázkromatográf
és tömegspektrometria segítségével 12 barlang mintáit, és a két
felrobbantott szobor maradványait elemezték. Az eredmények mindenkit
megleptek, hiszen az eredmények a világ legkorábbi olajfesték
használatának nyomait mutatták. Mindezt egy Japánban tartott
szimpóziumon Tanigucsi Joko, az akcióban résztvevő helyi restaurátorok
vezetője ismertette.

Az analízis
kimutatta, hogy a falfestményeket a korai európai technikákra
emlékeztető eljárással készítették. A festékanyagok egy fehér alapra
kerültek, amelyre a gyantával vagy dióolajjal kevert színezőanyagot
kenték fel. Az olaj használatával a színárnyalatokat is
befolyásolhatták, és az könnyebben odatapadt a falra. Az olaj egyben
megváltoztatta a festmény száradási és viszkozitási idejét is. Az
eljárás indiai, kelet-kínai és mediterrán hatásokat tükröz, és egyben
sokkal összetettebb a korábban használtnál, amikor az ásványi
pigmenteket állati ragasztóval keverték össze.

A bámijáni képek abban is elsők, hogy a világon itt
használtak először gyantát kötőanyagként – tette hozzá a kutatónő.
Tanigucsi szerint a technika nem volt általános, és a többi barlangban
más-más festési technológiákkal is találkoztak. Szerinte ez arra utal,
hogy a bámijániak a különböző időkben újabb és újabb technikákkal
kisérleteztek. A kutatónő optimista: szerinte a további vizsgálatok
talán még régebbre is vissza tolhatják az olajfestékek használatának
történetét. A leletek egyben betekintést biztosíthatnak a Selyemút
kapcsolatai rendszerébe, és a kor kelet-nyugati kölcsönhatásai
következtében kialakuló művészetbe.

Az új elmélet alapjaiban forgatja fel az olajfestékek
használatáról gondoltakat: a közhiedelem szerint ugyanis azokat a 15-17.
században kezdték el használni az európai mesterek. Az olajokat ennek
ellenére már több középkori európai és bizánci képben is azonosították
már, és azokat a kontinensen jelenlegi ismeretek szerint először
nagyjából az i.sz. 9. századtól használták. Az afgán kutatások szerint
azonban a keleti térség ebben is jóval megelőzte a nyugatot