„Régóta
nem nyúltak hozzájuk” – újabb részletek derültek ki a magyar
állambiztonsági nyilvántartások megmentéséről. (A NOL beszámolója a
konferenciáról)

Irigykedve
hallgatták az ’56-os intézet és az OSA hétfői (egyébként egy
Facebook-csoportból „kinőtt”) konferenciájának magyar kutató résztvevői a
cseh, lengyel, román, illetve szlovák kollégák beszámolóját a
rendszerváltás előtti állambiztonsági szolgálatok iratainak
hozzáférhetőségéről. Az előadásokban csak úgy repkedtek az
„iratkilométerek”, sorjáztak az interneten szabadon hozzáférhető
adatbázisok. Ellenben alkotmányossági aggályokról, „nem tudjuk aktiválni
az adatbázisokat” típusú kifogásokról nem igen esett szó – nem mintha a
többi posztszocialista országban könnyen ment volna a pártállami múlt
feltárása. Fenyegetések, lopások, irat-visszatartások is előfordultak a
szomszédos országokban, mára mégis szinte mindannyian lekörözték
Magyarországot – „a térség éllovasát”, hogy Forgács Imre
igazságügy-miniszter korábbi nyilatkozatát idézzük.

A bezzeg-országok közül a Szlovákiában kutató Keszeli
Tamás például arról beszélt, hogy különösebb segítség nélkül sikerült
megfejteni a korábbi csehszlovák állambiztonság adathordozóit ,
Krzysztof Persak, a lengyelországi Nemzeti Emlékezet Intézet kutatója
pedig a közszereplők múltjának megismerhetőségét Lech Kaczynski államfő
adatlapjának bemutatásával demonstrálta, szervezetük honlapján.
Bukovszky László, a cseh állambiztonsági iratokat őrző levéltár vezetője
is hosszasan sorolta, mi minden hozzáférhető már a cseh, illetve
szlovák levéltárakban – Csehországban például mindössze az iratok alig
öt százalékát tartották vissza a szolgálatok, ellentétben a csaknem
félmillió nevet tartalmazó ügynöklistákkal, amelyek szabadon kutathatók.
Stefano Bottoni történész a romániai helyzetről tartott előadást,
amelyből az derült ki, hogy csak néhány évvel ezelőtt indult be érdemben
a Securitate iratainak kutathatóvá tétele, de azóta náluk is
nagyságrendekkel több adat – összesen kétmillió állampolgáré – ismerhető
meg, mint hazánkban.

– Hát igen,
ettől azért messze vagyunk, körözünk a cél fölött – mondta a külföldi
kutatók után felszólaló Barczi Imre, aki a magyar állambiztonság gépi
nyilvántartásait tartalmazó mágnesszalagok mentésében segédkezett. Az
informatikus bizottságuk munkájáról beszámolva sikerről számolt be: a
rendszerváltás előtt keletkezett, elméletileg érintetlen
nyilvántartásokat tartalmazó 18 szalag most már biztonságban van, több
helyen tárolják – manipulálásuk immáron kizárható. Azt viszont nem
tudták minden kétséget kizáróan megállapítani, hogy korábban belenyúlt-e
bárki az adatbázisokba (például 1993-ban, amikor Boross Péterék le
akarták válogatni a besúgókat); az összesen mintegy 40 megabyte méretű
adatállomány lehívását rögzítő napló (a lekérdezések, módosítások
dátuma) ugyanis manipulálható. Annyit azonban Barczi Imre elmondhatott,
hogy a szalagokon látszott, hogy öregek, összetapadtak, vagyis, hogy
régóta nem nyúltak hozzájuk.

A
2060-ig titkosított mágnesszalagok tartalmát ma is csak a titokgazdák
ismerhetik, az informatikus elmondása szerint a 40 megabyte tízezer
gépelt oldalnak vagy néhány tízezer 6-os kartonnak feleltethető meg, de
nem folyó szövegről van szó, hanem adatbázis-rekordokról – így elvileg
százezres nagyságrendben is szerepelhetnek benne személyek – megfigyelők
és megfigyeltek -, pontosabban velük összefüggésbe hozható adatok. A
kormány ígérete szerint február közepéig döntik el, mi legyen a
megmentett szalagok további sorsa.

A
NOL cikke »