A
vártnál kisebb arányban nőtt az emelt szinten érettségiző, idén végző
középiskolások száma. Az iskolaigazgatók szerint a diákok tartanak a
nehezebb vizsgától.
(Forrás: Népszabadság)
A tavalyi magas felvételi ponthatárok ismeretében
meglepően kevés, idén végző diák jelentkezett a hét pluszpontot érő
emelt szintű érettségire – tavaly 23 ezren tettek emelt szintű
érettségit, az idén 36 ezren jelentkeztek rá. A nehezebb vizsgát
választók között sokan már rendelkeznek érettségivel, azaz most csak a
felvételi eredményük javítása érdekében vágnak neki ismét a matúrának. A
már érettségizettek ezt tét nélkül megtehetik, hiszen ha nem tudnak
javítani, akkor a régi eredményüket számítják be. A most érettségizők
számára már nagyobb a tét, s talán éppen ezért nőtt csak alig valamivel
több, mint ötezerrel a végzős és emelt szinten érettségiző diákok száma.
A tavalyi emelt szintű érettségik egyébként kifejezetten jól
sikerültek: 80 százalékuk ötös lett, míg középszinten csak a diákok 20
százaléka ért el jelest. Igaz, a „főpróbán” a siker érdekében könnyű
feladatokat kaptak a diákok, az emelt szintet a legjobbak választották –
állítják a pedagógusok.
Tavaly
több mint 700 olyan szak volt, ahol 120 pont felett kellett teljesíteni,
tehát az emelt szintű érettségiért vagy a nyelvvizsgáért járó
többletpontok nélkül nem nagyon lehetett bejutni. A Semmelweis Egyetemre
fölvettek 72 százalékának volt emelt szintű érettségije, az ELTE-re
bejutottak 56 százaléka tette le a nehezebb vizsgát. Leginkább a
népszerűbb szakokra és az elitebb egyetemekre volt szükség az emelt
szintre: a Nyíregyházi Főiskolára felvetteknek csak alig öt százaléka
tette le a nehezebb vizsgát, a Nyugat-Magyarországi Egyetem elsőseinek
pedig csak a 8,61 százaléka tudhat a kezében ilyen érettségi
bizonyítványt.
A budapesti
Berzsenyi Dániel Gimnáziumban tavaly 107 emelt szintű vizsgát tettek le a
diákok, az idén már 174-en jelentkeztek be. Somogyi László, a gimnázium
igazgatója úgy látja: a diákok az idén nem tartanak az emelt szintű
vizsgától.
Kopcsik István, az
etyeki Kolumbusz Humángimnázium igazgatója azt mondta: a tanulók
félelmeik között leginkább azt említik, hogy a vizsga idegen bizottság
előtt zajlik. Probléma, hogy a pedagógusok 60-70 százaléka úgy gondolja,
mindent ugyanúgy taníthat, mint eddig, holott az új érettségi már
egészen más követelményeket fogalmaz meg az oktatókkal szemben is.
Szebedy Tas, a Gimnáziumok Országos Szövetségének elnöke úgy látja a
diákok már taktikáznak, hiszen rájöttek, hogy később is lehet még
érettségizni, és azt is látják, hogy igazán csak az elit egyetemekre
kell az emelt szintű vizsga. Ezért sokan most inkább a középszintűnek
vágnak neki.