• Címlap
  • Hírek
  • Tallózó
  • Történelem
  • Történelemtanítás
  • TTE
  • Átláthatóság
  • Adatvédelem
  • English
Hirdetés

Kérjük, segíts, hogy folytathassuk munkánkat!

Számlaszámunk: 11705008 – 20133762.

A támogatás bankkártyával itt lehetséges.

Nagyon köszönjük.

A történelem írásbelik története
2010. május 4. kedd, 0:00

2005 májusában, a kétszintű vizsga bevezetésével volt első alkalommal írásbeli érettségi történelemből. Az akkori érettségi botrány miatt erre kevésbé emlékszünk. A következő években már sokkal inkább a tartalomra figyeltünk. Az eddigi májusi történelem írásbelik krónikája.

2005

Ebből az évből arra emlékszünk, hogy a diákoknak kiosztott feladatlap „kísértetiesen hasonlított” ahhoz, ami korábban az interneten (is) letölthető volt. A nagy számú fellebbezés miatt végül az emelt szintű írásbelit meg kellett ismételni.

A tétellopás körüli botrány egyértelműen politikai síkra terelte az érettségi körüli diskurzust, így érdemi szakmai vita nem kezdődött. A TTE honlapján erről akkoriban Lőrinc László fejtette ki a véleményét.

  • 2005-ös középszintű feladatlap: http://www.okm.gov.hu/letolt/okev/doc/erettsegi_2005/k_tort_fl.pdf
  • 2005-ös emelt szintű feladatlapok: http://www.okm.gov.hu/letolt/okev/doc/erettsegi_2005/e_tort_fl.pdf

2006

A 2006-os vizsga lebonyolítását érthetően nagy érdeklődés kísérte. Először csomagolási problémákról érkeztek hírek, majd arról, hogy egy fogvatartott nem tudta időben megkezdeni a vizsgát, de ezeket a gondokat sikerült orvosolni. Azonban 2006-ban több súlyos szakmai kifogás is felmerült a feladatokkal kapcsolatban: egy 56-os forráselemzési feladatban fiktív idézet szerepelt (a feladatlap összeállítói semmilyen módon nem jelezték, hogy a szöveg kitalált); szintén sokan bírálták az „aktívan politizáló” Wittner Mária visszaemlékezéseinek beemelését a feladatba. Ezzel kapcsolatban Fazekas Csaba véleménye olvasható honlapunkon.

  • 2006-os középszintű feladatlap: http://www.okm.gov.hu/letolt/okev/doc/erettsegi_2006/k_tort_06maj_fl.pdf
  • 2006-os emelt szintű feladatlapok: http://www.okm.gov.hu/letolt/okev/doc/erettsegi_2006/e_tort_06maj_fl.pdf

2007

2007-re javult a helyzet, már csak egy nyomdahiba elégíthette ki a sajtó botrányéhségét (az MSZMP XIII. kongresszusa helyett XII. szerepelt). Kisebb polémia alakult ki azon, hogy lehet-e olyat kérdezni, ami nem egyértelműen része a tananyagnak. A minisztérium azzal érvelt, hogy a felemlített esetekben választhattak a vizsgázók másik kérdést. Összességében a kedvező vélemények voltak túlsúlyban, ezt tükrözi a TTE tavalyi összeállítása is.

  • 2007-es középszintű feladatlap: http://www.okm.gov.hu/letolt/okev/doc/erettsegi_2007/k_tort_07maj_fl.pdf
  • 2007-es emelt szintű feladatlapok: http://www.okm.gov.hu/letolt/okev/doc/erettsegi_2007/e_tort_07maj_fl.pdf

2008

Immár a negyedik májusi történelem írásbeli vizsga zajlott le, úgy tűnik az előző évekhez képest a legsimábban. A vélemények szerint egyaránt nehéz volt megbukni és jelesnek lenni ezen a vizsgán. A TTE összeállítása a 2008-as vizsgáról.

  • 2008-as középszintű feladatlap:
    http://193.225.13.210/erettsegi2008/k_tort_08maj_fl.pdf
  • 2008-as emelt szintű feladatlap:
    http://193.225.13.210/erettsegi2008/e_tort_08maj_fl.pdf

2009

A diákok néhány feladaton meglepődtek, alapvetően mégis meglepetések nélkül zajlott a történelem írásbeli. Megoldások, vélemények, események 2009-ből.

  • 2009-es középszintű feladatlap:
    http://193.225.13.61/erettsegi2009/k_tort_09maj_fl.pdf
  • 2009-es emelt szintű feladatlap:
    http://193.225.13.61/erettsegi2009/e_tort_09maj_fl.pdf

2010

Reméljük a legjobbakat.

 


 

Korábbi érettségi vizsgák anyagai az Oktatási Hivatal honlapján: http://www.oh.gov.hu/kozoktatas/korabbi-erettsegi/korabbi-erettsegi

Akkor tudunk dolgozni, ha Ön is segít!


Vissza

TTE-tagok figyelmébe:

Éljen a lehetőséggel!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

TTE-közösség

TTE a Facebookon

Youtube-csatorna

Tankönyvek

Hisztorizás podcast

Szlovák-magyar közös múlt

Történelemtanárok (34.) Országos Konferenciája

„Vissza a jövőbe!”- A közösségi média és az AI hatása a történelemre

A Történelemtanárok (34.) Országos Konferenciájának állásfoglalása

Eddigi konferenciáink

Galéria

„Őseinket felhozád…” – Magyar őstörténet

Támogatók

A tte.hu működésének támogatója

Adomány

Címkék

alapvizsga aláírásgyűjtés civil Civil Közoktatási Platform családtörténet előadás emberi jogok emléknap gyász Különóra módszertani cikk NAT tankönyv TTE-konferencia Tényleg!? történelmi atlasz törvény álhírek állásfoglalás érettségi

Partnerek

  • Impresszum
  • Alapszabály
  • Tagdíj
  • Belépési nyilatkozat
  • Támogatás
  • Kapcsolat
Történelemtanárok Egylete 1997-2017