Talán
kiadják Nagy Imre „politikai végrendeletét”.
(Forrás:
Népszabadság)

Kínosnak tartják a
magyar 56-kutatók, hogy Romániában, nem pedig hazánkban jelent meg Nagy
Imre snagovi naplója. De remélik: az 1956-os forradalom ötvenedik
évfordulójára magyarul is kiadhatják a mártírhalált halt miniszterelnök
„politikai végrendeletét”.

Nagy Imre legfontosabb írásának tartják a mártírhalált halt
miniszterelnök romániai száműzetése alatt készített feljegyzéseit, amely
magyarul eddig mégsem jelenhetett meg. A Gondolatok, emlékezések címet
viselő, snagovi naplóként is ismert jegyzet románul viszont
megjelenhetett, ha nem is teljes egészében. A román kiadás
megjelentetése mögött Gecsényi Lajos, az Országos Levéltár főigazgatója
szerint politikai megfontolások állhattak. A kialakult helyzet
hiánypótlásra ösztönzi a magyarországi kutatókat, akik jelenleg csak
reménykednek, hogy legalább a forradalom jövő évi, 50. évfordulójára
megjelentethetik a naplót.

A Nagy
Imre-csoport snagovi száműzetése alatt íródott jegyzetek átadását a
néhai kormányfő rehabilitálása óta követeli a mindenkori kormány
Romániától. Intenzív kutatómunka is indult hazánkban, s ennek
eredményeként számos életrajzi mű, történelmi áttekintés és elemzés
(illetve a napló egyes részletei) látott napvilágot. Néhány éve jelent
meg Rainer M. Jánosnak, az 56-os Intézet igazgatójának Nagy Imre-kötete,
illetve Nagy Imre Viharos emberöltő című, szintén Snagovban írt
önéletírása. Utóbbiban a szerző nemcsak a születési évét, hanem
halálának körülbelüli időpontját is megjelölte: „1896-195…?”. Az
életrajzát csak 1918-ig írhatta meg, és egy mondat közepén volt
kénytelen félbehagyni, amikor 1957. áprilisban Snagovban letartóztatták.

Eredetileg a kutatók azt
tervezték, hogy az önéletírást és a naplót egyben jelentetik meg, ez a
terv azonban meghiúsult – részben Nagy Erzsébet, Nagy Imre örököse
beleegyezésének hiányában. Viszont időközben Bukarestben román és magyar
kutatók – részben az 56-os Intézet kutatása keretében – ottani
levéltári forrásokra támaszkodva megjelentették a snagovi napló
részleteit is, amihez nem volt szükség az örökösök beleegyezésére. A
több mint ötszáz oldalas, spirálfüzetbe írt Gondolatok, emlékezésekben
Nagy Imre az ötvenhatos eseményeket elemzi, reagál politikusok
állásfoglalásaira, készül egy nemzetközi kommunista párti vitára;
egyfajta tanulmányfüzérről van tehát szó – érzékelteti a mű jelentőségét
Sipos József, a Nagy Imre Emlékház kutatási igazgatója.

Két évvel ezelőtt Adrian Nastase
román kormányfő 210 oldalnyi „snagovi dokumentum” fénymásolatát adta át
Medgyessy Péternek, majd Tóth András titkosszolgálati államtitkár tavaly
további 49 (mintegy tízezer felvételt tartalmazó) mikrofilmet hozott
Bukarestből. Ezek a Nagy Imre-csoport valamenynyi tagjáról szólnak. A
kópiák minősége kritikán aluli, az anyag ráadásul nem hiánytalan, a
naplóból például teljes oldalak (köztük rögtön az első) hiányoznak –
mondta az anyag feldolgozásában részt vevő egyik történész, Baráth
Magdolna. A történészcsapat egyébként az egész csoport romániai fogva
tartásának anyagait tervezi egy kötetben megjelentetni. A román féltől
megkapott dokumentumok néhány hónapja az országos levéltárban kutathatók
– mondta a Nagy Imre Emlékházban megrendezett tegnapi tudományos vitán
Gecsényi Lajos, megjegyezve: talán ha két kutató volt eddig kíváncsi
rájuk…

A gyér érdeklődésnek
Rainer M. János szerint az az oka, hogy a kutatók tudják: Nagy Erzsébet
nem engedélyezi a napló megjelentetését annak ellenére, hogy „a XX.
század egyik legfontosabb történelmi személyisége, a század egyik
legfontosabb dokumentuma mindannyiunk öröksége”.

Több történész arra számít, hogy legalább a románul
megjelent könyv (vissza)fordítását kiadhatják. A Nagy Imre Emlékház
azonban ezzel nem elégszik meg, s külön kutatói csapatot állított fel a
napló feldolgozására.

A legnehezebb
az „eredetiségvizsgálat”. A Magyarországra került anyagok ugyanis nem
teljesek, a kéziratok pedig nincsenek meg – magyarázza Sipos József;
csak lefordított-visszafordított másolatok állnak rendelkezésre. A
Securitate emberei a Nagy Imre-csoport tagjainak szinte valamennyi
kéziratát lefotózták és a szövegeket románra fordították (a snagovi
száműzetés idején a külvilágtól és egymástól is elzárt csoport politikus
tagjainak megengedték, hogy jegyzeteket készítsenek). E szövegeket a
magyar titkosrendőrség is megkapta, és 1957-ben visszafordította
magyarra. „Nem tekinthetjük autentikusnak a sietve legépelt, néhol
pongyolán lefordított szövegeket” – mondja Sipos József.

S ha mindez nem volna elég: Nagy
Imre teljes oldalakat kitépett naplójából, több jegyzetét csak vázlatnak
szánta, időről időre áthúzta, átírta azokat. Voltak kijelentései
(például Kádárékról), amelyeket ő maga is túl erősnek, túl indulatosnak
érzett. Nehéz tehát eldönteni – folytatja a történész -, hogy mit
tekinthetünk végleges szövegnek. Az egyeztetését végző csapat abban
reménykedik, egyszer talán az eredeti napló is előkerül. Bár a fáma
szerint azt Nagy Imre megsemmisítette, ma már tudjuk, hogy 1957-es
magyarországi kihallgatásai során követelte a naplóját, hogy
felkészülhessen. A kérésére átadott legépelt verziót pedig ő maga sem
fogadta el, mondván: az „nem teljes”.