A
világhírű magyar élete utolsó napjait egy bécsi elmegyógyintézetben
töltötte, ahol a férfit egyesek szerint meggyilkolták. Cselszövések,
magyargyűlölet, és egy rejtélyes betegség, avagy mi történhetett az
anyák megmentőjével. (Forrás: Múlt-kor)

Életeket mentett a kézmosás

Semmelweis Ignác, a magyar orvostudomány egyik
legnagyobb alakja, a gyermekágyi láz kóroktanának megalapozója, „az
anyák megmentője” 1818. július 1-jén született Budán. 1835-től a pesti
egyetem bölcsészeti tanfolyamára járt. Két év múlva Bécsben a jogi karra
iratkozott be, de be-beült egy medikus barátjának anatómia előadásaira
is. Az ott hallottak annyira magával ragadták, hogy egy év után „szakmát
váltott”, orvosi tanulmányai mellett eljárt boncolni és elvégezte a
szülészmesteri tanfolyamot is. 1846-ban tanársegédnek nevezték ki a
bécsi szülészeti klinikán, ahol szinte naponta szembesült a gyermekágyi
lázban meghalt anyák tragédiáival.

Semmelweisnek feltűnt, hogy az otthon vagy bábaképző
intézetekben szülő nők közül sokkal kevesebben haltak meg így, mint a
kórházakban, holott a tudós professzorok helyett csak képzetlen
szülésznők foglalkoztak velük. Amikor egy kollégája boncolás közben
megsértette a kezét és nem sokkal később elhunyt, Semmelweis rádöbbent,
hogy az orvos boncolási képe azonos a gyermekágyi lázban meghalt anyák
leleteivel. Nem a vérmérgezés felismerése volt a nagy teljesítmény,
hanem annak megértése, hogy a boncnok kezén ott van a fertőző anyag, a
vérpályába jutáshoz csak seb kell, ami pedig minden szülő nőnél
megtalálható. Semmelweis vette észre elsőként: a gyermekágyi láz nem
önálló kór, hanem fertőzés következménye és a fertőzést az orvos
terjeszti.

Ezért a hozzá beosztott
orvosoknak azt javasolta, majd arra kényszerítette őket, hogy mielőtt a
beteghez érnének, erős fertőtlenítő szerekkel mossanak kezet, s ezután
szinte megszűnt a gyermekágyi láz. „Mivel nem használt mikroszkópot, nem
tudta megmondani, hogy milyen típusú fertőzések történtek a szülőnők
szervezetében és ez hogyan folyik. Semmelweis Louis Pasteur és Robert
Koch mikrobiológiai forradalmának korszaka előtti utolsó évtizedben
alkotott, tehát nem lehet tőle elvárni, hogy az új korszak gondolkodása
szerint fogalmazza meg az elképzeléseit” – mondta el a Múlt-kornak Varga
Benedek, az Orvostörténeti Múzeum igazgatója. Felfedezésével azonban
nem dicsőséget, hanem ellenségeket szerzett kollégái között, akik
büszkék voltak kezük „kórházi szagára” és sértőnek találták a
feltételezést, hogy ők okoznák a betegek halálát.

Az 1848-as forradalom kitöréskor aztán a nemzeti
érzésre apellálva meg is szabadultak a kényelmetlen magyartól, akinek
távozásával megszűnt a kényelmetlen kézmosás, viszont újra felszökött a
gyermekágyi lázzal összefüggő halálozások száma. Ekkor visszatért
szülővárosába, ahol régi barátai mellett a szakma is hamar befogadta: az
orvosi elitbe került, önzetlenül dolgozott betegeiért, eleinte díjat
sem kért munkájáért. 1851-ben a pesti Rókus kórház főorvosának nevezték
ki, 1855-től a szülészet és nőgyógyászat professzora volt a Pesti
Tudományegyetemen. 1858-ban hosszabb cikksorozatot közölt a gyermekágyi
lázról, s egy német nyelvű monográfiát is közreadott, de csak kevesen
fogadták el nézeteit.

Ekkorra
Semmelweis már megkeseredett ember volt, és monográfiája több ponton
megtámadta kollégáit – tette hozzá Varga. Szerinte ennek több oka is
lehet: a legtöbben azzal magyarázzák, hogy a férfi korábban rengeteg
lányt és asszonyt látott meghalni. Ráadásul legtöbbjüknek ő maga okozta a
halálát, azzal hogy saját kezén vagy ruházatán vitte át a boncteremből a
szülőszobába a kórokozókat.

„Gyilkoltam – jóhiszeműen tettem, de gyilkoltam – meg
akartam menteni a gondjaimra bízott szülőnőket. Azt hittem, minél
szorgalmasabban boncolok, annál inkább rájövök a titkos okra, mely
megöli őket. Ezért boncoltam, s az ujjamon tapadó hullaméreggel öltem
meg őket. De most rájöttem arra, hogy a fertőzést a vizsgáló ujjon
tapadó szenny viszi be a szülőnő szervezetébe. Ezt tudtára adtam az
egész világnak, és aki ezek után nem takarítja le a szennyet ujjáról,
mielőtt vizsgál, az tudatosan és bűnösen gyilkol” – emlékezett később az
orvos.

A
Múlt-kor teljes cikke »