Száz
évvel ezelőtt, 1910 januárjában a Szajna kilépett a parti védművek mögül
és hatalmas iszapos árvízzel sújtotta Párizs belső részeit. Még a
Saint-Lazare vasútállomás környékén is csak csónakkal lehetett
közlekedni. A rendkívüli állapot élő főpróbája lett a későbbi párizsi
katasztrófahelyzeteknek. (Forrás: Múlt-kor)

Özönvíz az Eiffel-torony tövében

1910 telén özönvízszerű esőzések telítették a talajt,
és a védművek mögül kilépő Szajna teljesen elárasztotta a francia
főváros nagyrészét. A folyó január 28-án érte el a legmagasabb, 8,72
méteres vízállást.

Az áradás miatt a
mindennapi élet hónapokra rendkívülivé változott, több ezren
kényszerültek lakásaik elhagyására. A házakat körbevevő víz 200 ezer
embert közvetlenül érintett és mai pénzben kifejezve 1,5 milliárd euró
(több mint 400 milliárd forint) kárt okozott.

A csatornarendszer, a metró és az áramellátás rövid idő
alatt felmondta a szolgálatot, de a városlakók együttműködési képessége
nem hagyta cserben a várost, sőt, csak főpróbát jelentett egy négy
évvel későbbi még súlyosabb válság előtt, amikor Franciaország belépett
az I. világháborúba. Megdöbbentő ugyanakkor a mából visszatekintve azt
látni, hogy mennyire sérülékeny volt a városi infrastruktúra. A
csatorna- és metróhálózaton keresztül olyan területekre is hamar
eljutott a víz, ahová az áradás magától nem hatolt volna el. A
Saint-Lazare vasútállomás környékén például csak csónakkal lehetett
közlekedni.

A Szajna 1924-ben,
1955-ben, 1982-ben és 1999-2000-ben hozott hasonlóan rettenetes árvizet.
Louis Hubert, az ökológia, energia, fenntartható fejlődés és tengerügyi
minisztérium párizsi körzetéért felelős igazgatója szerint a francia
főváros aligha fogja tudni elkerülni, hogy hamarosan újból árvíz
sújtotta területté nyilvánítsák.

A
modern városi életmód kényelme ugyanis egyúttal elkerülhetetlen
sérülékenységet is jelent: az áradás hosszú napokra teljesen
megszűntetheti az elektromos- és telefonhálózatot. A jelenlegi
árvízvédelmi terv legalábbis éppen ezeken a százéves tapasztalatokon
alapul. A hatvanas években épült víztározók („nagy tavak”) egy esetleges
árvíz idején egyébként a folyó város feletti szakaszán jelentősen
csillapítják a kárt. De egy nyolcméteres árvíz esetén ez legfeljebb 60
centit jelent.

Jelenleg tehát egy a
száz évvel ezelőttihez hasonló árvízi jelenség társadalmi
következményei tízszer súlyosabbak lennének: 2-3 millió ember maradna
áram nélkül hosszabb időszakon át, egymillió embert érintene közvetlenül
az ár, és összességében legalább 15 milliárd euró kárt okozna. Mindez
tehát az egész francia főváros tágabb térségében káoszt és
felbecsülhetetlen gazdasági károkat jelentene.