Hisztériás
vakságban, azaz traumás neurózisban szenvedett-e egykor
Hitler?
(Forrás: National Geographic)

És hozzájárult-e ez az első világháborúban szerzett
sérülése, illetve annak hipnózissal való gyógyítása későbbi
pályafutásához? Többek között erről tanácskoztak francia és magyar
pszichológusok és orvosok Budapesten.

Az elmúlt hét végén másodszor tartott
Magyarországon konferenciát a versailles-i székhelyű Piotr-Tchaadaev
Társaság. A budapesti Francia Intézetben tartott tanácskozás
társszervezője a Magyarországi Frankofón Orvosok Társasága volt. A
programban – a francia pszichológia hagyományainak megfelelően – nem
csupán pszichológiai témák szerepeltek, így például a konferencia
társzervezői, Jean-Yves Feberey és Temesvári Péter Bartókról, illetve
Semmelweisről tartottak előadásokat.

Bartók, Ferenczi,
Bálint

Mindketten a
két híres magyar személyiség francia kapcsolataira is kitértek, így
Párizsnak, az ottani látogatásnak Bartókra gyakorolt hatására, illetve
Semmelweis munkásságának utóéletére, arra, hogy miként védte meg Pasteur
utóbb Semmelweis nézeteit egy tudományos vitában. A Bartókról szóló
Feberey-előadást zenei „kíséret” is aláfestette: Varga Réka Bartók
zongoraművei alapján mutatott be improvizációkat, Durkó Péter pedig
saját műveit is játszotta a konferencián.

A pszichológiai témák sem hiányoztak a tanácskozásról.
Alexander Nepomiachty, a Csaadajevről, a XIX. századi orosz ellenzéki
személyiségről elnevezett francia társaság elnöke például arról adott
elő, hogy miként lehet e-mailben pszichoterápiát végezni. Az orosz
származású Nepomiachty ugyanis Versailles-ból néha vissza-visszatér
Szentpétervárra, ahol van egy páciense, akit nagyon ritkán lát
személyesen, s akivel e-mailben tartja a kapcsolatot.

Tringer László ”A pszichoterápia,
mint foglakozás? A magyarországi helyzet” című előadásában azt
fejtegette, miként szakosodik a lélekgyógyászat, és milyen lehetőségek
nyílnak meg a pszichoterápiai képzéseken részt venni akarók
előtt.

Michelle Moreau-Ricaud
Párizsból érkezett, és szinte folytatta egy évvel korábbi előadását
Ferenczi Sándorról és Bálint Mihályról, a budapesti pszichológiai iskola
legfontosabb képviselőiről. Ferenczi kapcsán megemlítette, hogy ő talán
még Freudnál is jobb analizáló, terapeuta volt, akinek ezt a képességét
maga a modern pszichológia megalapítója, azaz Freud is elismerte.
Bálintról pedig azt tartotta fontosnak megjegyezni a francia szakértő,
hogy ő volt az, aki nyugaton Ferenczit népszerűsítette, és különösen a
brit E. Jones professzorral szemben képes volt arra, hogy Ferenczi
munkásságát a szaktudósok körében is elismertesse.

Háborús traumák
hatása

A
konferenciának a nagyközönség számára talán legérdekesebb előadását
Daniel Lemler strassburgi lélekgyógyász tartotta, aki a traumákról, a
traumatizmusról beszélt. Lemler szerint a traumák, különösen a háborús
traumák gyakran járulnak hozzá a neurózis kialakulásához, és az ilyen
esetek kérdésessé teszi az idegbetegségek, a neurózis freudi elméletét.
Lemler szerint ugyanis nem feltétlenül a szexualitásban gyökerezik az
efféle traumák kialakulása.

Hogy
mindez mennyire nem elméleti kérdés, és mennyire nem csupán az első és a
második világháborúhoz kapcsolódik, azt jól bizonyítja Lemler szerint a
mostani és az előző Öböl-háború, az iraki konfliktus is, ahol szintén
sok katona szerez súlyos idegi kihatású sérüléseket.

Lemler érdekfeszítő előadásában kitért arra, hogy a
háborús traumák már Freudot is kifejezetten foglalkoztatták. Freudot
például szakértőnek kérték fel egy eljárásban, amely az első világháború
után Wagner-Jauregg professzor ellen indult. Jauregg elektrosokkal
„kezelte” a frontról visszatért neurotikusokat, azért, hogy kiszűrje
közülük a szimulánsokat, s még a harcok idején visszaküldhesse azokat a
csatába. (A magyar olvasók ennek sokkal komikusabb változatát ismerhetik
a Svejkből is, ahol – mint tudjuk – beöntéssel „kezelték” a frontról
kiszuperált katonákat.) Bár a Jauregg elleni perben Freud azt
hangsúlyozta, hogy szerinte a híres (vagy inkább hírhedt?) professzor
nem kegyetlenkedett a betegekkel, maga a per sajátos fordulatot vett: a
Jauregg elleni eljárás a Freud által kidolgozott pszichoanalízis elleni
vádbeszéddé alakult át. Freud később keserűen emlékezett vissza erre az
esetre – mondta Lemler.

De mi is
volt Freud hipotézise a traumás neurózissal kapcsolatban? A trauma
Freudnál a hisztéria patológiájánál kerül szóba, a traumatikus
hisztériát és a neurózist egységesen kezelte a pszichológia úttörője. A
neurózis eszerint a traumatikus pillanathoz való rögződést, fixációt
jelenti, azt a rémületet idézi fel, és ismétli meg, amely lehetetlenné
teszi a trauma „lereagálását”. A traumatizmus ökonómiai modellje szerint
így a trauma olyan rövid idő alatt következik be, ami lehetetlenné
teszi a szervezet számára a túlzott energia levezetését, normál módon ez
a hatalmas feszültség nem kezelhető. Ennek az irtózatos (lelki)
energiának a hasznosítását jelenti tulajdonképpen a sokféle „utóhatás”, a
tartósan jelentkező neurotikus tünetek. A szorongás ilyen értelemben
egyfajta védekezés a sokkokkal szemben, a szervezet felkészülten várja
ekkor a külső hatást. A traumás neurózis esetén viszont a szervezetnek
nincs ideje felkészülni, túl hirtelen, túl rövid idő alatt éri a trauma.

A traumás neurózis egyik kevésbé
különleges esete rendkívüli történelmi jelentőségre tett szert – amint
ez Lemler mostani előadásából is kiderült. Egy kevésbé ismert szerző,
Ernst Weiss regényében egy anekdotáról ír, amelyről nem lehet eldönteni,
mennyire felel meg a valóságnak. Annyi bizonyos, hogy a regény
olvasható, és így legalábbis megismerhető Weiss teóriája, miszerint
Adolf Hitler az első világháborúban traumás neurózist, hisztériás
vakságot kapott, méghozzá mustárgáz-támadás idején. Később Hitlert
hipnózissal kezelték, és állítólag utóbb ez a módszer, amelyet rajta
sikeresen alkalmaztak, adott ötletet Hitlernek a „tömeghipnózis”
bevetésére a politikai küzdelmekben. Lemler nem foglalt állást abban a
kérdésben, hogy Hitler hisztériás vaksága összefügg-e későbbi politikai
pályafutásával, mindenesetre érdemesnek tartotta felvetni ezt a
problémát.