Churchill
egyszer azt mondta, hogy a történelem kegyes lesz vele, hiszen ő írja.
Elnöksége végén Vlagyimir Putyin még új történelemkép alkotására is
szakít időt, hogy így támassza fel az orosz nemzeti büszkeséget, és
biztosítsa helyét a panteonban Nagy Péter és Sztálin oldalán. (Forrás:
Metazin)

„Oroszországban a kommunizmus összeomlása
utáni évtizedet a hivatalos ideológia hiánya jellemezte. A megfáradt és
a nagy világmagyarázatokból kiábrándult orosz elit ideologizálás
helyett gyakorlatias kérdésekkel, elsősorban a meggazdagodással volt
elfoglalva. Amikor 2004-ben Putyintól megkérdezték, hogy milyen nemzeti
álmokat dédelget, az elnök azt felelte, hogy versenyképes Oroszországot
szeretne” – olvassuk az Economistban.

Az elmúlt
években a magas világpiaci olajáraknak köszönhetően szárnyal az orosz
gazdaság, és a költségvetés óriási bevételekre tett szert. Úgy tűnik,
hogy a márciusban leköszönő (pontosabban a hatályos alkotmány szerint
már nem újraválasztható) Putyin és elvtársai azon munkálkodnak, hogy új
történelemképpel boldogítsák az orosz népet, és egyúttal arról is
gondoskodjanak, hogy az elnököt az orosz történelem nagyjai közé
emeljék.

Nemrég Putyin egy konferencián egy új
kézikönyvet ajánlott a történelemtanárok figyelmébe. Az Oroszország
legújabb történelme 1945–2006 című kézikönyv a „sztálini honvédő háború”
és Putyin elnöksége közötti időszakot öleli fel. A cél: Oroszország
nagyságának bemutatásával az oroszok nemzeti büszkeségének
feltámasztása.

A könyv szerint a Szovjetunió
felbomlása tragikus történelmi hiba volt. „Nem volt demokrácia, de a
Szovjetunióban volt a világ legjobb és legméltányosabb társadalma.” A
kötet szerzői nem hallgatják el, hogy Sztálin élt az erőszak és az
elnyomás eszközével, de ezt a háborús, majd hidegháborús fenyegetés
szükségszerű következményének állítják be. Az ukrán és a grúz színes
forradalmat Amerika által kezdeményezett lázadásnak tekintik.
Gorbacsovval azonban meglehetősen szigorú a kézikönyv. Felróják neki a
gazdaság lelassulását, továbbá a közép- és kelet-európai baráti országok
feladását.

A könyv Putyint a nagy vezérek sorába
állítva méltatja a nemzetgazdaság megerősítéséért, és az önérdeküket a
köz java elébe helyező oligarchák hatalmának letöréséért. Végül pedig
egy egész fejezetet szentel a szuverén demokrácia intézményrendszerének
méltatására, a központosított államszervezet és a vezérelvű kormányzás
előnyeinek bemutatására.

„Oroszországban a
múlttal kapcsolatos viták gyakran nagyobb érzelmeket váltanak ki, mint a
jelennel és jövővel kapcsolatosak. Hogy milyen lesz a jövő
Oroszországa, jelentős részben azon múlik, hogy milyen múltat választ
magának” – írja sokat sejtetően az Economist. Azt felelhetnénk rá,
szintén sokat sejtetően, hogy a múltat a legszerencsésebb esetben sem
választhatjuk meg, de a jövőt olykor igen.