Új tanév, régi nemzeti alaptanterv (NAT) várja az iskolásokat szeptember elsején, az utóbbival pedig még mindig komoly gondok vannak. A 2020-as NAT nem sokban változott a 2012-eshez képest, de már az is hatalmas visszalépés volt a 2007-eshez képest. Nahalka István oktatási szakértővel és Miklósi Lászlóval, a Történelemtanárok Egyletének elnökével beszélgettünk arról, hogy tulajdonképpen mi is a baj a jelenlegi nemzeti alaptantervvel.

Nahalka István azt mondja, hogy alapvetően kétfajta gondolkodás létezik a tantervekről. Az egyik egy részletező, leíró jellegű tanterv, amiben le van írva minden tantárgyakra lebontva, hogy mit kell tanítani. A másikfajta modell viszont sokkal nagyobb szabadságot ad a pedagógusoknak, inkább csak közös elemeket határoz meg, de ezen túl a tanár egyénenként, differenciáltan taníthatja a diákokat.

„A jelenlegi tanterv a régi, részletező modell alapján született. Azt szokták mondani, hogy 80 százalékban írja elő a tantervet, 20 százalékban pedig az iskolákra és a tanárokra bízza a tanterv alakítását, de ez csak elvben létezik. Ugyanis akkora a tananyag, hogy az iskolák nagy részében az előírt 80 százalékot sem tudják teljesíteni” – magyarázza a szakértő.

A 2003-as, majd a 2007-es nemzeti alaptanterv meglepő módon sokkal előrehaladottabb gondolkodású volt, mint a 2012-es és az azt követő 2020-as. Nahalka azt emeli ki, hogy ezek a tantervek kevésbé voltak leíró, részletező jellegűek, és emellett bevezették a fejlesztési feladat fogalmát, ami egy fontos mérföldkő volt. Ez azt jelentette, hogy a NAT az iskola felé támasztott elvárást a fejlesztésre, nem pedig a diákok felé. A mostani tanterv viszont egészen máshogy gondolkodik.

„A 2012-es NAT a ’78-as szocialista központi logikához tért vissza, nagyjából annak a tantervnek felel meg. Ez a modell pedig lehetetlenné teszi, hogy a tanárok differenciáltan tanítsanak, holott ez lenne a legfontosabb” – mondja Nahalka.

Az oktatási szakértő szerint a Fidesz már az első kormányra kerülésekor, 1998-ban behozta a szocialista logikát azzal, hogy újra bevezette a kerettanterveket. A 2012-es aztán végképp lepaktált ezzel a központosított logikával, a 2020-as pedig lényegében ezt vitte tovább apróbb módosításokkal, de ugyanolyan túlterhelő maradt, mint az elődje.

Nahalka azt mondja, a NAT legrosszabb elemeiként általában a magyar- és a történelemoktatást szokták kiemelni, de szerinte a természettudományos tantárgyakat is ide lehet sorolni. A 2002-es és 2007-es NAT ugyanis a természettudományos tanításánál bevezetett egy új elvet, miszerint ezeket a tárgyakat társadalomközpontúvá kell tenni, vagyis olyanokat tanítani, amik a társadalom szempontjából is hasznosak lesznek. Nahalka szerint ez már csak részlegesen maradt meg a mostani tantervben.

Ami nagyobb probléma, hogy teljesen eltűnt a 2020-as NAT-ból a konstruktivista pedagógiai szemlélet, amely azt jelentette, hogy a gyerekek önmaguk konstruálják meg a saját tudásukat, ezáltal nagyobb szabadságot is kapnak. Ehelyett jelenleg pozitivista tudományképet alakít ki a NAT, miszerint a tudományban kísérleteket, méréseket végzünk, amelyek majd szülnek valamilyen tudományos eredményt.

Csakhogy Nahalka szerint ezt már régóta meghaladta a modern tudomány, amely elméletekből indul, és ezen elméletek bizonyítása vagy cáfolása során jutunk el eredményekhez. Nahalka azt mondja, számos kutatás bebizonyította, hogy a gyerekek fejében is léteznek elméletek, még ha sokszor naivak is, de ezekből kellene kiindulniuk és tudományos alapon alátámasztani vagy megcáfolni őket.

Kötelező nacionalista ideológia

Miklósi László, a Történelemtanárok Egylete elnöke általános iskolában tanít történelmet. Szerinte a fő gond, hogy alapvető véleménykülönbség van a kormányzat oktatást szabályozó, irányító tevékenysége és igen sok tanár szakmai meggyőződése között. Úgy látja, arról alig beszélünk, hogy mire van szüksége a diáknak.

„Az egyik alapvető probléma, hogy a nemzeti alaptanterv egy kötelező értékrendet, ideológiát ír elő, szerintünk viszont ezt nem szabadna. Kritikus gondolkodásra kellene tanítani a gyerekeket, hogy tudatos állampolgárok válhassanak belőlük” – mondja Miklósi.

„A nacionalizmus és a hazafiasság kötelező értékrendként jelenik meg a tantervben. A rendszerváltáskor egyetértettünk az alapvető oktatáspolitikai kérdésekben, ez fő vonásaiban 20 évig fennállt. Az elmúlt tíz évben ezt megváltoztatták, így visszatértünk a rendszerváltás előtti iskolák tipikus világához, egyúttal a száz évvel ezelőtti ideológiához is” – magyarázza Miklósi.

Ez a szemlélet már a 2012-es NAT-ban is megjelent, de Miklósi szerint a 2020-asban csak tovább erősödött. A kötelező értékrend egyébként már az Alaptörvény bevezetőjében, a Nemzeti Hitvallásban is megjelenik.

Az Alaptörvény szerint „büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette. Büszkék vagyunk az országunk megmaradásáért, szabadságáért és függetlenségéért küzdő őseinkre.”

„Mi történik, ha valaki ismeri, fontosnak is tartja ezeket, de nem büszke, Alaptörvényellenes? Rossz jegyet kéne kapnia?” – teszi fel a kérdést.

Miklósi szerint a gyerekek nem azért fogják szeretni a hazájukat, mert előírják nekik, hanem ez általában egy eleve adott érzés.

„Ráadásul sok osztályban vannak olyan gyerekek, akiknek legalább az egyik szülője nem magyar. Itt vannak az Ukrajnából menekültek és a gazdasági okok miatt érkezettek is. Amennyiben az utóbbiak más kultúrkörből jönnek, eltérőek lehetnek egyes értékeik. Miért kellene örülnie egy iszlám világból érkezett gyerekeknek Hunyadi János nándorfehérvári győzelmének? Ebben a helyzetben kiváló lehetőség nyílik a különböző nézőpontok bemutatására” – mondja.

Másik fő gondként említi, hogy teljesíthetetlen a megtanítandó tananyag mennyisége. Szerinte történelemből az ismeretanyag legalább 120 százalékra ki van feszítve, tehát akkor sem tudnának mindent megtanítani, ha egyetlen történelemóra sem maradna el a tanévben.

Miklósi szerint van olyan iskola, ahol már augusztus utolsó napjaiban azt a feladatot kapták a tanárok, hogy gondolják át, mi az, amire tényleg szükségük van a diákoknak, mely témákat, ismereteket kell számukra megtanítani.

Ráadásul az ismeretátadás mellett meghatározóan fontos kompetenciákat is fejleszteni kell, például az értő olvasást vagy a kritikai gondolkodást. Ezekre idő szükséges. Miklósi szerint a tanárok néha azt se tudják, melyik ujjukba harapjanak.

Miklósi úgy véli, hogy a történelmet most egy rossz modell szerint tanítják, ugyanis általános iskolában 5-től 8-ig végigmennek a teljes történelmen, majd a középiskolában még egyszer. Szerinte ez így kevéssé hatékony, ugyanis elég lenne egyszer kronologikusan végigmenni a tananyagon, megfelelő hangsúlyokkal és részletezettséggel.

A történelemtanításnál az időrendhez is görcsösen ragaszkodik a tanterv, miközben általános iskolában korábban volt már példa tematikus tanításra is: 5. és 6. osztályban egyebek mellett az öltözködés, étkezés, pénz kérdésével foglalkoztak, és ezt nagyon szerették a gyerekek.

Miklósi László az ötödikes osztályokban például azzal próbálja felkelteni a gyerekek történelem iránti érdeklődését, hogy megkéri őket, hogy vigyenek be „családi kincseket”, olyan tárgyakat, amelyek kapcsolódnak a történelemhez és egy családtagjukhoz. Óriási szatyrokban hozzák a szenes vasalót, a régi pénzt, a kitüntetéseket, a matchboxokat, a rézmozsarakat, a régi úti okmányokat és a hasonlókat. Ezeket be kell mutatniuk az osztály előtt, ezáltal fontos kompetenciákat fejlesztenek. Miklósi azt mondja, ehhez viszont sok idő kell, ők néha egy hónapig csak ezzel foglalkoznak.

Ez persze Miklósi szerint nem jelenti azt, hogy ne kellene a legfontosabb évszámokat is tudni, például a honfoglalásét vagy a mohácsi csatáét. Fontos, hogy a gyerekek megtanulják az időbeli viszonyítást, mert például nem mindegy, hogy valami a nagy földrajzi események előtt vagy után történt.

„A klasszikus kérdés, amelyet diákjaimnak is felteszek: Mátyás király szerette-e a paprikás krumplit? Természetesen erre nem volt módja, hiszen Amerika felfedezése előtt halt meg. Nem kevésbé érdekes kérdés, mikor kerülhetett magyar uralkodó tányérjába krumpli, és hány évszázaddal később kezdték azt Magyarországon a parasztok is fogyasztani” – meséli.

Megváltozott az információszerzés módja és a tanár szerepe is.

„Már nem az a helyzet, mint a mi diákkorunkban, amikor a tanár volt a tudás legfontosabb forrása. Napjainkban ránk zúdulnak az információk. Ha valaki a mohácsi csatára kíváncsi, biztosan nem a történelemkönyvet üti fel, hanem a mobilját veszi elő. Ezért arra kéne tanítani a diákokat, hogyan tudják a számukra fontos információkat megtalálni. Egy történelmi témánál el tudják dönteni, hogy hiteles lehet-e az információ, illetve meg tudják különböztetni a híreket az álhírektől.”

Forrás