Az
alternatív pedagógia Magyarországon a társadalom két szélső szegmensének
igényeit elégíti ki… Az alapítványi fenntartású iskolák ma anyagi
hátrányban vannak a többi iskolatípushoz képest. – nyilatkozta a
Népszabadságnak Horn György, az Alapítványi és Magániskolák
Egyesületének elnöke.

Háromszáz
klasszikus oktatási intézmény – általános iskola, gimnázium,
szakközépiskola – működik ma Magyarországon alternatív programmal,
többségük alapítványi fenntartóval. A felnőttoktatásban és az érettségi
utáni szakképzésben is vezet ez az iskolatípus: tizenkét önkormányzati
mellett 86 alapítványi működik. A teljes szakképzés harmada alternatív
iskolákban történik. Az óvodáknál kisebb ez az arány – 3-4
százalék.

Az alapítványi fenntartású
iskolák ma anyagi hátrányban vannak a többi iskolatípushoz képest.
Nézzünk egy „átlagintézményt”: a fenntartónak adott állami támogatás a
költségek felét fedezi. Ezt egészítik ki az önkormányzatok a saját
intézményeiknél. Az egyházi iskolák még kiegészítő állami támogatást is
kapnak. Az alapítványi intézmények azonban nem kapnak pénzt. Igaz, azok,
amelyek hátrányos helyzetű gyermekeket nevelnek, pályázhatnak az
úgynevezett régi egyházi normatívára, ami így is kilencvenezer forinttal
kevesebb, mint az egyháziak állami támogatása. – Ez az oka annak, hogy
az alapítványi intézmények egyre drágábbak, így nem érhetők el
automatikusan mindazok számára, akiknek szükségük volna a hagyományostól
eltérő oktatási módszerekre – mondja Horn György, az Alapítványi és
Magániskolák Egyesületének elnöke, a budapesti Alternatív Közgazdasági
Gimnázium (AKG) vezetője. Mindenesetre az alapítványi intézmények
kétharmada fizetős, de a szülői költségtérítés mértéke szóródik. Az
osztrák, amerikai iskolában ez a díj a havi nyolcvanezer forintot is
elérheti, míg kisebb, közösségi fenntartású intézményeknél havi úgy 3-6
ezer forint.

Az alternatív iskolák
ma egyébként a társadalom két szélső szegmensének igényeit elégítik ki. A
leszakadó, illetve a tehetősebb családok viszik ilyen iskolákba a
gyerekeiket, illetve azok, akik erőn felül is hajlandók áldozni, mert
nem elégedettek a tömegoktatás nyújtotta színvonallal, törődéssel,
lehetőségekkel.

Az alternatív
iskolák alapvetően pedagógiai és nevelési programjukban jelentenek
„alternatívát” a hagyományos tömegképzéshez képest. E módszerek a XIX..
század végi, XX. század eleji reformpedagógiai irányzatokhoz kötődnek;
ismertebbjeik a Waldorf-, a Montessori-, a Freni-módszer; mások szintén e
korai irányzatokban gyökerező, de erősebb hazai kötődésű programokkal
dolgoznak. Minden alternatív pedagógiai programú intézmény közös vonása
ugyanakkor, hogy a középpontban az egyes gyermek áll, mint önálló
személyiség. Néhány fogalom, amely idegenül csenghet a hagyományos
iskolához szokott fülnek: epochában tanítás, projektben tanítás,
szöveges értékelés, mentor – mind-mind az „alternatívoknál” bevett
fogalmak. Az epochában tanítás például azt jelenti, hogy a diákok három
héten át foglalkoznak egy-egy tárggyal, műveltségi területtel, napi
nyolcvan percben – egy tanítási nap két ilyen epochából áll, mellette
persze van napi testnevelés, nyelvtanulás, művészeti foglalkozás. Az
intézményekben projektek is futnak, ahol egy gyermek a tanárával együtt
valamiféle célt tűz ki, és azt az elejétől a zárásig
„végigviszi”.

– Rendkívül fontos a
mentorok, patrónusok szerepe. Az AKG-ben például egy-egy patrónushoz
12-15 gyermek tartozik, akikkel hetente átbeszélik a fontosabb
történéseket vagy azt, ami a gyerekeket foglalkoztatja – magyarázza az
igazgató. A gyerekek és a tanárok együttműködnek, csoportokban
foglalkoznak a tantárgyakkal, szóba sem jöhet az „előadó tanár” szerep,
mint a hagyományos intézményekben. További előny, hogy a tanár jól
ismeri a gyerekeket, hiszen hat héten át tanítja folyamatosan a
csoportokat, míg a hagyományos iskolai szaktanár az év során úgy 210
gyerekkel „foglalkozik” – utóbbinak esélye sincs a kapcsolat
elmélyítésére.