Valamelyest
közeledett az oktatási tárca és a Hallgatói Önkormányzatok Országos
Konferenciája (HÖOK) álláspontja a képzési hozzájárulás ügyében.
(Forrás: FN)
Megegyezés azonban nem
született, a tandíj visszavonása nem sikerült – összegezte a
szerdai megbeszélés eredményét Miskolczi Norbert, a HÖOK
elnöke.
A HÖOK egyetért a
tárcával abban, hogy a hallgatóknak hozzá kell járulniuk a képzés
költségeihez, azzal azonban soha nem fog egyetérteni, hogy mindenkinek
fizetni kelljen csak azért, mert részt vesz a felsőoktatásban, pedig a
jelenlegi tandíjtervezet ezt jelenti – mondta a Manherz Károly
szakállamtitkárral folytatott tárgyalás után a HÖOK elnöke.
Miskolczi Norbert hozzátette: a
díjfizetések, mint például a vizsgaismétlési díj, jó ösztönző erő, ami
mintegy 280 ezer hallgatót már érint is, ennek azonban országos keretet
kell adni, hiszen a tapasztalható nagy különbségek nem az
esélyegyenlőséget segítik elő.
Sajnálatát fejezte ki,
hogy a hallgatóknak nem tudnak a tandíj eltörlését jelentő „karácsonyi
ajándékot” adni, de reményét fejezte ki, hogy a minisztérium januárban
olyan előterjesztést nyújt be, amely a HÖOK-kal folytatott tárgyalásokra
alapszik.
Az őszi tárgyalások legnagyobb
eredményének nevezte, hogy a hallgatók legjobban tanuló 15 százaléka
minden intézményben mentesülne a tandíjfizetés alól. Megjegyezte
azonban, nem értik, hogy ez miért éppen 15 százalék. Kiemelte azt is:
sikerült a minisztériumot meggyőzni arról, hogy a minden évben fizetendő
tandíj nem ösztönzi a hallgatókat jobb teljesítményre, mivel már
jelentkezésük előtt tudják, fizetniük kell majd.