Minden nap megjelentetünk egy további pontot az elemzésünkkel, sorban, az államtitkárság írása szerint. Tizenkettő már megjelent, ezeket itt olvashatja: (1) (2) (3) (4) (5) (6) (7) (8) (9) (10) (11) (12). Nézzük a tizenharmadik pontot!

XIII.

Az államtitkárság állítása:

„Nem igaz, hogy a pedagógusok többsége elutasítja az új törvényben megfogalmazott változásokat.

Az igazság:

A szakmai szervezetek nagy többsége támogatja a törvényjavaslatot, egyetért a változtatásokkal. Az Országos Köznevelési Tanács tagjai közül tizenegyen szavaztak a tervezet mellett, hárman ellene és ketten tartózkodtak, az Országos Kisebbségi Bizottság tagjai közül egy tartózkodás mellett nyolcan a tervezet mellett tették le voksukat.

Az államtitkársághoz érkezett levelekben és az országjárás során személyesen pedagógusok százai adnak hangot egyetértésüknek. Az aggodalmak és elutasítások rendszerint politikai nézetkülönbségeken, félreértéseken és hiányos vagy szándékosan torzított információkon alapulnak.”

A válaszunk:

Szívesen látnánk kimutatást arról, hogy a „szakmai szervezetek nagy többsége támogatja a törvényjavaslatot, egyetért a változtatásokkal”. Egyébként „a nép hangja” érvelés demagógia. Az államtitkársághoz érkező, pozitív tartalmú levelek százai mellé tudjuk tenni a Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium által nagyon rövid idő alatt összegyűjtött 2700 tiltakozást kifejező aláírást, a Hálózat a Tanszabadságért ezres tagságát, ami esetében a tagság egyben a Hálózat céljaival való egyetértést fejezi ki. Nem tudhatjuk, sem az államtitkárság, sem mi, hogy kivel ért egyet a pedagógusok többsége. Éppen ezért magunk soha nem is állítottuk, hiszen erre semmi alapunk nem volt, hogy a pedagógusok többsége ellenzi a törvényjavaslatot. Vagyis az államtitkárság árnyékbokszol, és felmerül a gyanú, hogy ezzel a finom kommunikációs trükkel azt kívánja sugallni, hogy a pedagógusok többsége igenis egyetért a tervezettel.

De még ha el is hangzott volna az a kritika, hogy a pedagógusok többsége nem ért egyet a törvénytervezettel! Amit e szövegben az államtitkárság ez ellen cáfolatként említ, az formál logikai szempontból értéktelen. Az Országos Köznevelési Tanács (OKNT) és a Közoktatás-politikai Tanács (KT), valamint az Országos Kisebbségi Bizottság (OKB) szavazatai személyek szavazatai. Még akkor is, ha szervezetet képviselnek, hiszen nem volt módjuk megkérdezni tagságukat, hogyan vélekednek a tervezetről. Jellemző, hogy az OKNT ülésén több tag is úgy vett részt (még a jegyzőkönyvben is olvasható lenne, ha az államtitkárság nem szüntette volna meg a szó szerinti jegyzőkönyvek közzétételének régi demokratikus gyakorlatát), hogy úgy tudta, a koncepciót fogják vitatni, és el sem olvasta a törvényt. A levelek százainak természetesen semmi közük annak az állításnak a cáfolatához, hogy a pedagógusok többsége nem ért egyet a törvénytervezettel.

Az érdekképviseleti feladatokat is ellátó, tanácsadó jellegű szervezetek közül a KT döntése külön is szót érdemel. Nem véletlen, hogy az államtitkárság nem említi kritikájában ennek a testületnek az állásfoglalását, pedig az OKNT és a OKB mellett a KT ugyanolyan jelentős szakmai, tanácsadó testület. A tény az, hogy e tanács köznevelési törvényt tárgyaló ülésén már nem volt olyan egyöntetű a kép, mint azt az államtitkárság szövege a másik két tanács esetében leírja. A nyolc oldal közül a tanács szakszervezeti- és diákoldala egyértelmű nemmel voksolt. A nem önkormányzati iskolafenntartók és a szakmai oldal megosztott volt, vagyis nem volt egységes a véleményük, szótöbbséggel alakult ki az igen, két különvélemény is született. A szülői- és az önkormányzati iskolafenntartók oldalán pedig (mindkét esetben) szavazategyenlőség alakult ki. A kisebbségi oldal egyértelmű igennel szavazott, illetve a kormányzati oldalt is nyilván ide kell számolni. Vagyis két egyértelmű igen, két megosztott igen, két patthelyzet és két határozott nem volt a KT ülésén.

A politikai nézetkülönbségek emlegetése inszinuáló minősítés. Bizonyítani kellene, hogy a bírálatok nem szakmai tartalmúak voltak. Különösen a tavaly decemberben véleményeztetett törvénykoncepció esetében, amikor, bár igen rövid volt a határidő, valóban kaptak nem az oktatási kormányzathoz közelálló szakmai szervezetek is felkérést a véleményalkotásra, és közülük számos szervezet alakított ki szakmailag átgondolt, politikai argumentációkat egyáltalán nem tartalmazó, elutasító véleményt a koncepcióról. Igaz, a felkérés akkor is jelezte, hogy csak részletekben kér véleményt, javaslatot, a koncepció egészének bírálhatatlanságát maga a felkérő megfogalmazás is világossá tette.

Az államtitkárság által képviselt szakmai alapelvekkel valóban nem azonosuló szervezetek és egyének kritikája politikai alapokon állónak tekintése felháborító. Könnyen igazolható, hogy ezek a szervezetek, és személyek számos esetben voltak élesen kritikusak az előző kormányok intézkedéseivel kapcsolatban is, mert a kérdéseket szakmaiságukban igyekeztek megragadni. Ez esetben is elterelő hatású kommunikációs műveletről van pusztán szó.