A pákozdi csata napján, 1848. szeptember 29-én Székesfehérvártól délre, Soponyánál akadt fenn a magyar őrvonalon Zichy Ödön és unokaöccse, Pál. Ödön grófnál gyanús iratokat találtak, ezért mindkettejüket letartóztatták, majd másnap Görgei Artúr őrnagy adonyi szállására kísérték őket. Félő volt, hogy a pár nappal korábban meglincselt Lamberg altábornagy sorsára jutnak, ezért mindkettejüket átszállították a Duna túlpartjára, a csepel-szigeti Lórévbe. Ügyüket rögtön ítélő hadbíróság tárgyalta és Zichy Ödönt a nála fellelt, Jellacictól kapott menlevél és nagy számú nyomtatott kiáltvány alapján kötél általi halálra ítélték, az ítéletet végre is hajtották.

Október elején a  gróf két ládányi befalazott ingóságát a kálózi kastélyból Pestre szállították. Pár nap múlva Görgei személyesen is megfordult Kálózon, ekkor Zichy Ödön gazdatisztjétől további értékeket vett át – 19 antik aranygombot briliáns kővel, egy arany pecsétnyomót karneol kővel, egy ovális zöld drágakövet, négy aranykarikát és egy arany óraláncot – melyeket később személyesen adott át Kossuthnak. Az így beérkezett drágaságokat egy országgyűlési bizottság felleltározta, majd átvitték azokat Budára, a főpénztári fiókhivatalba.

Mivel a teljes vagyonelkobzásról csak a királyi tábla ítélkezhetett volna, ezért a Zichy-javakat ideiglenes megoldásként zár alá vették. Közben a kálózi kastélyból újabb ingóságokat szállítottak Pestre, ezzel párhuzamosan, a Nemzeti Múzeum szakembereinek bevonásával megkezdődött a tárgyak szétválogatása.  Ennek befejeztével újabb leltárt készítettek, a ládákat pedig lezárták és lepecsételték.

A főváros januári kiürítésekor a kincsek is útra keltek. Duschek Ferenc pénzügyminisztériumi államtitkár intézkedett a Szolnokra, majd Debrecenbe szállításukról. Itt az Országos Rendőri és Posta Osztályra kerültek, annak vezetője, Madarász László szállására. A radikális baloldali politikust, aki egyben az Országos Honvédelmi Bizottmánynak is a tagja volt 1848. novemberében nevezték ki az előbb említett hivatal élére, mely gyakorlatilag egy minisztériumnak felelt meg, őt magát is gyakran rendőrminiszterként emlegették.

A politikai ellenfelei közé tartozó, későbbi megbuktatásában újságíróként  tevékenyen részt vevő Jókai maró gúnnyal így festette le: „A miniszter nem volt valami magas ember, valamivel több lehetett, mint Hüvelyk Matyi, ha mellette ülő tanácsosa lett volna a rhoduszi kolosszus, ő maga pedig egy vitorlás hajó, kényelmesen áthajókázhatott volna annak szárai között. Arca sok keletiességgel bírt, arcszíne némileg közelített a cigánykolorithoz. Sok vonásában a cercopithecusok nemzetségével rokon, csakhogy azok persze nem tudnak olyan szépen beszélni, mint ő.”

1849. márciusának elején Duschek Ferenc vetette fel az Országos Honvédelmi Bizottmány előtt, hogy mi legyen a sorsa a Zichy-kincseknek. Arra az elhatározásra jutottak, hogy a kevesebb művészi értékkel bíró arany- és ezüstneműket beolvasztják és az így nyert pénzt az ország védelmére fordítják. A ládák felbontását pénzügyminisztériumi és rendőri hivatalnokok együttesen végezték, jelentésükből kitűnt, hogy: „Lepecsételve nem volt egy sem, csak részint feltört, részint leszakasztott régebbi pecséteket lehete rajtok látni…régi ezüst edények, zsebórák, üvegedények, kardok, tőrök, távcsövek, lószerszámok, szentségtartók sat. összevissza hányva, pakolatlanul, a legnagyobb rendetlenségben, részint össze is törve vagy megsérülve találtattak.”

Az Igazsáügyminisztérium irattárában elhelyezett eredeti leltár Pesten maradt Így nem volt lehetőség annak a valósággal való összevetésére. A kiválogatott tárgyakat beolvasztották, a többit pedig lezárt ládákban visszaszállították a rendőri hivatalba. Madarász László hirdetményben tudatta a közvéleménnyel, hogy március 17-én és az azt követő napokban árverést kíván tartani, ahol is arany- és ezüstékszerek, zsebórák és más efféle értékes tárgyak kerülnek kalapács alá. A nevezett napon a békepárti képviselők támadást indítottak Madarász ellen. Az ügyben Kazinczy Gábor interpellált a képviselőházban. Azzal érvelt többek között, hogy a Zichy-ingóságok még nincsenek az állam tulajdonában, az árverés pedig megakadályozza, hogy valaha is egy újabb megbízható leltárt lehessen felvenni róluk és így alkalmas arra, hogy az esetleges hiányokat elfedje. Válaszában Madarász – melyet a képviselők többsége elfogadott – tagadta az ellene felhozott vádakat.

Március 30-án egy, igazságügyi, pénzügyi és rendőri hivatalnokokból felállított újabb bizottmány vizsgálta meg a kincseket, tagjai között azzal a Fekete Lászlóval, aki már Budán is jelen volt az első összeíráskor. A ládákból előkerültek újra olyan dolgok is, amik a beolvasztási leltárkor még nem voltak meg… A bizottsági jelentés szerint: „a kezelési hűség sem a holmik eltartásában, sem a hivatalos pecsétek kellő megőrzésében meg nem tartatott.” Valószínűsítették, bár bizonyítani nem tudták, hogy az értékes tárgyak egyikét-másikát feltehetően eltulajdonították. A jelentés nyilvánosságra hozatala utáni képviselőházi vitában Madarász nem tudta megvédeni magát, még párttársai sem álltak ki mellette.

Április 24-én engedélyt kért, hogy hat hétre birtokaira távozhasson, amit hivatali elfoglaltságai miatt már tíz hónapja nem tudott megtenni. A képviselőház gyakorlatilag bizalmi szavazást tartott személyével kapcsolatban, melyen elbukott, nem engedélyezték számára Debrecen elhagyását. Ekkor – nem lévén más választása – lemondott képviselő mandátumáról. Döntését a kérelmében említett indokokon túl azzal magyarázta, hogy eddig hivatali kötelességeit a családja elé helyezte, de a katonai sikerek hatására az országnak most már nincs akkora szüksége a szolgálataira.A lemondást követő napokban lepleződött le az egyetlen személy – Vidéki János rendőri írnok – akire rá lehetett bizonyítani, valóban tulajdonított el tárgyakat a Zichy-kincsek közül.  Régi pénzeket,drágaköveket találtak nála.

Az egész ügy kivizsgálásával kapcsolatban az igazságügyminiszter a Pest megyei törvényszéket bízta meg, a vizsgálat azonban a hadi helyzet kedvezőtlen alakulása miatt nem fejeződhetett be. A Görgei által Pestre hozott gyémántgombok a rendőrminiszter megbuktatásán túl még további fontos szerepet játszhattak volna a szabadságharc történetében. A kormány a havasalföldi török parancsnokot, Omer pasát akarta megvesztegetni vele. A kísérlet sikertelen maradt, a gyémántok el sem jutottak a pasához, hanem  – most már végleg  – eltűntek.