Körülbelül
1300 éves régészeti leletek, többek között két gránitból készült
kőoroszlán került elő Dél-Indiában a decemberi cúnamit
követően.
(Forrás: National Geographic)

Páratlan régészeti leletek kerültek elő azután, hogy
tavaly decemberben szökőár pusztított India partjainál. A most felszínre
került relikviák egy homokpadba ásódtak be, és évszázadok óta vártak a
felfedezésükre. Alighanem a helybéli lakosság lemondott volna erről a
tudományos szenzációról, hiszen sokezren haltak meg a szumátrai
földrengés miatt keletkezett, Dél-Ázsia nagy részét végigdúló szökőárban
tavaly december 26-án.

Az Indiai Régészeti Szolgálat (Archaeological Survey of
India, ASI) szakértői lakossági bejelentések nyomán szálltak ki a
helyszínre, az ország déli részén lévő ősi kikötőbe, a Tamil Nadu
tartományban lévő Mahabalipuramba. (Ez a város mintegy 70 kilométerre
délre található Madrastól, a legközelebbi
metropolisztól.)

A bejelentések
azután érkeztek az ASI-hoz, hogy a helybéliek a cúnami időleges
visszahúzódásakor épületromokat vettek észre a tengerparton. A szökőár
ugyanis magával vonszolta a homokpad egy részét is, amikor
visszahúzódott. (Nemcsak az épületekben, emberekben tett kárt a szökőár
tehát, hanem a természeti környezetben is.)

Az Indiai-óceán félig-meddig lecsupaszított
homokpadjából azóta számos relikvia került elő, így például egy kőépület
maradványai, egy félig befejezett dombormű, amely egy elefántot
ábrázol, továbbá a már említett két, hatalmas gránit oroszlán. Az egyik
ülő helyzetben maradt fenn az utókornak, a másik viszont
„támadóállásban” várta a felfedezőket. Mindkét oroszlánszobrot egyetlen
gránit tömbből faragták ki, ami az alkotó tehetségét bizonyítja.

Ugyanakkor még érdekesebb
felfedezésnek tűnik, hogy a cúnami a partra sodort egy bronz
Buddha-szobrot, amely egy bambuszból készült tutajhoz erősített kosárban
volt. Ez a szobor nem az ősi Indiából származik, hanem minden bizonnyal
a távoli Thaiföldről vagy a valamivel közelebb lévő Burmából sodorta át
a szökőár a Dekkán-félszigetre.

Mahabalipuram régóta ismert műemlékváros: 1200 éves
temploma már felkerült a világörökség listájára. Egykor virágzó kikötője
volt a városnak, s most a régészek abban bíznak, hogy feltárhatják a
hajdani, körülbelül 7. századi kikötőt. (A most előkerült leletek
ugyanis nagyjából erre az időszakra datálhatóak.)

A mahabalipurami templom az egyike a legősibb dravida
emlékeknek Indiában. A dravidák annak a népcsoportnak a tagjai, akik a
hindik előtt uralták a Dekkán-félszigetet. Az ősi kikötőváros feltárása
immár három éve zajlik Mahabalipuramban, ahol indiai és brit búvárok
merültek rendszeresen a víz alá, hogy felderítsék az egykori kikötőt.
Most a cúnami részben megoldotta a régészek
problémáját.

Mahabalipuramot a
nyugati utazók közül elsőként valószínűleg a brit J. Goldingham írta le,
aki 1798-ban kereste fel a dél-indiai várost. A tengerészek Hét
Pagodaként emlegették a települést templomai miatt. Mahabalipuramban és
Dél-Indiában a Pallava-dinasztia uralkodott a Kr. e. 1. századtól a Kr.
u. 8. századig uralkodott. Egyes források szerint viszont csak Kr. u.
500-800 között uralkodtak a Pallavák, akik talán pásztortörzset alkottak
egykor. Megint mások szerint a Kr. u. 1. századtól uralták a térséget,
és a dravida építészet legszebb emlékei tulajdoníthatók nekik.

Valójában azonban arról van szó, a
Pallavák legrégebbi leletei, említései korábbi korokból származnak
ugyan, fővárosuk, Kanchipuram például a IV. században jöhetett létre, de
ténylegesen csak a VI-VII. század folyamán építették ki hatalmukat
Dél-India nagyobb térségeiben. Egyik legnagyobb uralkodójuk
Narasimhavarman volt, aki 630-ban foglalta el a trónt, és két év múlva
hatalmas győzelmet aratott ellenfelein. Mamalla melléknéven is
emlegették őt, s miután számos templomot épített Mahabalipuramban is,
talán róla nevezték el egy ideig Mamallapuramnak a települést.