A középkori Magyarország egyik legnagyszerűbb építészeti emlékének kellett majdnem maradéktalanul elpusztulnia ahhoz, hogy helyet adjon a 150 éves török megszállásból éledező Buda fővárosi törekvéseit kifejező épületnek. A várhegyen álló királyi palota építéstörténete nemcsak az országgal, de a várossal is sorsközösségben volt mindenkor. (Kelecsényi Kristóf cikksorozata a hg.hu-n)

A budavári palota 700 éves históriája 1. rész

Ha állna, képét a prágai Hradzsinnal és a mintájára épített krakkói Wawellel egy lapon mutatnák be az építészettörténeti tankönyvek Európa szerte. Gazdagsága és szépsége már a kortársakat is ámulatba ejtette, azonban sorsa a legtöbb hazai, középkori emlékünkhöz hasonlóan a török hódítás, majd 150 évvel később a visszahódítás során megpecsételődött. Maradványait széthordták és lebontották, helyét beépítették. Egy újabb ostrom kellett hozzá, hogy a magyar királyok ismételten romhalmazzá vált barokk és neobarokk palotája alól, amit lehetett előbányásszanak és bemutassanak a régészek, művészettörténészek és építészek. A budai vár történetével foglalkozó cikksorozatunk első részében megpróbáljuk olvasóink számára összerakni a sok helyen csak „bokáig érő falak” képében megmutatkozó középkori budai királyi palota ma ismert maradványainak összefüggéseit.

Buda 1686-os ostroma, Frans Geffels olajfestménye

Az először IV. Béla által királyi székhellyé tett Várhegyen ma a Mária Terézia, majd Ferenc József által épített és a második világháború után nagymértékben átalakított palota hatalmas tömege uralkodik. Árnyékában és pincéjében kell keresnünk a független Magyarország királyainak lakhelyét, mely az 1686-os töröktől való visszavívás alatt sérült meg menthetetlenül. A 145 év után visszafoglalt egykori fővárosból lett török végvár épületeinek helyreállításáról természetesen szó sem lehetett, a magyar trónt időközben megszerző Habsburg-család Bécsben lakott, újabb királyi rezidencia építését semmi sem indokolta. A vár erődítmény jellege sem volt már olyan fontos, korszerűtlenné vált és a török veszély is hamar múlni látszott a karlócai béke megkötésével. A palota néhány állva maradt falát a XVIII. század elején lebontották, majd földdel temették be.

A letűnt századok nyomának feltárására a második világháborút követően nyílt lehetőség. Ezt megelőzően csak a palota Ferenc József általi bővítésén dolgozó Hauszmann Alajosnak volt alkalma kutatni a romokat, azonban a bécsi udvar nemigen erőltette azoknak a feltárását, és bár a korszak kertépítészetében nagy divatnak számító műromokat itt igaziak helyettesíthették volna. Az 1945. utáni szemlélet ezzel szinte homlokegyenest szembement. A Vörös Hadsereg ostroma alatt több majdnem teljesen megkímélt, XIX. század végi kerti építményeket bontottak el, hogy egy középkori erődrendszer minél tökéletesebb illúzióját teremtsék meg. A feltárásokat vezető régész, Gerevich László, és a műemlékes tervező, Gerő László 1948 és 1966 között a politika szorításában volt kénytelen munkáját végezni.

A teljes cikk a hg.hu-n »

A budavári palota 700 éves históriája 2. rész

1686. szeptember 2. után három napig égett a keresztény seregek által a töröktől visszafoglalt Buda vára. Az akkor még valós török veszély miatt a bécsi udvar eleinte katonai központként képzelte el az újraépülő Budát. A középkori erősséget azonban már nemigen lehetett korszerűsíteni. A XVII. század végére nagy fejlődésen átment tüzérség miatt, hegytetőre erődöt építeni őrültség lett volna, így a terv hamar elbukott.

A romok több korabeli ábrázoláson is megfigyelhetőek. A falak helyenként kétemeletes magasságig állva maradtak, közöttük azonban a palota födémjei teljesen beomlottak. Az összkép nagyjából a ma országszerte látható várromok állapotára emlékeztethetett. Ezeket a romokat egészen 1715-ig az új épületekhez szándékozták felhasználni, de ekkor mindössze a pincét meghagyva lebontották őket. A bontott építőanyagot a várárkok betemetésénél, valamint az új palota építésénél használták fel. Palotának nevezni a III. Károly-féle épületet azonban túlzás. Az 1719-re szerkezetkész tömböt sosem fejezték be tervezett formájában, azonban a palota kiépítésének kiindulópontjául szolgált. Ma a Budapest Történeti Múzeumnak helyet adó E-épület formájában az együttes része.

Mária Terézia palotája – Pichler-Mansfeld rézmetszete, 1780 körül

Az 1740-ben trónra kerülő Mária Terézia már inkább hajlott a rendek kérésének teljesítésére, hogy új királyi palota épüljön a hegyen. A munkálatok 1749-ben indultak meg, a III. Károly féle épület északnyugati szárnyának bontása után kiépültek a napjainkban a Nemzeti Galéria által használt, C-, és D-épületek. A morva származású Oracsek Ignác nyugodt, barokk tervei alapján képezték ki a homlokzatokat, és a kettős kupolát is, mely 1758-ra lett készen. Ez a motívum máig megfigyelhető a gödöllői Grassalkovich-kastélyon, amelyhez Oracseknek szintén köze van, hiszen a család udvari építésze volt. Csak a következő évtized végére fejezték be a vártemplomot, a Szent Zsigmond-kápolnát, majd egy évtizedre rá 1778-ban Franz Anton Hillebrandt tervei nyomán a Szent Jobb őrzésére szolgáló oldalkápolnát.

Az épületbe időközben Pozsonyból ideköltözött a helytartó, Albert Kázmér, szász-tescheni herceg és hitvese, Habsburg Mária Krisztina. Mária Terézia építkezéseinek köszönhetően a palota 203 helyisége készült el, többségükben barokk enteriőrökkel. Azonban csak 1777-ig szolgált helytartói lakhelyként, ezt követően átalakították a Nagyszombatról Budára költöztetett egyetem céljaira. Ennek leglátványosabb jele volt, hogy lebontották Oracsek kupolái közül a Duna felőlit, helyére pedig négy szint magas csillagvizsgáló tornyot emeltek.

A teljes cikk a hg.hu-n »

A budavári palota 700 éves históriája 3. rész

892-ben ünnepelték a kiegyezés és a koronázás negyedszázados évfordulóját, amikor újra szembeötlött a palota reprezentatív tereinek szűkössége. Ezért a még millenniumi ünnepségek előtt Hauszmann kibővítette a Mária Terézia-féle tróntermet, oly módon, hogy a terem udvarra néző fala előtti erkély területét beépítette, magát a kolonnádos erkélyt pedig az új homlokzat előtt ismét felépítette. Ezzel a megoldással kapott a terem egy hozzá közvetlenül csatlakozó kiszolgáló részt, de egybefüggő terének alapterülete nem növekedett. Ezért egy megfelelő befogadóképességgel bíró terem létesítése lett északi bővítés fő célja. Megvalósítása érdekében 1898-1901 közt Hauszmann lebontatta az útban levő Zeughaust, csupán bejáratát őrizve meg, felhasználva egy kerti kút díszítésére. 1899-ben került sor az építkezés később legtöbbet kritizált momentumára, a Hillebrandt-féle Szent Jobb-kápolna lebontására. Az indok az volt, hogy a mai C-épület, akkor még létező, belső udvarán való áthajtást akarta Hauszmann megkönnyíteni, hogy ne kelljen a szűk helyen kerülgetni az udvarba ékelődő kápolna ovális alaprajzú tömegét. 1902 és 1904 között elkészültek az északi szárnyak, azaz a jelenlegi A- és B-épület, valamint a meglevő C-épület radikális átalakítása. Ennek keretében az épületegyüttes egészét meghatározó kupola épült rá, csúcsán a Szent Korona aranyozott másával. Ezen kívül a palota egésze új, díszes tetőszerkezetet, és homlokzatokat kapott. Bizonyos mértékig még a megtartandónak ítélt barokk-kori homlokzatokhoz is hozzányúltak.

Az új főbejárat az épület északi végére, a Szent György térre került, ahol az érkezők Hungária-szobra alatt hajthattak be lovas kocsival, az üvegtetővel fedett átriumba. A megoldás különlegességét az szolgáltatta, hogy a magasabban levő Szent György térről a látszólag a palota földszintjére érkezők valójában az épület első emeletére érkeztek. Ezzel megspórolható volt a kényelmetlen lépcsőzés. Mint említettük az északi bővítés elsősorban a reprezentatív igények kielégítésére épült.

Nagy Bálterem a Ferenc József féle szárnyban

A kocsiáthajtótól pár lépésre levő ruhatár annak a 304 méter hosszúságú teremsornak volt az nyitánya, amely a palota első emeletén futott végig a dunai homlokzat mögött. Ilyen hosszú teremsor – Versailles-t leszámítva – egyetlen európai uralkodói rezidenciában sem akadt. Két előtermen átsétálva juthattak a vendégek a nagy bálterem falai közé, mely 724 négyzetméteres alapterületével a pesti Vígadó nagytermét is túlszárnyalta. 15 és fél méteres belmagasságával három szintet foglalt el, a felső szinten páholyokat alakítottak ki, a termet pedig 12 darab hatalmas üveggyöngycsillár világította be. A terem hatalmas ablakai a ma Hunyadi-udvarként emlegetett térségre néztek, a Duna felől pedig a neobarokk stílusban kiképzett büfé csarnok csatlakozott hozzá, melynek ablakaiból Pest panorámájában gyönyörködhetett a bálozásból pihenni térő úri közönség.

A teljes cikk a hg.hu-n »