Magyarországon különösen nagy kihívás a jobboldali
radikalizmus elleni küzdelem, mert többségi véleménynek tűnik az a hit,
hogy a magyarok áldozatok – mondja a német Britta Schellenberg, a
jobboldali radikalizmus szakértője a HVG-nek adott
interjúban.

HVG: Miért
csak a szélsőjobb ellen küzd, a szélsőbal ellen nem? Hiszen például
Németországban mindkét szélsőség aktív, sőt korábban szélsőbaloldali
terrorszervezet is működött.

Britta Schellenberg: A szélsőjobb – vagy ahogyan mi
definiáljuk, a jobboldali radikalizmus – most nagyobb szerepet játszik
azokban az országokban, amelyeket megfigyelünk. Mindkét szélsőségre
jellemző, hogy a meglévő rendszert, illetve a globalizációt kritizálja,
de az ellenségképük más. A szélsőjobb minden sarkon zsidókat,
amerikaiakat, külföldieket lát leselkedni. Hús-vér embereket, akiket meg
lehet támadni. És ez teszi nagyon veszélyessé a szélsőjobbot. Ahogyan
Magyarországon is a legrosszabbtól kell tartaniuk a
romáknak.

HVG: Ön szerint mit
tennének a radikális jobbhoz sorolt pártok, ha egyszer kormányt
alakíthatnának?

B. Sch.:
Természetesen különbség van a szervezetek közt. A magyar Jobbikot
például – a maga időközben betiltott paramilitáris szárnyával, a
Gárdával – idegenellenesként és etnocentrikusként a mérsékelt és
szélsőséges pólusok közé soroltuk be. Kormányra kerülésre a magukat
mérsékeltebbnek mutatóknak van esélyük. Ahol ilyesmi történne, ott a
bűnbakkereső politikai agitáció élesedne, erősödne a viszálykodás, a
kisebbségekkel és a politikai ellenfelekkel szembeni erőszak. Úgy látom,
Magyarországon különösen nagy kihívás a jobboldali radikalizmus elleni
küzdelem, mert többségi véleménynek tűnik az a hit, hogy a magyarok
áldozatok, ezért védekezniük kell. Ez a defenzív önértékelés és a belőle
következő érvrendszer – ahogyan a történelem mutatja – irracionális és
ellenséges cselekvést válthat ki a „másokkal”, illetve az annak
minősítettekkel szemben.

HVG:
Használhatók egyáltalán a történelem tanulságai és fogalmai? Nem olyan
céltáblára lőnek-e a tiltakozók, amely már nem
létezik?

B. Sch.: Nem az 1920-as,
1930-as évek veszélyeiről van szó, hanem jövőorientált jelenséggel
állunk szemben, amely éppen ezért veszélyes. Továbbfejlődött, a
kommunikáció korszerű formáihoz alkalmazkodott, így jól tudja
mozgósítani a támogatóit. Az osztrák FPÖ vagy a nagyon szélsőséges német
NPD a meggyökeresedett, demokratikus, tekintélyes pártokhoz képest
jobban használja az internetet és a zenét, ügyesebben gyűjt pontokat a
fiataloknál. Az FPÖ vezetője, Heinz-Christian Strache diszkóba jár,
lazán és korszerűen jelenik meg, beszélget és táncol a fiatalokkal, sőt
jól eladható slágerré vált egy EU-ellenes rap, amelyet ő
énekel.

HVG: Angliában nemrég
vihart kavart Nick Griffinnek, az idegengyűlölő Brit Nemzeti Párt
EP-képviselővé választott vezetőjének szerepeltetése a BBC-ben, és
Magyarországon is volt hasonló eset.

B. Sch.: Nem szabad túl nagy teret adni a radikális
jobboldalnak, sem agyonhallgatni a témát. Azt ajánljuk az újságíróknak,
hogy ha radikális jobboldaliakat hívnak meg, akkor nagyon-nagyon jól
készüljenek föl a beszélgetésre, mert amazok is tudják, hogyan kell a
nyilvánosság előtt föllépniük. Németországban tanácsot lehet kérni
tudósoktól vagy civil szervezetek tagjaitól, akik ismerik az érvelési
sémákat, meg is lehet hívni őket a tévévitákra vagy az
interjúkhoz.

HVG: Mit ajánl a
demokrata politikusoknak? Ha kirekesztik a szalonképtelen véleményeket,
akkor átengedik a terepet a szélsőséges
konkurenciának.

B. Sch.: A
radikális jobboldaliak most azért is sikeresek, mert ténylegesen létező
társadalmi problémákra javasolnak megoldási stratégiákat. A
demokratáknak is ezt kell tenniük, nem szabad átengedni a terepet a
bűnbakkeresőknek. Sok országban létezik cordon sanitaire, azaz a többi
párt megegyezik, hogy a radikális jobboldallal nem működik együtt.
Németországban ez egészen jól bevált, igaz, ott a radikális jobboldal
kicsi, mert erősen kapcsolatba hozható a nemzetiszocializmussal, így
viszonylag sokan visszarettennek attól, hogy rá adják a
szavazatukat.

HVG: Dániában
viszont nincs cordon sanitaire.

B.
Sch.: A dán parlamentben a kormányt kívülről támogatja a Néppárt, ezért
engedményeket kap. A Néppártnak befolyása van a migrációs és az
integrációs politikára, a nemzeti emberjogi intézet kevesebb állami
támogatást kap, néhány rasszizmus elleni programot le is állítottak.
Egyébként ahol van cordon sanitaire, mint például Belgiumban, ott is
vannak gondok, mert helyi szinten előfordul, hogy a radikális jobboldal
többséget szerez, vagy legalábbis nem lehetséges nélküle többség, és
akkor mégis együtt kell működni vele. Ilyenkor még fontosabb, hogy a
többi politikus vállalja a konfliktust.

HVG: De hogyan? A radikálisok általában nem győzhetők
meg érvekkel.

B. Sch.: Az ilyen
pártok politikusait valószínűleg tényleg nem lehet meggyőzni. Inkább a
híveikről és a közvélemény fogékony részéről van szó. Fel kell
világosítani az embereket, hogy a csalódottságukat ne olyan csoportra
vetítsék, amely nem okozója a helyzetüknek.

HVG: Végig azt hallom ki a szavaiból, hogy olyan
ügyekben akarná meggyőzni az embereket, amelyekben az illetők egyáltalán
nem racionálisan gondolkodnak.

B.
Sch.: A társadalmi problémák értelmezése, a tények nyilvánosság elé
tárása, a nyilvános párbeszéd nem naivitás, hanem stratégia, ha szépen
fejlődő társadalmat akarunk, amelyben senkinek sem kell féltenie az
életét. Németországban a náci múlt után igen szigorú törvényeket hoztak a
nemzetiszocialista törekvések ellen. A demokrácia konszolidálásához, a
stabilitáshoz nagyon fontos volt a szigorú tilalom bizonyos szervezetek
és magatartások ellen. Ma viszont, több mint 60 év elteltével, túl sok a
represszió, s ezzel nem lehet célt érni.

HVG: Úgy érti, nem jó módszer illegalitásba szorítani
embereket, és mártírrá tenni őket?

B. Sch.: Így van. Az eddigi tilalmak hatására a
szélsőjobb mozgalmak új jelképek felhasználásával utalnak ugyan még a
nemzetiszocializmusra, de olyan ügyesen, hogy a fiatalok szemében vonzó
lehet csatlakozni ehhez a bújócskához. No persze Németországnak már 60
éve olyan alkotmánya van, amelynek alapján sikeresen vette fel a harcot a
nemzetiszocialista törekvések ellen. Ezek a mechanizmusok viszont még
nem alakultak ki olyan országokban, amelyekben nagyon gyors volt a
liberális nyitás.

HVG: Akkor tehát
Magyarországon egyelőre szigorúbb törvényekre lenne
szükség?

B. Sch.: A társadalmi
megegyezés egyik alapja az erős állam. A Magyar Gárda elleni
egyenruha-viselési tilalmat sokan bírálják. Szerintem fontos volt
megtenni ezt a jelképes aktust. De nem szabad ennyivel beérni, a
tilalmakkal nem lehet nézeteket megváltoztatni. Ezt már az iskolákban,
sőt az óvodákban el kell kezdeni, és később is folytatni olyan
programokkal, amelyek nem közvetlenül a szélsőjobb ellen irányulnak,
hanem olyan értékeket közvetítenek, mint az emberi jogok, a tolerancia.
Franciaországban és Svédországban erre rendőrségi tanfolyamok vannak,
Németországban tanártovábbképzés és jogászképzés. Tudnunk kell, és ki
kell nyilvánítanunk, miért vagyunk demokraták. Ha már senki sem érti,
miért ellenezzük a szélsőjobbot, akkor a fiatalokkal előfordulhat, hogy
talán egészen mást akarnak, mégis ezt találják alkalmasnak a rendszer
kritikájához.

HVG: Nem fulladna
nevetségbe az a kormánypropaganda, amit mondjuk az iskolákban kötelezően
leadnak?

B. Sch.: A diákok
szemében a tanárok tekintélynek számítanak, tehát a pedagógusok
politikai képzésére szükség van. Az a benyomásom, hogy a közelmúlt
tekintélyuralmi rendszereinek tapasztalatai miatt Kelet-Közép-Európában
ezt különösen kritikusan szemlélik. De itt nem indoktrinációról van szó,
hanem a tanulók képességeinek erősítéséről. Hogy bűnbakkeresés és az
áldozat önsajnálata helyett képesek legyenek a kritikára, bele tudják
élni magukat mások helyzetébe. Továbbá a civil társadalomnak erősítenie
kell az emberek hitét, hogy részt vehetnek a
közügyekben.

HVG: Hogyan lehet a
társadalomhoz tartozás érzését erősíteni olyan emberek körében, akik
nyomorúságos körülmények között élnek, vagy más okból
csalódottak?

B. Sch.: Ez is
kicsiben kezdődik. Németországban az Élet és tanulás programban
iskolások pénzt gyűjtenek, politikusokat győznek meg, például hogy a
lakókörnyezetükben játszótér vagy skateboardpálya épüljön. Demokráciát
gyakorolnak helyben. A cél az, hogy ki se alakuljon az az
elégedetlenség, visszahúzódás, amit a radikális jobboldaliak
kihasználnak.

BEDŐ IVÁN interjúja a
HVG 2009/49. számában
olvasható.

Figyelem: A szemlézett
cikkek minden esetben a szerző(i)k véleményét tükrözik, és nem a TTE
álláspontját. Ha önnek is véleménye, vagy megjegyzése van az
olvasottakkal kapcsolatban, a honlapon fórum indításával
jelezheti.