Augusto
Pinochet 1973-1990-ig tartó kemény katonai rendszerét a proletárok
helyett a vállalkozókra építő gazdaságpolitikára alapozta, mégsem vált a
diktátor és Chile jelenlegi viszonyának meghatározó vonásává a
neoliberális nosztalgia. A diktatúra mindennapjairól most az áldozatok
szemszögének bemutatásával von mérleget egy új kiállítás. (Forrás:
Múlt-kor)

A pinochetista nézeteket
kedvelő chilei jobboldal a múlt hétvégén több mint fél évszázad után
először nyerte el demokratikus úton az államfői tisztséget. A
Santiagóban az Emlékezés és Emberi Jogok Múzeumában 2010. januárban
nyílt kiállítás azonban korántsem a nosztalgia jegyében, hanem az
áldozatok mindennapjainak felvillantásával alkot határozott értékelést
Pinochet rendszere felett.

A
Salvador Allende halála után hatalomra jutott Pinochet nevével
összeforrt katonai diktatúra 17 éves időszaka alatt Chilében összesen
legalább kétszáz ezer embert tartóztattak le, több tízezer embert
kínoztak, és százezreket kényszerítettek országuk elhagyására. Az
eltűntekként nyilvántartottakkal együtt összesen 3197 halálos áldozatot
tartanak számon. A kínzások hírhedt helyszínei, a Villa Grimaldi és
Santiago központi temetője, ahol a hivatalosan eltűntnek
nyilvánítottakat jeltelen sírokba temették, ma már nemzeti
emlékhelyek.

Pinochet történeti
emlékezete azonban igen messze van még a nyugvóponttól: hatalomra
kerülésének évfordulóján 36 éve már-már hagyományosan súlyos zavargások
törnek ki. A Santiagóban és más chilei városokban emelt barikádok
jelzik, hogy a rendszerszintű szembenézés elmaradt. Pinochet szelleme
tehát továbbra is kísért, bár egy 2009 decemberi közvélemény-kutatás
szerint a chileiek háromnegyede egyértelműen elutasítja Pinochet
erőszakos rezsimjét.

A diktatúra
mindennapjainak világát az új kiállításon kitépett füzetlapra írt
végrendeletek, levelek, személyes tárgyak és a diktatúra áldozatai által
készített művészeti alkotások mesélik el. Az 5600 négyzetméteren 40
ezer tárgyat bemutató kiállítás kialakítása 22 millió dollárba került.
Kiállították több mint ezer ember fotóját is, akikkel a titkosrendőrség
végzett; először látható egy vaságy, amelyre rákötözték a rabokat az
árammal való kínzás előtt.

A
pinochetizmus ellentmondásos jellegét semmi sem mutatja jobban, mint
hogy vezetője a chicagói neoliberális közgazdászok által ajánlott
gazdaságpolitika receptjét tartotta üdvösnek, proletárok helyett a
vállalkozók országát vizionálta. Ennek jegyében magánosította az
oktatást és az egészségügyet, az államot karcsúsítva építette le a
közalkalmazotti kart, és vidéken a családi gazdaságokat erőltette.
Hadseregét az állami kézben tartott bányákból finanszírozta. Rendszerét
az 1988-as elnökválasztásig tudta fenntartani, amikor kiderült, külföldi
bankszámlákra mentette ki vagyonát. A diktatúrával szembeni morális
ellenállást jelzi, hogy Pinochet bukása óta csak balközép,
kereszténydemokrata támogatottságú kormány került
hatalomra.

Emberiség elleni
bűntettei miatt a chilei diktátort 2004-ben a hágai nemzetközi bíróság
ítélte el; Gregg Whetton a per ügyésze kimondta, Pinochet az ország
vezetése és védelme helyett lemészárolta a népet.