Mi
indított egy fiatalembert arra, hogy a jogi egyetemet félbehagyva,
washingtoni munkahelyről távozva, energiáját és pénzét egy nonprofit
vállalkozásba fektesse? Volt, aki egyszerűen hülyének nézte, volt, aki
csak sajnálta, de olyan is volt, aki fantáziát látott az ötletében.
Velük alapította meg a Civil Vállalkozások Nonprofit Kft-t. (Forrás:
Kultúrpart)
Aichelburg Márton azt
találta ki, hogy a nyugdíjasok erőforrásait a kisiskolások javára
hasznosítja. Egyik oldalon ott vannak a nyugdíjasok, akik otthon ülnek
és szenvednek attól, hogy nincsen dolguk. A másik oldalon meg a
gyerekek, akik szintén otthon vannak egyedül. Felmérések szerint ugyanis
450 ezer általános iskolás csak cselleng iskola után, vagy egyedül
tölti el a délutánját. Ettől frusztrálódnak, és szorongóak lesznek, ami
az iskolai teljesítményükre is hatással van.
Az ötletet tett követte, megkeresett pár önkormányzati
iskolát, hogy szeretne gyerekeket korrepetálni önkéntesekkel. Hirdetést
adott fel kis helyi lapokban, és várta a jelentkezőket. Ezzel kezdődött
el a Senior Mentor Program.
Az
igazgatók egy része gyanakodva fogadta, „Mit szól ehhez az
önkormányzat?”, kérdezték. Eleinte a tanárok sem örültek a
kéretlen segítségnek. Azóta a helyzet változott, a pedagógusok
tapasztalatai jók, és belátták, hogy az ő munkájukat könnyíti meg a
korrepetálás.
Márton amerikai
mintára szeretné teljes egészében önfenntartóvá tenni a non-profit
vállalkozást, és úgy tűnik, erre van is esély. Idén, a program második
évében bevételük nagyobbik része már megbízási díjakból származik.
Jelenleg négy budapesti kerületben és egy vidéki városban dolgoznak, ezt
szeretné kiterjeszteni az ország egészére, sőt nem titkolt célja a
határokon is átvinni a pojektet. A célok hatalmasak, nyolc év alatt 250
városi iskola és 2000 önkéntes.
Megbízást az önkormányzatoktól kapnak. Tarifájuk egy
tanévre háromszázezer forint. Ebbe 12-15 gyerek éves korrepetálása fér
bele. Hogy ez soknak tűnik? De lehet forintosítani egy gyereket, aki a
korrepetálás hatására tudja tartani az iskolai tempót, megtanul olvasni
és számolni, és nem marad funkcionális analfabéta?
„Mindez azt jelenti, hogy a Senior Mentor Program idei
tanévében 150 általános iskolás diáknak több mint 8000 olvasásfejlesztő
foglalkozást tudunk biztosítani kevesebb mint 2,5 millió forintból.
Mindez nem hasonlítható az önkormányzati programok hatékonyságához, ahol
szintén mérhető társadalmi változás elérése lenne a cél. Mi a mérhető
társadalmi hatása például az Újbuda 60+ programnak, amire 150 milliót
költ a XI. kerületi önkormányzat vagy annak amikor a XIII. kerület 2,5
milliárdot költ egyetlen általános iskola
felújítására?”
A mentorok között van
közgazdász, védőnő, pedagógus, újságíró is. Egyöntetűen vallják jó
dolog segíteni, és jó látni a gyerekek a fejlődését. A pedagógusok
visszajelzései is megerősítik is ezt, a részt vevő gyerekek 95 százaléka
mutatott fejlődést iskolai tanulmányaiban.
Rejtő Zoltán volt villanyszerelő, erősáramú technikus
és személyzetis is. Hetven évesen megunta az otthon ülést, és belevágott
a munkába. Tanít olvasást és számtant, angolt is vállalt volna, de arra
nem volt igény. Heti 10-12 órát dolgozik. És hogy miért csinálja? Mert
imádja a srácokat. Arra a kérdésre, hogy a szülőket érdekli-e, mi
történik a gyerekekkel csak ingatja a fejét. Egyszer becsalogatta az
egyik anyukát, aki jött a gyerekért. Alig akarta megnézni, mivel
foglalkozik a fia.
Pörge Veronika is
hasonló okok miatt kezdett bele a korrepetálásba. Pedig ő tanító volt,
megunhatta volna a tanítást. Füzetet vesz elő, mutatja a felmérést, amit
készített. Vele szemben Máté és Levente, két nem könnyű gyerek. A
srácok húsz percet bírnak koncentrálni, onnantól vége. Elmesélik, mit
kaptak karácsonyra, a technikai újdonságok tárházát sorolják fel.
Veronika csak kapkodja a fejét, szerinte mások a mai gyerekek. Sok a
televízió, a számítógépes játékok, és keveset vannak kint a szabadban.
Érezni is rajtuk a különbséget, mondja. Arra büszke igazán,
hogy amit a tanároknak nem sikerült egy év alatt, neki úgy tűnik,
sikerülni fog.
Bár a programban
tiszteletdíjra is van lehetőség, kevesen kérik a mentorok közül. Nem a
pénz motiválja őket, hanem a tudat, hogy ők is fontosak valakinek, és az
évek során megszerzett tudásukat tovább tudják adni azoknak, akik
igazán rászorulnak.