A
második világháborús győzelem nem volt makulátlan diadalmenet: a D-nap a
német borzalmak végének kezdete, és egyben a szövetséges atrocitások
véres nyitánya volt – véli Antony Beevor angol történész. (Forrás:
Múlt-kor)

Beevor D-Day: The Battle
for Normandy című könyve szerint az angol és amerikai katonák 1944
nyarán gyakran vesztették el önkontrolljukat, és mészárolták le az
ellenállókat. Ezen elesettek neveit ma már nem ismerjük, de egy biztos:
Normandiában nagyon sok németre várt hasonló sors.

Az itt vívott küzdelmekről könyvek és mozgóképek sora
áll rendelkezésre, és úgy tűnik, a történészek és filmesek már mindent
elmondtak erről az összecsapásról. Beevor azonban másként véli: a
történész több olyan esetet is feldolgozott, amely szerint a
szövetségesek sokkal több háborús bűnt követtek el Normandiában, mint
azt korábban bárki is hitte. Szerinte nagyon sok olyan visszaemlékezés
van, amelyekből nyilvánvaló, hogy az amerikai, brit és kanadai csapatok
hadifoglyokat és sebesülteket mészároltak le, emellett többször
hajtották a Wehrmacht és az SS katonáit az aknamezőkre, hogy
semlegesítsék azokat. Többen részegen lődösték halomra a németeket, míg
egyes tisztek nyíltan lőtték főbe foglyaikat.

A bizonyítékok iszonyatosak: eszerint a szövetségesek a
legtöbb alkalommal korábban elszenvedett veszteségeikért akartak véres
bosszút állni, és volt olyan eset, hogy az utászoknak kellett megvédeni
az ejtőernyősök tombolásától a németeket. Mindez szándékos volt: Peter
Lieb német történész kutatásai szerint több amerikai és kanadai egység
kapott a D-napon olyan utasításokat, hogy ne ejtsenek foglyokat.
Emellett az is közismert, hogy nagyon kevés Waffen SS-tag került
szövetséges hadifogolytáborba: esetükben egyrészt lehetséges, hogy
halálukig harcoltak, ám a történészek ma már azt is elképzelhetőnek
tartják, hogy az angolok és amerikaiak a halálfejes jelképeket látva
azonnal főbe lőtte őket.

Beevor a
legtöbb esetben olyan naplókból vagy épp emlékiratokból idéz, amelyek
évek, sőt évtizedek óta szabadon elérhetők a nagyközönség számára is. A
legtöbben azonban azért nem foglalkoztak ezekkel a fejezetekkel, mert a
hasonló incidensek nem erősítették a „nagyszerű nemzedékről” kialakított
képet. Hasonló történetekkel 2007-ben Rick Atkinson is foglalkozott,
aki The Day of Battle: The War in Sicily and Italy, 1934-1944 című
könyvében szintén a szövetségesek háborús bűneit elevenítette
fel.

Emellett azonban ne feledjük:
Normandiában a németek is különösen kegyetlenül harcoltak, és állítottak
csapdát a szövetségeseknek. Különös brutalitással végezték ki
foglyaikat, és ennek mértéke nagyságrendekkel nagyobb volt, mint amit a
szövetségesek valaha álmodhattak: az SS tagjai csak a partraszállás
utáni partizánfelkelésben 16 ezer franciát végeztek
ki.