A legendás székely ágyúöntő 1849 tavaszán Kolozsvárra utazott egy ottani műhely felállításának megszervezése végett, majd Nagyváradra látogatott, hogy tapasztalatokat szerezzen a röppenytyűk gyártásában. Rövid debreceni tartózkodása során Kossuth Lajos személyesen fogadta. Az utazás menetét fennmaradt útlevelei alapján tudjuk rekonstruálni. (Forrás: Magyar Országos Levéltár)

1849 tavaszán az erdélyi hadszintér nagy részére viszonylagos nyugalom köszöntött, az Érchegység román lázadóit, valamint  Gyulafehérvár és Déva védőit leszámítva nem voltak ellenséges erők az országrészben. Az újabb támadás veszélye azonban állandóan fennállt, a határon túlról folyamatosan nyugtalanító és egymásnak ellentmondó hírek érkeztek. Április elején álruhában maga Gábor Áron is Moldvába ment, hogy az ottani orosz hadmozdulatokról közvetlen értesüléseket szerezzen. A határtól 2-3 órai járásra 6-7 ezer főnyi ellenséges erőt látott 8 ágyúval, ami a közszájon forgó vélekedés szerint néhány nap múlva a Békási- és a Tölgyesi-szorosokon keresztül be fog törni Erdélybe. Ez az értesülés azonban rémhírnek bizonyult. Gál Sándor, Székelyföld katonai parancsnoka, bár határvédelemre csak csekély erővel rendelkezett, ekkor még nem tartott azonnali betöréstől. A szorosokat a későbbi támadásra felkészülve megerősíttette, az utakat eltorlaszoltatta, a Tölgyesi-, a Gyimesi- és az Ojtozi-szorosban pedig ágyúállásokat építtetett ki, melyeket nagyrészt a Gábor Áron által készített ágyúkkal szereltek fel.

Csány László, Erdély teljhatalmú országos biztosa Kolozsváron is a kézdivásárhelyiekhez hasonló üzemek felállítását tervezte, melyek létrehozását Gábor Áronra szerette volna bízni. Többször sürgette, hogy ezügyben Kolozsvárra utazzon, de erre csak április végén kerülhetett sor, mivel Gábor Áron szinte nélkülözhetetlen volt a Székelyföldön: az ágyú- és hadianyaggyártás megszervezése mellett jelentős szerepet játszott a tüzérek kiképzésében, az önálló székely tüzérség felállításában.

Gábor Áron április második felében indult Kolozsvárra és bő egy hónapig volt távol. Az utazás állomásairól fennmaradt útlevelei tanúskodnak, az útközbeni történéseket pedig ágyúöntő társához, a kézdivásárhelyi Turóczi Mózeshez szóló két leveléből ismerhetjük meg. Először Csíkszeredára ment, ahol Gál Sándorral, a székelyföldi hadosztály parancsnokával egyeztetett a hadianyaggyártást illető legfontosabb kérdésekben. Megegyeztek, hogy távolléte alatt egy tisztet neveznek ki a gyárak irányítására. Turóczi Mózesnek megírta, hogy elmaradt illetményét meg fogja kapni, a főhadnagyi kinevezését pedig visszatérésekor maga fogja átadni neki.

A kolozsvári gyáralapítást az ottani mesteremberek kezdeményezték, mivel kevés megrendelést kapva bőven rendelkeztek szabad kapacitással. Kétségkívül voltak olyan érvek, amelyek az ottani gyáralapítás mellett szóltak: így például a Csány László kormánybiztos felhívására összegyűjtött harangokat nem kellett volna fáradságos munkával Kézdivásárhelyre szállítani, képzett munkaerőben sem lett volna hiány, nem beszélve arról, hogy az üzemek Kolozsváron lényegesen nagyobb biztonságban lettek volna, mint a közvetlen a határ melletti Kézdivásárhelyen.

Ez utóbbi félelem teljesen valós volt, ami később be is bizonyosodott: a Dél-Erdélybe betörő oroszok 1849 júliusának végén elsődleges feladatuknak tekintették a kézdivásárhelyi gyárak lerombolását, míg Kolozsvár polgárai ezt követően még több mint másfél hónapig gyakorlatilag zavartalanul élték mindennapjaikat. A salétromgyártást sikerült megszervezni Kolozsváron, de az ágyúgyártás nem indult be, köszönhetően annak, hogy pénzügyi kérdésekben nem sikerült megegyezni az ottani mesterekkel. Csány László, erdélyi teljhatalmú országos biztos számítása szerint egy-egy ágyú felszerelése a Székelyföldön hatszor kevesebbe került volna, mint Kolozsváron.

Gábor Áron – előzetes terveinek megfelelően – május 4-én tovább utazott Nagyváradra, hogy az ottani hadiüzemben az úgynevezett Congreve-rakéták gyártását tanulmányozza. Csány László egy nyílt rendelettel látta el, melyben az útba eső hatóságokat utasította, hogy mindenben segítsék őt. Gábor Áron gyakorlatilag útlevélként használta az iratot.

Németh György teljes cikke + dokumentumok a MOL weboldalán »