Az 1687. évi országgyűlésen a Buda visszavételéért
hálás rendek elfogadták a Habsburg-ház örökös királyságát, melytől két
évtizeddel később azonban megfosztották és kimondták annak első
trónfosztását. (Forrás: Magyar Országos Levéltár)

Az okok elsősorban a Magyar Királyság
16–17. századi történelméből fakadtak. Az ország felszabadítását rögzítő
karlócai békeszerződés kizárólag Magyarország külpolitikai viszonyait
rendezte: a magyar rendek beleszólása nélkül. Az Európához mérten erős
magyar rendiség sérelmei mellett az új – valójában a békeállapotok miatt
kialakuló – berendezkedés a magyar nemességet és a családtagjaival
együtt sok tízezer feleslegessé vált fegyverforgatót egyaránt érintette.
Utóbbiaknak a fő veszélyt az jelentette, hogy korábbi kiváltságaikat
elveszítve ismételten a jobbágyok közé süllyednek
vissza.

A már 1701 óta folyó
hadjáratok és azok pénzügyi, politikai és társadalmi terhei a
Habsburgokkal való megegyezést sürgették. Erre a legjobb alkalomnak az
új uralkodó, I. József trónralépése mutatkozott. A spanyol trónért a
franciákkal, valamint a Magyarországon egy időben folytatott kettős
háború a bécsi udvar számára is nyomasztó terhet jelentett. Az új
uralkodó ezen szeretett volna segíteni azzal, hogy a magyarországi
hadjáratok lezárásával biztos hátországot teremtve az itáliai
hadszíntérre koncentrálhasson. Ekkor a tárgyalások nem jártak sikerrel,
ami előkészítette a szécsényi országgyűlésen elfogadott és Ráday Pál
által megfogalmazott előterjesztést, miszerint az összegyűlt rendek nem
fogadják el I. Józsefet uralkodójuknak. 1706 nyarán Nagyszombat
városában újabb béketárgyalásokat tartottak angol és holland
közvetítéssel. A tárgyalások azonban július végén megszakadtak, amit
elsősorban az okozott, hogy a bécsi udvar Erdély alárendelését
mindenáron meg akarta tartani, de álláspontjuk megfordulásához az
itáliai hadszíntéren elért sikerek is nagyban
hozzájárultak.

A tárgyalások
sikertelensége és leginkább a kudarcok – a Dunántúl labilis helyzete, az
erdélyi hadi helyzetet döntően befolyásoló zsibói vereség – egyaránt
abba az irányba taszították a Rákóczi államát irányítókat, hogy újabb
reformelképzeléseket megvalósítva tegyék hatékonyabbá a felkelők
hadseregét, továbbá az annak hátteréül szolgáló közigazgatást és
adórendszert. A mindig megváltásként remélt francia és orosz segítség is
tiszta, a Habsburg uralkodóval szakító politikai helyzet létrehozását
igényelte. Az Udvari Tanács miskolci, érsekújvári és rozsnyói
tanácsülésein (1706) tárgyalták meg azokat a témákat, amelyek az 1707.
május 31-én megkezdett ónodi országgyűlés törvénycikkeinek alapjául
szolgáltak.

Az országgyűlés
összehívását a vármegyék részgyűlésein tapasztalható elégedetlenség is
sürgette, amit elsősorban a már bevezetett intézkedések – adóztatás,
rézpénz használatának kiterjesztése, kereskedelmi tevékenység
korlátozása, állami kereskedelmi monopóliumok bevezetése, katonáskodó
jobbágyság – okoztak. A vármegyei elégedetlenség az országgyűlésen véres
jelenetbe torkollott, amikor a két Turóc megyei követ, Rakovszky
Menyhért alispán és Okolicsányi Kristóf jegyző e tárgyban kifejtette
véleményét, ami igen közel állt a haditerhek és a rézpénz okozta károk
miatt elégedetlen megyei követek nézeteihez. Rákóczi, elkeseredett
válaszát követően, el akarta hagyni az ülés helyszínét, amikor a
kétségbeesett Bercsényi Miklós, majd Károlyi Sándor kardot rántottak, és
többekkel együtt megsebesítették a két küldöttet. Rakovszky belehalt
sérüléseibe, a súlyosan sérült Okolicsányit pedig halálra ítélték. Az
ellenzéki vármegyét megbüntették, több turóci nemest elfogattak, a
vármegye pecsétjét összetörték, zászlaját
szétszaggatták.

A reformokat
szentesítő törvénycikkeket a követek nem viták nélkül, de immáron
elfogadták. Megszavazták az új adó rendjét, ami az adózás alapjává a
jövedelmet és nem a jobbágyportán alapuló jobbágytelki egységet tette.
Adózás alá vonták így azokat a jövedelmeket is, amelyek addig nem
tartoztak ide, mint például a jobbágytelken kívül eső irtványföldeket,
az állatállományt, a zselléreket és szolgákat. A legnagyobb felzúdulást
kiváltó rézpénz ügyében úgy döntöttek, hogy devalválják a pénzt,
csökkentik a forgalomban lévő érmék számát, de használatukat
kiszélesítik és még zálogbirtokok kiváltására is engedélyezik.
Szabályozták a kerületi ítélőtáblák működését. A hadügy területén is
alapvető szervezési eredményeket sikerült elérni. Ezen az országgyűlésen
fogadták el az egységes hadiszabályzatot, ami Rákóczi államának
hadszervezetének reformját fejezte be, egyben elméletileg megteremtette a
modern magyar haderő alapjait. 1707. június 13-i ülésén Rákóczi
előterjesztését követően Bercsényi Miklós szólalt fel a Habsburg-ház
trónfosztásával kapcsolatban, amiben a béketárgyalások sikertelenségére
és az elszakadással járó külpolitikai előnyökre hivatkozva támogatta az
előterjesztést. Beszédét a híres „Eb ura fakó!” szavakkal fejezte be. A
rendek a lelkesítő beszéd hatására egyhangúan mondták ki a
Habsburg-háztól való elszakadást, miután véleményük szerint „József is
nem királyi guberniumbeli, hanem valósággal tyrannusi successiót
[örökösödést], minthogy nem választatott, hanem az atyjától erőszakosan
belétaszítatott, követelhet méltán magának.”

Az országgyűlés e törvénycikke Európa-szerte
feltűnést keltett, aminek gyors elterjedéséhez a kor által kínált
„médiaeszköz”, a röplap járult hozzá. Rákóczi, de a bécsi udvar és az
udvarhű magyar arisztokrácia is élt ezzel a lehetőséggel. A mellékelt
forrás I. József eredeti aláírásával megerősített nyomtatott röplapját –
amely a trónfosztást érvénytelenítette – és a korszak egyik
legjelentősebb magyar politikusa, Esterházy Pál nádor által e témában
összeállított téziseket tartalmazza. Az Esterházy által összeállított
érvrendszer utolsó lapja a Habsburg oldalon állók névsora, ami jól
érzékelteti, hogy az ország csak részben csatlakozott Rákóczihoz. A
magyar politikai elit legnagyobb része ugyanis – a főpapság, a
főnemesség és a szabad királyi városok jelentős része – szinte teljesen a
Habsburg uralkodók hűségén maradt. Támogatásuk nélkül Rákóczi önálló
magyar királyságot nem hozhatott létre. Érthető tehát, ha az 1708. évi
trencséni vereség, valamint a meg nem szűnő katonai-gazdasági problémák a
függetlenségi harc elvesztéséhez és a magyar érdekeket a lehetőségekhez
képest leginkább szemmel tartó szatmári békéhez
vezettek.

H.
Németh István eredeti cikke + a dokumentumok
»