„Békében vagyok önmagammal, a családommal, az élettel
és Istennel” – ad leckét kiegyensúlyozottságból az oktatásügy szinte
minden fokozatát megjárt szakpolitikus, aki 62 évesen érkezett meg a
szakmai csúcsra, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egyik államtitkári
székébe. Hoffmann Rózsa-portré a HVG-ben.

HVG: Az önálló tárca nélküli oktatásügy
kvázi-minisztereként mi lesz majd az irányvonal az ön regnálása alatt?
Mire számítsanak a diákok a buktatás visszaállításán és valamifajta
kötelező etikatan bevezetésén túl?

Hoffmann Rózsa: Mivel meggyőződésem, hogy az iskola a
tudás gyarapításán túl, a teljes ember erkölcsi, egészségre nevelésére
hivatott, végre az oktatásban is helyükre kerülnek az alapértékek. Lesz
rend, munka, kötelességteljesítés, de jókedv és jutalmazás
is.

– Férje a fővárostól
120 kilométerre lévő családi fészekből követi majd az államtitkári
ténykedését. Könnyen feldolgozta már, hogy folyton
szalma?

– Amikor
intenzívebbé vált a politikai munkám, a férjem látta, hogy ez érdekel, s
hogy talán értek is hozzá valamicskét. Ha olykor elbizonytalanodtam,
még ő biztatott. Végtére is olvasott, intelligens ember, a háttérből
sokat segít, miközben ő is folytatja irodalomtudósi munkáját. Nem is
tudnám a feladatomat ellátni, ha ő nem lenne mindig mindenben biztos
támaszom.

– És ön hogy
lehetett annyira óvatlan a hetvenes években, hogy beállt az oktatási
minisztériumba „amazokhoz” dolgozni?

– Szó sincs óvatlanságról. Megélhetési szempontból a
felkínált állás akkori helyzetemben mentőöv volt. Fiatal koromból
adódóan akkortájt még sem világnézeti, sem politikai kérdésekben nem
voltam érett. Ma már mosolyogva, és némi nosztalgiával tekintek vissza
akkori énemre. Teljesen kielégített az, hogy boldog házasságban élek,
van két gyönyörű gyerekem, van mit ennünk és hol laknunk, és csodálatos
nyarakat élünk át a Mátrában. Közéleti szempontból úgyszólván közömbös
voltam, de ez bizonyára így volt elrendelve.

– Ahogyan nyilván a visszatérése is a
gyökerekhez. Az hogy történt?

– Láttuk, ahogyan a kislányunk és vőlegénye
értékalapra helyezik a párkapcsolatukat, és azt tanácsoltuk nekik, hogy
Isten előtt kössenek házasságot. Menyegzőjük szinte misztikus pillanata
bennünk is feltámasztotta a mélyen szunnyadó hitet. Ezután esküdtünk meg
mi is templomban, a 25. házassági évfordulónkon. Gyermekeink voltak a
tanúk. Akkor megéreztem, hazataláltam.

Eredeti
cikk »