Ahogy a diákok világszerte visszaülnek az iskolapadokba, a különböző nagyhatalmak vezetői is csavarnak egyet a propagandagépezeteken, s újabban egyre több, kirekesztő és veszélyes tartalommal töltik meg a tankönyveket. (Forrás: Múlt-kor)

Iránban a hetedikesek például a következő mondattal találkozhatnak az egyik tankönyvben: „minden fiatal muszlimnak Isten ellenségei szívében félelmet kell ébresztenie a harcokra való felkészültségével és ügyes céllövéssel.” A tizennyolc hónapos sorkötelezettség mellett az Iráni Iszlám Köztársaság arra neveli az ifjúságot, hogy tegye magáévá az iszlám szupremácia gondolatát, és azt a politikai rendszert, amelyben „néhány polgár első osztályúnak születik, identitása, gondolkodása, vagy neme miatt.” A szöveg így folytatódik: „A védekező dzsihád mindenki számára kötelező, fiatalnak és öregnek, férfinak és nőnek, mindenkinek részt kell vennie ebben a szent küzdelemben – képességeinek megfelelően, vagy segítve harcosainknak.”

Teljesen más jellegű kérdést boncolgatnak a kínai tankönyvek, amelyek számos ellentmondástól hemzsegnek, mivel Kína maga sem hajlandó tudomásul venni világhatalmi státusát. Az ország vezetése a sok millió iskolás számára teljesen ártatlan, miközben az ország katonailag páratlan erőt képvisel, szerény, de ugyanakkor dicsekvő is. A tankönyvek elfelejtik megemlíteni az 1950-es tajvani inváziót, valamint az 1979-es kínai-vietnami háborút, amelyet Peking azért indított, hogy így bosszulja meg a kambodzsai megszállást, bár a pekingi interpretáció szerint Kína csupán önvédelmi harcokat folytatott. A kiadványok ugyancsak átsiklanak Mao Ce-tung „nagy ugrása” felett, amelynek következtében 30 millióan haltak éhen, de a második világháborút például „Japán-ellenes háborúnak” nevezik, a japánok által elkövetett nankingi mészárlást pedig – ahol 300 ezer embert mészároltak le – „a történelem legszörnyűbb eseményének” tartják. Nem spórolnak a kínai hadsereget illető héroszi jelzőkkel sem, mondván, Japán a kínai ellenállásának köszönhetően kényszerült kapitulálni.

A vallási tolerancia, pontosabban annak hiánya áll a szaúd-arábiai oktatás gyújtópontjában. A 2001. szeptember 11-i terrortámadások után Abdullah szaúdi király oktatási reformot kezdeményezett, amely a tankönyveket is érintette. Ezek a kiadványok bővelkednek a muzulmánok fő ellenségeinek számító keresztények, kommunisták, cionisták és nyugati „hitetlenek” kollektív megbélyegzésében. Kilenc évvel a reformok után Abdullah visszavett a lendületből, 2006-ban pedig Rijád ígéretet tett arra, hogy kiveszi a tankönyvekből az inkriminált részeket, bár megfigyelők szerint a tanulók továbbra is az antiszemitizmust és a dzsihádot hirdető könyvekből tanulnak. Ahogy egy a nyolcadikosoknak számára a monoteizmusról és a jogtudományról írt könyv egyik passzusában áll: „Amint Ibn Abbász is írja: a zsidók erőszakos emberek, Sabbath népe; a keresztények disznók, Jézus hitetlen közössége.”

A tankönyvek propagandaharcához a maga részéről az Egyesült Államok is hozzászólt, amikor idén tavasszal a texasi oktatási tanács új társadalomtudományi tananyagot fogadott el. Az erőteljesen jobboldali értékeket képviselő curriculum például síkra száll az amerikai kapitalizmus és az alapító atyák vallási intenciói mellett. A vitás pontok közé tartozik az imperializmus körül kialakult nyelvháború, Margaret Sanger, a születésszabályozás pionírja, mint az eugenetika szolgálója, a nyolcvanas évek konzervatív ébredése körüli intézmények alaposabb körüljárására való felszólítás, de a tanács azt is kérte, hogy a tankönyvekből vegyék ki Thomas Jeffersont, az „egyház és állam szétválasztása” gondolatának szülőatyját azoknak a gondolkodóknak a sorából, akik hozzájárultak a felvilágosodáshoz. A demokratáknak adott újabb fricskaként pedig Bill Clinton felelősségre (impeachment) vonását a tananyag egy lapon említené Watergate-tel.

Ezenközben Oroszországban resztalinizációs folyamat vett kezdetét, amelynek során a „pozitív történelem” jegyében az ország elöljárói – élén Vlagyimir Putyin miniszterelnökkel – igyekeznek jobb fényben feltüntetni a szovjet diktátort. Alekszandr Filippov tankönyve 83 oldalban számol be Sztálin iparosítási kísérleteiről, de csupán egy oldalt szentel a rossz mezőgazdasági politika következtében kitört, 1932-33 között tomboló, több millió áldozatot szedő Nagy Éhínség tárgyalására. A tankönyv bagatellizálja a szövetségeseknek a második világháborúban betöltött szerepét is, akik „arra korlátozták erejüket, hogy fegyverekkel és egyéb matériákkal lássák el a Szovjetuniót”. „Sztálin teljesen racionálisan cselekedett – mint a rendszer védője, s támogatta az ország iparosítását” – olvasható az Oroszország története: 1900-1945 című tankönyvben.