A 19. században a magyarországi vasútvonalak jelentős részét még magántársaságok birtokolták. Ezek egyike, melyben a korábbi honvédtábornok, Klapka György is tulajdonnal rendelkezett 1871-ben kapott engedélyt az Aradot Temesvárral összekötő vaspálya megépítésére. (Oross András, Magyar Országos Levéltár)

Az 1868. július 8. napján kihirdetett Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztériumi rendelet rögzítette a vasúti építkezéshez szükséges feltételeket és szabályozta a jogi körülményeket, gazdasági, pénzügyi biztosítékokat. A vasútépítés menete az előmunkálati engedély kiadásával kezdődött, amelyet a miniszter akár egyszerre több társaságnak is kiadhatott: ebben rögzítették a vasút építésére alakult társulat üzleti tervét, a pálya vonalvezetését, és a befejezés határidejét. Ezt követte a vaspálya építésének engedélyezése, amely előtt egy, a minisztérium által kiküldött bizottság közigazgatási és „műtan rendőri” bejárást végzett. Az eljárást az országgyűlés és az uralkodó által is jóváhagyott törvény kihirdetése zárta.

Az Arad-Temesvár vasútvonal kiépítéséről az 1868:XXXVII. törvénycikk rendelkezett. Építésére a Darmstadti Kereskedelmi és Iparbank, a frankfurti Sulzbach testvérek, az emigrációból hazatért egykori szabadságharcos tábornok és egyben Temesvár országgyűlési képviselője, Klapka György és a nürnbergi Cramer Klett vállalkozók által alapított konzorcium kapott engedélyt.

Az 1871. április 6. napján átadott 55 km hosszú vasútvonal eredményeként az Osztrák Államvasút Társaság temesvári és a Tiszavidéki Vasút aradi pályaudvara közötti összeköttetés megvalósult, biztosítva ezzel az egymás közötti gyors közlekedést és a Monarchia vérkeringésébe való beilleszkedést mindkét nagyváros számára.

A vonalon hat településen – Új-Arad, Németság, Vinga, Orczyfalva, Merczyfalva, Szentandrás – épült vasútállomás, továbbá egy, a Maros-folyón átívelő hidat is felépítettek. A vasútvonal és az imént felsoroltak államosítására, az Osztrák-Magyar Államvasút Társaság vonalaival együtt, az 1891:XXXVIII. törvénycikk alapján került sor.

A vasútépítési engedélyeket, egy előre meghatározott egyenszöveg alapján, általában több száz példányban kinyomtatták. Az engedélyekben – amint az az itt közölt Arad-Temesvári Vasút engedélyokmányában is látható – többek között az alábbi fontos tartalmi elemek olvashatók: a megépíteni kívánt vasút iránya, az engedélyesek neve, az építés és felszerelés jóváhagyása, a kamatbiztosítékok leírása, az építkezés és a koncesszió határideje, a kisajátítási ügyek rendezése, a posta szállításának és a távírdák felállításának körülményei, az építési rendszabályok, ezen belül a vitel és fuvardíjak szabályozása, a hadi és katonai szállítások esetén követendő rendelkezések, az üzemeltetési és pályafenntartási szabályok, végezetül a fentieket alátámasztó jogszabályokra történő hivatkozás, mellyel együtt az állam felügyeleti joga is rögzítésre került.

Gyönyörű, díszes kivitelezésű, I. Ferenc József osztrák császár és magyar király saját kezével aláírt és az uralkodói nagypecséttel ellátott díszpéldányt azonban csak egyet készítettek, amelyet az engedélyes vasúttársulat kapott meg. Az okmányt a Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztérium segédhivatala készítette el, és az Ő Felsége Személye Körüli Minisztérium továbbította az uralkodó színe elé. A díszes okiratot, az uralkodói aláírást és megpecsételést követően, az engedélyesek képviselői vették át, majd saját irattárukban őrizték.

A Magyar Királyi Államvasutak idővel a legtöbb magánvasutat felvásárolta: 1891. január 1-jével az Arad-Temesvári Vasutat is megszerezte, így az engedélyokmány az államosítást követően a jogutód MÁV irattárába került, amelyet jelenleg részben a Magyar Országos Levéltár, részben a Magyar Államvasutak Központi Irattára őriz.