„Hajdúnánáson a front után Horkay lett az igazgató, pedig ő református hitoktató volt, de többi a tanár elment, ő meg ottmaradt. Mondta nekünk, mikor az internátusban voltunk, hogy »nem mehetek el, a híveimmel nekem osztozni kell az sorsukban.« Szóval érdekes, hogy a szovjetek parancsára ő lett az igazgató, ez is egy anakronizmus, ugye.” (Az interjút készítette: Magyar Éva; Budapest, 2010. augusztus-november)
(A dokumentum szerkezete: interjú, fényképalbum, családfa, az interjúalany és családja adatai.)
Részlet az interjúból:
Választási történet
Apám egy politizáló ember volt, tehát olvasott ember volt és politizált is. Akkor ugye, a Független Kisgazda Pártnak volt ő ilyen… Hogy mondjam, akkor nem voltak alapszervezetek pártokban, hanem a választásokra jöttek össze az emberek, és úgy politizált ő is. Újságot járatott, úgyhogy viszonylag korán elkezdtem újságot olvasni, a politikával is kezdtem foglalkozni. Átéltem egy érdekes választást is gyerekkoromban, nagyjából tízéves lehettem akkor. Meghalt egy Létay Ernő nevű képviselő, aki a kormánypártnak a képviselője volt, és – most úgy nevezik – időközi választást tartottak. Három párt indult: a MÉP, a Magyar Élet Pártja, ez volt a kormánypárt, Horthy Miklós pártja, a Kisgazda Párt, annak az elnöke Eckhardt Tibor volt – Horthy őt Brazíliába vagy Argentínába küldte ki¬ – és a Nyilaskeresztes Párt, Szálasi Ferenc pártja (aki akkor éppen börtönben volt és Hubay Kálmán, szintén nyilas vezető vezette a választási hadjáratot). A kormánypárt képviselője egy zsákai földbirtokos volt, báró Vay Lászlónak hívták, Horthy miniszterelnökségi államtitkára, tehát egy befolyásos politikus volt, ő akart ott képviselő lenni. A Nyilaskeresztes Pártnak jelöltje Csuka Lajos volt. A Nyilaskeresztes Párt az egyetlen szervezett párt volt akkoriban. Apám a Kisgazda Pártot támogatta.
Anyám főzött a mi udvarunkon birkapörköltet a választásban résztvevő kisgazda hívőknek. Eckhardt Tibornak, aki a Kisgazda Pártnak volt akkor a vezéregyénisége anyám külön készített rántott húst, mert hogy a birkapörkölt, az egy paraszti étel… A többiek kint voltak az udvaron, apám csinált ott asztalokat, és ott főtt a birkapörkölt. Közben Eckhardt Tibort bevitték a házba, de ő megérezte a szagát a birkapörköltnek, aztán kiment hogy „mi van, ki akartok engem rekeszteni a birkapörkölt evésből?” Hát éppen nem akartuk kirekeszteni, hanem ő volt a nagy ember! Aztán nekünk maradt meg a sok rántott hús, mert mindenki birkapörköltet evett.
Bakonszegen, a kormánypárt jelöltje győzött, báró Vay László lett az országgyűlési képviselő, a kormánypártnak a reprezentánsa. A Nyilas Párt jelöltje nem volt jelentős politikus egyébként a pártban, de mondjuk ott sok szavazatot kapott, mert ez egy nagyon szervezett párt volt. Tehát első lett báró Vay László, második a Csuka Lajos, a harmadiknak a nevére, a Független Kisgazdapárt képviselőjének a nevére már nem emlékszem. Tehát a birkapörkölt, úgy látszik, nem adott elég erőt a Kisgazda Pártnak. Emlékszem egy versikére, fűzfapoéták költötték: „Éhes volt a Csuka koma, mandátumra vágyott,| fogta magát és bejárta szép Bihar országot,| de hiába beszélt annyit, mint láthatni nyomban,| Csuka koma hoppon maradt Biharnagybajomban.”
Erdély visszakerülése
A következő érdekes, emlékezetes dolog számomra, amikor a Bécsi döntés értelmében Észak–Erdély visszakerült Magyarországhoz, hát akkor ugye… Édes Erdély itt vagyunk,| érted élünk és halunk,| jön a szittya fergeteg,| a rohanó sereg. Akkor felvonultak a magyar csapatok, mert nem volt biztos, hogy a románokkal nem kerül sor háborúra. Úgy 800 ezer főnyi hadsereg felsorakozott Erdély határán, és Bakonszegben is voltak egységek, beszállásoltak hozzánk is katonákat. Berettyóújfaluban nagy katonai ezred volt, ott nagyon erős laktanyákat építettek Horthyék, mert akkor az volt a helyzet, hogy hazafias eszméket népszerűsítettek az egész országban. „Nem, nem, soha!”, ezt hirdették a feliratok. Apámat behívták katonának, minden olyan katonát behívtak, aki az első világháborúban részt vett, gondolva arra, hogy harcedzett katonákat küldenek a frontra. Bementünk a laktanyába apámhoz, és katonaruhában volt, és mondta, hogy „megyünk a frontra” Tehát ő el volt szánva, hogy itt háború lesz. De aztán nem került már sor erre a hadjáratra, mert közben – miután mind a két fél, Románia és Magyarország is beleegyezett abba, hogy ez a két ország döntsön – Olaszország és Németország a Bécsi döntés értelmében úgy határoztak, hogy Észak-Erdély visszakerül.
Ez Makarios, ciprusi elnök [jobbra], éppen kézfogás előtt vagyunk. Akkor készült a kép, amikor Ciprust megszállták a törökök. Függetlenséget akartak a görög nemzetiségű lakók, mert ugye, Ciprus 83%-a görög és 17%-a török lakosság.
Na, most akkor nagy zavarban volt a magyar vezetés, hogy kit küldjön ki oda. Mi nem értettünk egyet a törököknek a hódításával, mert ez nem helyes, hogy elfoglalták egyszerűen azt a részt, de a törökökkel sem akartunk rosszban lenni, hiszen Rákóczi emlékek, Rodostó… szóval a törökökben úgy élt, hogy ők segítettek a magyaroknak. Vagyis Magyarország lavírozott a két fél között, ezért küldtek ki engem, egy kis jelentéktelen apparatcsikot.
Emlékszem rá, hogy menekültekhez vittek bennünket, akik a török megszállás alatti területről jöttek át a görög lakta területekre. S akkor megkínáltak bennünket egy szem szilvával. Nekem még ajándék nem esett olyan jól, mint akkor! Makarios egy érsek volt, köztársasági elnöke, elfogadott vezetője volt
Ciprusnak. Kérdeztem tőle:
– Mi az Ön ars poeticája?
– Ars poeticám az, hogy középen lenni Szovjetunió és Amerika között. Uram, középen lenni!
El akarták fogni a törökök Makariost, aki mindig megszökött, és bújtatták sokfelé. Nicosia, Ciprus fővárosa is megosztott volt, egyik rész a török rész, a másik, a nagyobbik az görög rész. Mondták, hogy „el ne menjen arra az oldalra. Az már török rész!” Elvittek egy esküvőre is. Nagyon érdekes volt, ugyanolyan tisztaszoba volt náluk, mint Magyarországon nálunk. A parasztok, úgy látszik, hogy azonos módon gondolkoznak.