A létező szocializmus időszakában középiskoláink sajátos, ateista „hittanóráit” illették a címben jelzett névvel. Szerencsére a rendszerváltáskor a világnézet többes szám első személyű formája fogalomként is, tantárgyként is eltűnt, és megszűnt a humán tárgyak államideológiai befolyásolása. Újabban azonban néhány baljós jelből sokan arra következtettek, hogy a történelemtanításra újra fenyegetően vetül valamiféle államideológia árnya. (Lőrinc László, HVG)

Ilyen jel volt például az alaptörvény preambulumául szolgáló Nemzeti hitvallás(unk); egy kormánytisztviselő ezzel összhangban megfogalmazott történettudományi útmutatása (mely az egyik múzeum átrendezésére vonatkozott); majd a nemzeti összetartozás napjának törvénye és indoklása. Az új ideológia persze más, de a bipoláris sematizmus éppúgy jellemzi, mint a régit. A múlt szereplőit ez is démonokká és héroszokká egyszerűsíti, a jelent pedig ezek mitikus harcából kiolvasott ígéret beteljesüléseként értelmezi.

Talán nem véletlen, hogy az új sematizmus apostolai gyakran ugyanazok a személyek, mint a régiéi. Például kommunista propagandaműsorok egykori ceremóniamestere, Kerényi Imre már egy évtizede folytat ilyen irányú tevékenységet. Nemrégiben napvilágra került egyik írásából kiderül, hogy ő nem csupán a bárgyú „alaptörvény asztalának” ötletgazdája, de javaslatai is vannak arról, hogy az asztalon elhelyezendő díszpéldányokat a historikus festészet mely – régi és újonnan megrendelendő – alkotásaival kellene illusztrálni. Mint írja: „egy törvényszöveg unalmas. Ámde itt van 50 reprodukció, és mintegy 50 oldal az alaptörvény szövege is – párosítsuk a kettőt. Baloldalt a kép, jobboldalt a szöveg. És kész az élmény!” Arról persze tudomásom szerint még nem készültek hatástanulmányok, hogy mondjuk Than Mór: Attila lakomája című opusa mennyiben járul majd hozzá a majdan talán vele átellenben olvasható A különleges jogrendre vonatkozó közös szabályok című törvénycikk élményéhez.

Hasonló szellemi gránitfundamentumra épül az a Kerényi-ötlet, hogy az asztali példányok végén egy függelékben A magyar alkotmány előképei cím alatt fel kellene sorolni a hazai történelem jó néhány nevezetes jogszabályát. Vagyis hát mijét is? Szerepelne ugyanis e listán az adott keretben értelmezhetetlen vérszerződés, a pusztaszeri országgyűlés, de még a Tanácsköztársaság kommunista „alkotmánya” is. Ám hiányozna például az az 1918-as jogszabály, amely először rendelte el ebben az országban az általános (jövedelemhez nem kötött), titkos, nőkre is kiterjedő választójogot.

Hasonló a helyzet a képválogatással, melyben a magyar történet tárgykörén kívül eső témák is szerepelnek. De festmény készül majd az iszapkatasztrófáról, illetve a 2006-os „lovasrohamról” is. 1918 itt sem kapna felületet, ismét csak ellentétben a démoni Tanácsköztársasággal. Jellemző az utolsónak tervezett téma, a „Magyarország jövője”, amelyet egy – nyilván optimista – gyermekrajz ábrázolna, továbbá az azt közvetlenül megelőző üdvtörténeti lépcsőfok, mintegy a történeti események célállomása: „2011 – Új alkotmány születik”.

Az igazi veszély a spontán és tömeges igazodás lehet. Hiszen amikor egzisztenciálisan jól beágyazott stréberek önként képesek Kodályt pávátlanítani, mit válthatnak ki a fentről jött igék a létbiztonságukban veszélyeztetett történelemtanárokból?

Az igazodás már meg is kezdődött, erre utal például az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetnek a Trianon-emléknapra kiadott, zagyva „Pedagógiai háttéranyaga”, amely iskolai megemlékezésekhez nyújt segítséget a tanároknak. A benne foglalt mintaóravázlat nevét elhallgató szerzője – nyilván értesülve a házelnök Károlyi Mihály-ügyi bölcs iránymutatásáról – tudatja például, hogy „1919. március 21-én a Károlyi-kormány lemondott, átadva a hatalmat” a kommunistáknak. Ilyesmit csak az oktatók oktatói írhatnak, mert egy egyszerű diáknak az érettségin egyelőre tudnia kell, hogy ekkor nem volt Károlyi- (csak Berinkey-) kormány, maga Károlyi pedig, aki már államfőként ténykedett, nem mondott le, hanem „megpuccsolták”.

Ezek után nem lesz meglepő, ha akadnak mezei tanárok, akik készek beállni segédnek a történelmi látványcukrászatba. És félő, lesznek igazgatók, szülők, akik hasonló reflexektől vezérelve önszorgalmúan macerálni kezdik azokat, akik tanárnak, nem pedig új kváziállamvallás igehirdetőinek tekintik magukat. Remélhetően a történelemtanárok október eleji országos konferenciáján, amely az Alkotmány és történelem címet viseli, a jeles előadóktól – köztük Paczolay Péter alkotmánybírósági elnöktől, Sólyom László egykori államfőtől vagy Tölgyessy Péter exalkotmányozótól – azt is megtudhatják majd a résztvevők, hogy az alaptörvény mennyiben nyújt védelmet és bátorítást az oktatásnak. Önmaga preambuluma, oltára és papjai ellenében.

LŐRINC LÁSZLÓ

A szerző történelemtanár

Figyelem: A szemlézett cikkek minden esetben a szerző(i)k véleményét tükrözik, és nem a TTE álláspontját. Ha önnek is véleménye, vagy megjegyzése van az olvasottakkal kapcsolatban, azt e-mailben az info@tte.hu címen jelezheti.