Brit kutatók újra megvizsgálják a 20. század legnagyobb tudományetikai vétségének tartott piltdowni ember létezéséről kiötlött teória megszületésének körülményeit. „A legkorábbi angol” ember nem volt több egy tudományos csalásnál, de közel 40 évnek kellett eltelnie, mire erre rájöttek.

„Személy szerint engem az érdekel, hogy a csalást tudományos ambíció motiválta, vagy viccből esetleg bosszúból történt az eset” – nyilatkozta Chris Stringer, a londoni Természettudományi Múzeum munkatársa, aki kollégáival együtt indult a százéves rejtély nyomába, kiderítendő a csalásban résztvevők indítékait.

A 20. század legnagyobb visszhangot kiváltó tudományos csalása a piltdowni ember volt. A század elején a tudóstársadalom lázasan kereste a fosszilis „hiányzó láncszemet”, amely bizonyította volna az ember és a majom közti evolúciós kapcsolatot. A történet 1912 decemberére nyúlik vissza: ekkor Arthur Smith Woodward paleontológus és Charles Dawson amatőr történész bejelentették, hogy az angliai Piltdownban korai emberi fosszíliát találtak. Az emberi koponyához majomszerű állkapocs tartozott, tudományos neve Eoanthropus dawsoni (Dawson hajnali embere) lett, de inkább a piltdowni ember elnevezés terjedt el a világon.

Woodward és Dawson nem érte be ennyivel, s a szenzációsnak kikiáltott emberi koponya mellett egyéb, az ősmaradványhoz köthető használati tárgyakat prezentáltak: így kőeszközöket, fosszilizált mamutcsontokat, sőt egy elefánt csontját is. A reflektorfénybe kerülő Dawson 1916-ban bejelentette, hogy újabb csontok kerültek elő az ásatási helyszínhez közel.

Sokan már az állítólagos felfedezés idején gyanút fogtak, mondván, Woodward és Dawson története valahol sántít. Ugyan ekkor még nem kiáltottak csalást, a tudósok elképzelhetetlennek tartották, hogy az emberi koponya és a majomszerű állkapocs összetartozna. A nyilvánvaló csalás tényét csak az ötvenes években mondták ki: kémiai vizsgálatokkal bebizonyították, hogy a fosszíliák alig 50 ezer évesek, ami messze áll a kutatópáros által a köztudatba bedobott egymillió évtől.

Azóta több mint 30 személyt vádoltak meg, hogy részt vett a csalásban. Például az első darabkákat megtaláló Charles Dawsont, de érintett lehet Sir Arthur Conan Doyle is, a jezsuita filozófus-paleontológus Pierre Teilhard de Chardin, aki ténylegesen is segített Dawsonnak az ásatásoknál. További gyanúsított még Arthur Smith Woodward, a Természettudományi Múzeum kutatója, Arthur Keith anatómus és Martin Hinton is.

Ennek szeretne most utánajárni a Stringer vezette kutatócsapat, amely radiokarbonos, genetikai és egyéb tudományos vizsgálatokból próbálja kihámozni a kusza történet szálait. Csakhogy a csalás tisztázását nagyban nehezíti az esemény óta eltelt száz esztendő. Stringer és kollégái azonban azt remélik, hogy ha sikerül megállapítani az ál-ősmaradványhoz felhasznált fosszíliák pontos eredetét, talán az elkövetők valódi indítékaira is fény derül.