Nincs konszenzus a történészek között az úgynevezett utcanév-vitában; egyfelől nincs egységes szakmai álláspont a vitatott történelmi szereplők értékeléséről, másfelől pedig vannak, akik szerint a történettudomány eleve nem alkalmas arra, hogy jogi, politikai kérdésekben állást foglaljon – érveltek a Magyar Történelmi Társulat, a Politikatörténeti Intézet és a Történelemtanárok Egylete által szervezett vita résztvevői az ELTE-n szombaton.

Egy tavaly elfogadott törvény szerint nem szerepelhet cég, civil szervezet, sajtótermék elnevezésében, továbbá közintézmény vagy közterület sem viselheti olyan személy nevét, aki a 20. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában vezető szerepet töltött be. Kétség esetén az Akadémia állásfoglalását kell kérni.
Az idén tavasszal nagy vitákat kavart, hogy a tudós testület szerint „nem javasolt” többek között Maxim Gorkij író, Károlyi Mihály, az első magyar köztársaság elnöke, Lukács György filozófus, Vlagyimir Majakovszkij költő.

A szombati rendezvényen Hunyady György akadémikus, szociálpszichológus elmondta: az Akadémia eléggé gyakorlatiasan fogta fel az utcanév-táblákkal kapcsolatos teendőit, holott a tudomány kategóriái jelentősen eltérnek mind a politika, mind a jog fogalmaitól. A tudomány számára nem mindig egységes egy személy cselekedeteinek és utóéletének értékelése, továbbá egy személy sok szempontból vizsgálható és ezek nem feltétlenül eredményeznek egységes megítélést.

Földes György történész, a Politikatörténeti Intézet főigazgatója emlékeztetett arra, hogy a huszadik században hét rendszerváltás és ennek eredményeként hét elitváltás zajlott le Magyarországon. Az új rendszerek pedig szinte mindig megrendeléseket adtak a történelemtudománynak, hogy a maga eszközeivel alapozza meg a kiépülő új rendet és hiteltelenítse az előzőt. Ebből a szempontból az 1989-90-es rendszerváltás kivétel, hiszen a békés átmenttel a „régi nyertesek nem tűntek el” és így lehetőség nyílt egy reálisabb nemzeti önkép kialakítására, ami egyébként a történettudomány feladata is. A történész szerint azonban az utóbbi években a hatalom felmondta azt a fajta nemzeti sorsközösséget, melynek a baloldali, liberális hagyomány is része, holott nem lehet egész korszakokat, szellemi irányzatokat minden képviselőjükkel együtt kitagadni a nemzet történelméből.

Stefano Bottoni történész, az Akadémia Bölcsészettudományi Központjának tudományos főmunkatársa ezzel szemben úgy vélte: a rendszerváltást követő években a magyar szellemi elit baloldali, liberális többsége bolsevik módon gondolkodott és megpróbálta kirekeszteni a neki nem tetsző nézeteket a közgondolkodásból. Ez a szellemi közeg szülte a mai uralkodó politikai kultúrát – fűzte hozzá Bottoni, aki megjegyezte azt is: nem hisz a rivalizáló múltfelfogások konszenzusának lehetőségében. Mindenkinek joga van a saját történelmi emlékezetéhez – mondta a szakember.

Miklósi László, a Történelemtanárok Egyletének elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a történettudomány nem alkalmas politikai állásfoglalások megfogalmazására, jogi kérdések megválaszolására. Továbbá tisztázni kell, hogy hol húzódik a politika és a tudomány határa, illetve miben egységes, és miben megosztott a történettudomány.

A hozzászólók közül Tamás Pál szociológus elmondta: kollégáival az akadémiai bizottságban többször is megvitatták az utcanevek ügyét és többek között arra az álláspontra jutottak, hogy ha egy bizonyos kérdésben nincs egységes szakmai álláspont, akkor nem szabad úgy csinálni, mintha lenne, ahogy ebben a kérdésben történt. Hozzáfűzte, hogy amikor az egyházak értékelésével kapcsolatos felkérés érkezett az Akadémiához, azt – helyesen – elhárították. Más hozzászólók egyenesen úgy fogalmaztak: a törvényhozás méltatlan helyzetbe hozta a történészeket, az Akadémiát, amikor politikai értékítéletek alkotására kötelezte.

Pók Attila történész, a történelmi társulat főtitkára, az Akadémia Bölcsészettudományi Központjának munkatársa, aki részt vett a vitatott utcanevek értékelésében, úgy vélte: a politika rossz kérdést tett fel a tudománynak, de a kialakult helyzetre ennek ellenére megoldást kellett találni. Arra is felhívta a figyelmet, hogy míg az egyházak akadémiai minősítését csupán egy parlamenti bizottság vetette fel, addig az utcanevekre vonatkozó akadémiai feladatokat törvény írja elő, továbbá, míg arra joggal hivatkozhat az Akadémia, hogy hitbéli, teológiai kérdésekben nem illetékes, ugyanez nehezen mondható el a történettudományi kérdésekről.