Trianon, pandémiák, klímaváltozés, fenntartható fejlődés – íme, néhány címszó a Történelemtanárok Egyletének idei konferenciájáról, amelyet a sorsfordító változásoknak szenteltek.

Október eleje immár három évtizede a történelemtanítás informális ünnepévé vált. Az 1989-ben alapított Történelemtanárok Egylete (TTE) ugyanis rendszeresen ekkor szervezi meg országos konferenciáját, amelynek témája mindig valamilyen aktuális kérdés köré szerveződik. Az első – nem meglepő módon – a rendszerváltás és a történelemtanítás kapcsolatával foglalkozott, de volt már szó kirekesztésről és befogadásról, Erdélyről, az iszlámról, roma történelemről, életmód- és pénztörténetről egyaránt. Tavaly, a koronavírus két hullámverése között, a nagy vitát kiváltó ötödikes és kilencedikes tankönyvek kapcsán az áltényeken volt a hangsúly. A járvány által terhelt két tanév után adta magát a gondolat, hogy az olyan katasztrófák társadalmi hatásairól legyen szó, mint a járványok, a háborúk, a klímaváltozás vagy Trianon. Ezt tükrözte a konferencia címe is: Sorsfordító változások… – amelyek után új irányt vett a történelem.

MIKLÓSI LÁSZLÓ, A TTE ELNÖKE, MEGNYITÓ BESZÉDE KÖZBEN  FOTÓ: LADÁNYI PÉTER/ZÖLD KAKAS LÍCEUM

Fónagy Zoltán, az ELTE és az MTA történésze előadásának gondolatmenete akörül forgott, hogy a történelem során jelentkező pandémiák befolyásolták-e az emberi magatartást. A téma kutatása leginkább külföldön jellemző, itthon a Covid miatt azonban megugrott iránta az érdeklődés.

A modernitás előtt a járványok az alacsony mobilitás miatt lassan, foltszerűen terjedtek és gyakran vissza-visszatértek, amire a legjobb példa a középkori pestisjárvány. A védekezés módja is korlátozott volt: az egyetlen hatásos módszernek a karantén bizonyult, amelyet a kor embere kiegészített különféle vallási rítusokkal, népszokásokkal. Ebben az időben a legnagyobb fertőzőnek a vándorló életmódot folytató kereskedők, katonák és zarándokok bizonyultak. Nem csoda, hogy emiatt az idegenellenesség is több országban fellángolt, egyes helyeken pogromokhoz vezetett. Egyes becslések szerint a pestis a 14. század végére az európai lakosság 30 százalékát kiirtotta, amelynek következtében munkaerőhiány keletkezett. Ez lehet a hátterében a későbbi nagy társadalmi változásoknak, amelyek a földesúr-jobbágy viszonyt nyugaton szerződésszerűvé alakították.

Az első valóban jól dokumentált pandémia a kolerajárvány volt. Amellett, hogy a 19. századi egészségügy e betegség miatt fejlődött ugrásszerűen, számos helyen társadalmi feszültséget okozott. Jó példa erre az 1831-es magyarországi koleralázadás, történelmünk utolsó jobbágyfelkelése. Hátterében az a félelem állt, hogy az urak így akarnak megszabadulni a felesleges szegényektől. A kolera 1849-ben is felütötte a fejét, ami szintén hozzájárult a szabadságharc vereségéhez – hasonlóképp, mint a pestis a Rákóczi-féle felkelés korában.

A 19. század embere ekkor rákényszerült, hogy az eddig megszokott védekezési módszereken túllépve új, preventív megoldásokhoz nyúljon. Emiatt indult meg a vízvezeték-hálózat kiépítése, kialakult az egészségügy jogszabályi háttere – Magyarországon 1876-ban fogadták el az első ilyen törvényt –, és általában is megváltozott a higiéniához való viszony.

Forrás, folytatás lehetősége

---

Töltse le a cikket!