Nem
február 28-a vagy 29-e, hanem február 24-e a szökőnap. Négy évente. Azaz
ma.
(Forrás: Népszabadság)
A szökőnap az ember, pontosabban
szólva az emberiség egy részének találmánya, kényszerűsége – addig, amíg
nem talál jobb, a természethez szervesebben illeszkedő módot élete
időbeli tervezésére. (…)
Ez lassú
és ellentmondásos, reformról reformra változó folyamat volt. Az európai
civilizációban az utóbb hónapnévként is emlékezetessé lett Julius és
Augustus császár hozatott fontos regulákat. Azt az ellentmondást, hogy a
Föld Nap-kerülésének és tengely körüli forgásának időtartama „nem
hozható közös nevezőre”, hiszen egy esztendő a mi kronométereink
egységeivel kifejezve 365 nap, 5 óra, 48 perc és 46 másodperc, római
kori eleink úgy próbálták megoldani, hogy a 365 nap „fölötti” kevés
híján negyed napot összeadták, és a naptárukba minden negyedik évben
beiktattak egy „pótnapot”. A papok testülete a pótnapot az akkor csupán
23 napos február vége után iktatta be a napok rendjébe, ezért számít ma
éppen február 24-e szökőnapnak. Természetesen csak négyesztendőnként, a
szökőévekben.
De még ez a
finomítás sem volt teljességgel kielégítő, hiszen a „negyednapok”
rövidebbek voltak hat óránál. Az évszakok és a hozzájuk kötődő ünnepek
kezdtek elcsúszni eredeti naptári helyükről. Ez okból XIII. Gergely pápa
1582-ben újabb reformot hozott: azok az évek, amelyek néggyel oszthatók
ugyan, tehát „normális esetben” szökőévek lennének, nem számítanak
annak, ha egyszersmind százzal is oszthatók. Tehát nem volt szökőév
1700, 1800 és 1900. Szökőév volt azonban a 2000. esztendő, mert a
finomításhoz az is hozzátartozott, hogy minden négyszázzal osztható
esztendőnek mégiscsak hosszabbnak kell lennie. Ez a rendszer annyira
pontos, hogy a legközelebb csupán az ötödik évezred végén kell majd
gondolkodni hamarosan szükségessé váló alkalmi – akkor is mindössze
egynapnyi – változtatáson. (…)