A
legfrissebb régészeti leletek feltárását követően pedig bebizonyosodott:
a majáknál is volt az emberáldozat.
(Forrás: National
Geographic)

Megkövezések,
halálra nyilazások és skalpolások, élve megnyúzott és elégetett
szakrális áldozatok – sokáig azt gondolták a kutatók is, hogy ezek csak a
spanyol hódítók túlzásai. Később már kegyetlen aztékokról beszéltek, a
legfrissebb régészeti leletek feltárását követően pedig bebizonyosodott:
a majáknál is volt az emberáldozat.

A 19. században, sőt egészen a 20. század közepéig
bennszülöttek, tudósok, amerikaiak és európaiak egyaránt meg voltak
győződve arról, hogy a magaskultúráiról ismert maja és azték
civilizációk messzemenően békés civilizációk voltak. Háborúztak ugyan a
különböző törzsek és nemzetségek egymással, ám a spanyol hittérítők és
konkvisztádorok által feljegyzett válogatott kínzásoknak és a
legkülönfélébb emberáldozattal járó szertartásoknak igen sokáig nem
adtak hitelt. Úgy tűnik azonban, hogy az „erőszakmentes” aztékokról és
majákról kialakított képet végképp el kell felednünk.

Különböző források ugyan már egyértelműen utaltak
arra, hogy a mexikói őscivilizációk gyakran áldoztak isteneiknek
embereket, legfőképpen pedig fiatal gyerekeket, ám a források
tendenciózus jellege miatt kevesen tartották hitelesnek a spanyol
hittérítők elbeszéléseit. Tudósok és laikusok azt feltételezték, hogy a
spanyolok azért írnak le olyan sok szörnyűséget az őslakosokról, hogy
ezzel is bizonyítsák a keresztény hittérítések erőszakosságának
helyességét. A barbár és vad bennszülötteket pacifikálni kellett egy
humánusabb vallás segítségével, akár erőszak igénybevételével is –
vallották az Európából érkezett hódítók.

Hogy ez utóbbi érv mennyiben játszott szerepet a
csöppet sem békésen terjesztett hit alátámasztásakor, az ugyan kérdéses,
azt azonban ma már kevesen vonják kétségbe, hogy az őslakos amerikaiak
sem éppen humánus és emberközpontú vallásuk miatt maradnak meg az utókor
emlékezetében. A kétségkívül igen fejlett kultúrát felmutató maják és
aztékok köreiben igen elterjedt volt ugyanis az emberáldozat.

A spanyolok feljegyzései, illetve a
bennszülöttek képekkel illusztrált kódexei mellett most már fizikai
bizonyíték is rendelkezésre áll: egy Mexikóvárostól északra fekvő
településen (Ecatepec) végzett ásatásokon régészek megszenesedett
csontvázakra bukkantak.

Nadia Velez
Saldana, az ásatások vezetője az Associated Press hírügynökségnek
elmondta: „Egy hatalmas sírgödröt találtunk, benne négy gyermek
csontvázával, melyek részben el voltak szenesedve, négy másik
gyerekcsontváz pedig teljes egészében el volt szenesedve.” Az ugyan nem
derül ki pontosan a csontvázak állagából, hogy az áldozatok akkor is
éltek-e még, amikor elégették őket, a most megtalált leletek azonban
alátámasztják a Magliabecchi-kódex ábrázolásait, melyeken a
bennszülöttek maguk festették meg az emberáldozati
szertartásokat.

Ráadásul olyan
edényeket is megtaláltak a régészek Ecatepec-ben, melyeket embertásaik
megfőzésére használtak a bennszülöttek kódexeinek illusztrációi szerint.
Nem messze a főzőedényektől pedig emberi csontmaradványokra bukkantak,
így régészek nemcsak az emberáldozati eljárás meglétét, hanem egyben a
kannibalizmus elterjedtségét is bizonyítottnak vélik.

Az áldozatok többsége sokszor kiskorú gyermek volt,
mivel a hiedelem szerint ők még romlatlanok és tiszták voltak. Az
aztékok és a maják szerint, ha az élve megégetések, nyúzások és kínzások
során, a szívek kitépésekor, illetve a megkövezésekkor a fiatal áldozat
fájdalmasan üvöltött – az jó előjel volt arra nézve, hogy az istenség
szívesen fogadja az áldozatot. Hogy mindezt elősegítsék, az őslakosok
gyakran végták meg előre az áldozat torkát, hogy fájdalmait
fokozzák.

A régészek a nemrég
megtalált leleteket követően most már nem azon vitatkoznak, hogy vajon
az aztékoknál és a majáknál volt-e emberáldozat vagy kannibalizmus,
hanem azon, hogy vajon a spanyol hódítók mennyiben túlozták el ezek
számát. Egyes spanyol források arról számolnak be például, hogy egy
1487-ben elkészült azték templom felszentelésekor 80 ezer embert
áldoztak volna fel az isteneknek az aztékok. Ilyen nyilvánvaló túlzások
figyelmen kívül hagyása mellett azonban valóban komoly kérdés, hogy
mennyiben volt elterjedt az emberáldozat Mexikó ősi
civilizációiban.

Akik eddig is
hittek az emberáldozatok meglétében, azok persze egy lépéssel már
előbbre járnak: őket leginkább az érdekli, hogy miért is ették meg
például saját embertársaikat az aztékok. A szellemi kérdéskörre nem túl
érzékeny antropológusok egy csoportja demisztifikálni szeretné az azték
kannibalizmus kérdését. Szerintük azért falták fel saját vérüket a
bennszülöttek, mert vagy a túlnépesedési gondokat próbálták meg íly
módon leküzdeni, vagy pedig azon a proteinhiányon próbáltak meg
felülkerekedni ezzel, amelyet a szegényes étrendből fakadóan el kellett
viselniük.

A profán magyarázatok
mellett persze akadnak olyan antropológusok is, akik ennél azért többet
látnak az emeberáldozati szertartásokban és a kannibalizmusban:
szerintük az áldozatok nagyon is vallási célúak voltak, az áldozatokra
pedig a szertartás előtt, mint istenekre tekintettek. Mindent megadtak
nekik és valóban isteni tulajdonságokkal ruházták fel őket. „Valóban
nehéz felfognunk, de attól még így volt: az áldozatok számára
megtiszteltetés volt, hogy őket áldozták fel az isteneknek” –
nyilatkozta az AP-nek Carmen Piojan, aki már korábban is talált
kannibalizmusra utaló leleteket az azték birodalom egykori
területén.