A
levéltárak nem készültek fel a XXI. századra.
(Forrás:
Népszabadság)

Gyorsvonatként húz el a
XXI. század a magyar levéltárak mellett, ha a pontos helyzetértékelés
mellé záros határidőn belül nem kerül világos intézményi struktúra és
kellő menynyiségű pénz – áll N. Kósa Judit cikkében, a Népszabadságban.
Az online világnak a levéltárak zöme egyelőre a nyomába sem ér, arról
nem is beszélve, hogy a magyar archívumi rendszer felépítésében sem
képes megfelelni az elvárásoknak.

A Népszabadság cikkéből megtudhatjuk, hogy ma csak az
Országos Levéltár és néhány szakintézmény van ugyanis állami kézben. Az
önkormányzati levéltárak ezért állami feladatokat is kénytelenek
ellátni, de az ezt fedezni hivatott költségvetési támogatás csak
szerencsés esetben érkezik meg hozzájuk – olykor más, égetőbb célra
használja fel a megye. Tiszta helyzetet a regionális állami archívumok
rendszerének kiépítése jelentene, amelyek mellett az önkormányzati
intézmények valóban csak az önkormányzati dokumentumokat gyűjtenék. Ez a
változtatás azonban egyelőre nem több vágyálomnál – írja a cikk.

Pedig ez is – akárcsak a levéltári
terület többi stratégiai célja – olyasmi, aminek megvalósítását már
régen meg kellett volna kezdeni. A nyilvánosság felé fordulás és a
változó körülményeknek való megfelelés – sorolja a modernizáció két
legfontosabb pontját Gecsényi Lajos, a Magyar Országos Levéltár
főigazgatója. Ma már természetes elvárás ugyanis a levéltárakkal
szemben, hogy a bennük őrzött információhoz gyorsan és szabadon hozzá
lehessen férni. Míg a könyvtárak esetében az első lépések megtétele
viszonylag egyszerű – a katalógusok digitalizálása és az interneten való
közzététele már komoly könnyebbségnek számít -, a levéltáraknál az
lenne az igazi megoldás, ha az adatbázisokkal együtt maguk az iratok is
elérhetők lennének a világhálón.

Az
Országos Levéltárban már hét éve folyik a digitalizálás: ezt a munkát a
kulturális és az informatikai minisztérium, valamint a Nemzeti
Kulturális Alapprogram támogatta is, volt olyan év, amikor 30 millió
forinttal. Így a XVI. és XX. század között keletkezett történeti iratok
közül sok minden már elektronikus formában is megtalálható, készültek
CD-k és DVD-k, rögzítették az 1867 és 1944 között keletkezett
minisztertanácsi jegyzőkönyveket, akárcsak az MSZMP KB politikai
bizottságának jegyzőkönyveit. Mindezt akár már a világhálón is
elérhetnék az érdeklődők, ha a tárca egy egyszeri, 60-70 millió forintos
beruházással hozzásegítené az intézményt a műszaki feltételek
megteremtéséhez. Erre azonban – a minisztérium illetékes szakmai
vezetőinek erőfeszítései ellenére – jelenleg nincs mód. A levéltári
terület idei modernizációs támogatása 40 millió forint körül van – amit
tanulságos összevetni például azzal a több száz millióval vagy éppen
több milliárddal, amellyel a filmszakma gazdálkodhat.

Hasonlóképp elsősorban pénzkérdés
lenne, hogy a többi levéltár is hozzákezdhessen az általa őrzött iratok
digitalizálásához. Ebben az informatikai tárcára hárulna a főszerep, de a
kezdetben még meglévő támogatás hamarosan elapadt: idén már egyáltalán
nem írt ki a minisztérium ilyen célú pályázatot.

A tapasztalat azt mutatja, ugyancsak a pénzhiány tartja
vissza az egymást követő kormányokat attól is, hogy megtegyék a
szükséges lépéseket az elektronikus formában keletkező iratok megőrzése
érdekében. Noha mindenki tudja, hogy manapság sorsfordító kérdések
dőlnek el e-mailben, és hogy igen fontos ügyiratok léteznek úgy, hogy
soha, senki nem nyomtatja ki őket, mindmáig nincs kidolgozott módszer az
így keletkező, a történelmi kutatás szempontjából később talán
pótolhatatlan információ rögzítésére. A papírral a jól bevált irattári
rend szerint bánnak a hivatalok; de mi lesz például az elektronikus
formában benyújtott adóbevallásokkal, az okmányirodák dokumentumaival?
Pedig mindazoknak, amelyeket a törvény megőrzendőnek minősít közülük,
valahogyan majd el kell jutniuk a levéltárakba.

Bár ez a kabinet – elődeivel ellentétben – legalább a
kormány-előterjesztés elkészítéséig eljutott, döntés mindmáig nem
született. Az ok alighanem prózai. Világos ugyanis, hogy a rendszer
kidolgozásán túl pénzt is kellene adni a megvalósításra, és alighanem
egy új, „országos elektronikus levéltárat” is fel kell majd állítani.
Gecsényi Lajos úgy látja: azt már aligha lehet kivédeni, hogy az
elektronikusan rögzített múltban kisebb-nagyobb rések keletkezzenek, de a
még fellelhető anyag megmentéséhez és a később keletkező dokumentumok
szabályos megóvásához mielőbb hozzá kellene kezdeni.