A műfaj
feltalálójaként egy szíriai görögöt – de legalábbis görögül író –
szerzőt, a Kr. u. II. században élt szamoszatai Lukianoszt tartják
számon.
(Forrás: National Geographic)

Bár tulajdonképpen az emberiség egyik legrégebbi
feljegyzett története, a mezopotámiai Gilgames-eposz is tartalmaz számos
fantasztikus elemet, és így tulajdonképpen vannak olyanok, akik a
sci-fi kezdetének ezt a művet tartják, a műfaj feltalálójaként inkább
egy szíriai görögöt – de legalábbis görögül író – szerzőt, a Kr. u. II.
században élt szamoszatai Lukianoszt tartják számon.

Lukianosz közismert arról, hogy a szatirikus prózát, mint
műfajt meghonosította. Tulajdonképpen olyan paródiákat írt, amelyekről
nekünk magyaroknak Karinthy jut eszünkbe. Kifigurázta az Odüsszeiát és
az Iliászt, s mindeközben valódi sci-fit is írt. Ilyen értelemben a
Galaxis útikalauz stopposoknak című Douglas Adams-kötet előfutára is
lehetne, hiszen műveiben ironikusan számol be különböző égitestek
lakóinak háborúiról, és Verne Gyulát is megelőzte a holdutazás álomszerű
leírásával.

Lukianosz a Csillagok
háborúját a Nap lakói és a Hold lakói közötti összecsapás leírásával
képzelte el, míg a holdutazásra hét napot szánt hősének. Egy másik
története szerint Empedoklész azt meséli, hogy belesett az Etna
tűzhányóba, ahonnan egészen a Holdig röpítette őt a füst. (Empedoklész
ezt Ikarosznak meséli a Holdon, aki szárnyakkal jutott előbb az Olümposz
hegyére, és onnan már csak „egy ugrás” volt a Földet kísérő égitest.)
Megint más helyen Lukianosz szereplői arról beszélnek, hogy a Hold lakói
nem tudják elfoglalni a Nap ura, Phaethon király miatt a Vénuszt, ezért
háborút indítanak a Nap ellen. Végül a naplakók
győznek…

Lukianosz a sci-fi-rajongók
táborában közismert „előfutár”, most azonban egy „komoly tudós”, a
liverpooli egyetem munkatársa is nekilátott annak a problémakörnek, hogy
miként befolyásolta Lukianosz a későbbi szerzőket, és van-e összefüggés
az ókori görög auktor és a középkori vagy akár a mai
tudományos-fantasztikus írók művei között.

Persze már Lukianosz előtt is alkottak a görögök olyan
műveket, amelyeket a sci-fik kategóriájába sorolhatnánk. Ilyen a már
említett Odüsszeia, Homérosz híres alkotása, ahol a főhős, Odüsszeusz
fantasztikus kalandokba keveredik. Dr. Karen Ni-Mheallaigh, a Liverpooli
Egyetem régészeti, klasszika-filológiai és egyiptológiai karának
kutatója azt kívánja megvizsgálni, hogy az antik irodalom fantáziavilága
miként hatott a későbbi tudományos eredményekre, illetve a
tudományos-fantasztikus irodalomra.

Dr. Ni-Mheallaigh elsősorban Lukianosz művével, az
„Igaz történetekkel” foglalkozik, amely címével ellentétben éppenhogy
nem valódiságáról híres. Lukianosz persze szándékosan csinált tréfát a
valósággal ellentétes leírásaiból, kitalált utazásokból, így például a
holdutazásból vagy a csillagközi háborúból.

A liverpooli kutató szintén górcső alá veszi
Antiphanészt, aki a távoli Észak-Európában tett látogatásairól számolt
be, olyan helyekről, ahol annyira hideg volt, hogy a beszélgetések
„belefagytak a levegőbe”. (Így persze a beszédet csak nyáron lehetett
hallani, amikor felolvadtak a „szavak”.) Ugyancsak vizsgálat alá vonja
Ni-Mheallaigh Hérodotoszt, „a történetírás atyját”, aki repülő kígyókról
és óriási aranyásó hangyákról írt India kapcsán.

Dr. Ni-Mheallaigh szerint „irodalmi szempontból az
antik világ fantasztikus írásai viszonylagosan felfedezetlennek
számítanak”. Szerinte ezeknek a történeteknek az az érdekességük, hogy
úgy készültek, mintha valódi utazásokról számolnának be, illetve komoly
históriai szövegekről lenne szó.

A
görögök rajongtak – a liverpooli tudós szerint – az egzotikus és
ismeretlen világok iránt, és ezért több szerző valóban elutazott a
távoli északra vagy keletre, hogy ezt a tudásszomjat kielégítse. Az
általuk fellelt népek annyira különböztek a görögöktől, hogy az utazók
szinte tényleg rákényszerültek arra, hogy még távolabbi és méginkább
eltérő civilizációkat képzeljenek el.

Dr. Ni-Mheallaigh szerint a görögök kezdetben – úgy
tűnik –, irtóztak attól, hogy tiszta kitalációkba merüljenek, így amikor
fiktív történeteket adtak elő, akkor először még igyekeztek ezt olyan
köntösbe burkolni, mintha igaz eseményekről beszélnének. Így például
olyan írók, mint Ktésziasz, Antiphanész és Megathenész útinaplóként
tálalták a fantasztikus „sztorikat”, áldokumentumokat gyártottak,
„újrafelfedezett szövegeket” bányásztak elő (természetesen a
képzeletükből) vagy addig ismeretlen, rejtélyes feliratokról
tudósítottak.

Lukianosz volt az
első, aki tényleg elismerte, hogy amit írt, az nem igaz, és soha nem is
fog előfordulni. Ilyen szempontból mérföldkő tehát a szíriai görög író
munkássága, akinek stílusa is maradandónak bizonyult, hiszen már
említettük az ironikus próza jelentőségét. Lukianosz egyébként mindezzel
párhuzamosan alkalmazta azokat az eszközöket, amelyeket a mai sci-fi
írók vetnek be, vagyis tényszerűen adja elő a kitalált eseményeket, és
az olvasó így mindvégig megmaradhat hitében, hogy hátha mégiscsak igaz,
amit Lukianosz leírt…

Lukianosz
hatása a későbbi korokban is érvényesült, persze többnyire csak
áttételesen. Közismert, hogy a híres csillagász, Johannes Kepler
lefordította (görögről latinra) Lukianosz művét a XVII. század elején,
majd maga is írt egy fantasztikus történetet egy űrutazásról, amelyet
Somnium néven ismernek a filológusok. Kepler egy 1629-es levelében így
írt barátjának: „Ha végül elüldöznének minket a Földről, könyvem hasznos
útmutatóként szolgálhat arra, hogy miként telepedhetnek meg az
emigránsok és a vándorok a Holdon”.