A gyerek ügyeinek
jelentős részét önállóan intézni nem képes, ezért a cselekvési
szabadsága, az általa gyakorolható jogok köre sokkal kisebb, mint a
felnőtté – írta Révész Sándor a mai Népszabadságban.

A közoktatási törvényben benne van: a diáknak joga van,
hogy „személyiségi jogait, így különösen személyiségének szabad
kibontakoztatásához való jogát, önrendelkezési jogát, cselekvési
szabadságát, családi élethez és magánélethez való jogát az óvoda, az
iskola, illetve a kollégium tiszteletben tartsa”. Több mint tíz éve,
hogy ezt a borsót a falra hányták.

A gyerek ügyeinek jelentős részét önállóan intézni nem
képes, ezért a cselekvési szabadsága, az általa gyakorolható jogok köre
sokkal kisebb, mint a felnőtté. De amennyivel kisebb, annyival több joga
és szüksége lenne rá, hogy jogai érvényesüléséről mások gondoskodjanak.
Nyilván azoktól várható ez legkevésbé, akiknek legkevésbé érdekük.
Vagyis a pedagógusoktól, akiknek annál nehezebb a dolguk, minél inkább
és minél több gyermeki jogra kell tekintettel lenniük.

A gyerekek jogai csak akkor
érvényesülhetnek, ha a felnőttek által működtetett intézmények
eltökélten, rendszeresen, helyben és konkrétan, központilag és
általánosan rákényszerítik ezek tiszteletben tartására azokat, akiket rá
kell. Ami az iskolát illeti, ezen intézmények közül szinte kizárólag az
Oktatási Jogok Miniszteri Biztosának Hivatala működik, igaz, az olyan
kiválóan és olyan liberális szellemben, mintha Aáry-Tamás Lajost nem is
Pokorni Zoltán nevezte volna ki. Egy, e hivatal által rendelt kutatás
állapította meg, hogy „bár a házirendek több mint 90 százalékában már
megjelenik a diákok joga, azok helyi gyakorlásának módszerei
egyetlenegyben sem”. És így persze nem csoda, hogy „az iskolában a
legsúlyosabb problémát az emberi jogok – főleg az emberi méltóság –
tiszteletének hiánya okozza”. A most készülő ifjúsági törvénynek többek
között ezt az intézményrendszert is létre kellene hoznia, de úgy néz ki,
hogy a tizennégy éven aluli gyerekeket, úgy, ahogy vannak, kihagyják
belőle.

A fönt idézett
törvényszövegnek folytatása is van: a diákok „e jogának gyakorlása
azonban nem korlátozhat másokat e jogainak érvényesítésében, továbbá nem
veszélyeztetheti a saját és társai, a nevelési-oktatási intézmény
alkalmazottai egészségét, testi épségét, illetve a művelődéshez való jog
érvényesítéséhez szükséges feltételek megteremtését, fenntartását”.
Igen, a különböző szereplők jogai és kötelességei megszorítják egymást.
Ez egyrészt tény, másrészt ürügy. Hogy mikor mi, azt sokszor nagyon
nehéz eldönteni, de talán vannak világos példák. Az eléggé kézenfekvőnek
látszik, hogy egy gyerek (egészen életszerűtlen eshetőségektől
eltekintve) nem tud olyan ruhát, frizurát és díszt viselni, amitől a
tanára ne tudna tanítani, az osztálytársai meg tanulni. Amikor tehát
ókonzervatív szakszervezeti és iskolai vezetők pedagógiai érdekekre
hivatkozva zöld hajak, taréjok, piercingek és egyebek ellen tiltakoznak,
akkor nem mások jogainak érvényesüléséért lépnek föl, hanem annak a
pedagógiai hagyománynak a folytatására keresnek lehetőséget, ami semmibe
veszi a gyerekek önrendelkezési, cselekvési szabadságát, személyiségük
szabad kibontakozásához való jogukat. Márpedig a közoktatási törvénnyel
ez a hagyomány összeegyeztethetetlen. Nagyon helyesen, mert a
demokratikus Magyar Köztársaságban nem kell közpénzen autoriter
intézményeket fönntartani és autoriter polgárokat nevelni.

Ellenben az is világos, hogy egy
gyerek, ha nem tud is úgy öltözködni, de tud úgy viselkedni, hogy a
jelenlétében ne lehessen órát tartani. Ha ezekben az esetekben a
gyereknek föltétlen joga van a jelenlétre, akkor a többieknek nem lesz
joguk tanórán részt venni. A jelenlét föltétlen joga koraszülött jog.
Addig az is marad, amíg az iskolai tevékenykedés kitüntetett kerete a 45
perces tanóra. Rossz keret, de ez van, és még sokáig ez lesz. A
koraszülött jog a nem koraszülötteket gyengíti. Mert érvényesíthetetlen,
és azt a tapasztalatot mélyíti el a pedagógusban is és a gyerekekben is
– mégpedig nem abban a kevésben, akit kiküldenek az óráról, hanem abban
a sokban, aki ezt látja -, hogy a diákjogok pusztán elméleti fikciók,
és a gyakorlat szükségszerűen más. És ezt fogják vélni azokról a
jogokról is, amelyek esetében a gyakorlat nem szükségszerűen, nem
„gyakorlati”, hanem szemléleti és kényelmi okokból más. A koraszülött
jog cinizmushoz vezet, és a jogainkban való hitet pusztítja. Hitetlen
állampolgárokat nevel a jogállam számára.