Hála az égnek, hogy
vége. Ha még néhány hétig tart a huzavona és a találgatás az Európa
kulturális fővárosa cím odaítélése körül, végleg megkeseredett volna a
szánk íze – írja N. Kósa Judit a Népszabadságban.

Ha tovább áradnak a pletykák, a rémes kombinációk, hogy
ki, kinek, mit ígért oda és miért, ki kire kacsint, miközben egy
2010-es lehetőségről dönt, alighanem le kellett volna fújni az egészet.
Járhattunk volna ezzel is úgy, mint a majdnem megrendezett expóval meg a
délibábos olimpiával. Az eredeti, fölöttébb nemes cél egyszerűen
feloldódhatott volna az egy éve lankadatlanul zajló kormány-ellenzék
háborúban, és az ezt színező, kormányerők közötti
bozótharcban.

Így viszont csak az
ember gyomra táján van egy kis szorítás. Hogy lehetett volna ezt szebben
is, méltóbban is, elegánsabban is csinálni.

Most már szerencsére mindegy. Tudjuk, hogy Pécs lesz
2010-ben Európa egyik kulturális fővárosa, és azzal a jóleső érzéssel
dőlhetünk hátra, hogy méltó jelöltre száll a cím. Pécs nemcsak jó
pályázatot készített – hiszen az ellenfelek némelyike is kitűnő
ötletekkel állt elő -, hanem sikerült a saját közösségét is
föllelkesítenie, a tervei mellé állítania. Ez az igazi bravúr. A pécsiek
az elmúlt egy évben mindig, mindenben szem előtt tartották a célt, hogy
elnyerjék a kulturális főváros címet. Már akkor megkezdték a kampányt,
amikor a nagy többség még észbe sem kapott. Terveiket a helyi
véleményformálók és a közügyek iránt érdeklődők széles köreivel vitatták
meg. Szövetségeseket kerestek és találtak olyan, eltérő karakterű és
politikai vezetésű települések körében, mint Kaposvár és Szeged.
Ráadásul „európaian”, régiókban gondolkodtak: már azelőtt kinyújtották a
kezüket a Balkán felé, hogy kiderült volna, 2010-ben egy német és egy
magyar város mellett Isztambul is az európai kultúra fővárosa lehet.

Politikát műveltek tehát a pécsiek,
a szó legszebb értelmében. És ezzel akkor is elérték volna a kulturális
főváros-mozgalom európai célját, ha végül mégsem ők nyernek. Hiszen az
unió nem pusztán több fesztivált, színielőadást, koncertet és
táncháztalálkozót akar látni, amikor egyik vagy másik városát e szép
címmel kitünteti, hanem valódi fejlődést. Tanúja akar lenni, hogy a
kultúra a köz életét teszi jobbá: megújítja az épületek szövetét,
felpezsdíti a városlakók életét, új helyszíneket teremt, ahol a
művelődésé lehet a főszerep. Azt szeretné, ha a kulturális főváros már
nem ugyanaz a település lenne a neki jutó, kitüntetett év után, mint
annak előtte.

Ha Pécs úgy
folytatja, ahogy elkezdte, erre megvan minden esélye. És ha a mostani
döntést meghozó kormány mellett a következő is felsorakozik majd Pécs
sikere mögé – hiszen ne feledjük: Európa csak lehetőséget ad, a pénzt
hatvan-negyven százalékos arányban a kormányok és maguk a települések
szokták előteremteni -, akkor arra is komoly lehetőség nyílik, hogy
mindenki más, a pályázók és a versengésnek neki nem rugaszkodók is
nyerjenek Pécs diadalával. Elvégre ahogy Bécs Graznak, Pécsnek ezúttal
Budapest lesz az elővárosa. S aki eljön idáig, az már bizton fölkeresi
Egert, Miskolcot, Debrecent is akár. Különösen, hogy a pályázók eddig is
ígérték, legfontosabb kulturális céljaikat, az általuk megálmodott
épületeket és intézményeket a végső eredménytől függetlenül
megvalósítják.

Végül igazi
sikertörténet lehet is tehát az Európa kulturális fővárosa sztori. Most
már semmi mást nem kell csinálni, mint nagyon keményen dolgozni a tervek
valóra váltásán. Ami pedig eddig történt, azt gyorsan el kellene
felejteni. Én máris megkezdtem. Kérem, kövessenek!