• Címlap
  • Hírek
  • Tallózó
  • Történelem
  • Történelemtanítás
  • TTE
  • Átláthatóság
  • Adatvédelem
  • English
Hirdetés

Kérjük, segíts, hogy folytathassuk munkánkat!

Számlaszámunk: 11705008 – 20133762.

A támogatás bankkártyával itt lehetséges.

Nagyon köszönjük.

Ma újjászülethet a felsőoktatási törvény
2005. november 28. hétfő, 0:00

Irányító
testületek helyett gazdasági tanácsokat kell fölállítaniuk jövő
márciustól az egyetemeknek és főiskoláknak: a 7-9 tagú grémiumok csak
gazdasági kérdésekről dönthetnek – tartalmazza az új felsőoktatási
törvény módosítása, amiről ma szavaz a parlament.
(Forrás:
Népszabadság)

 Mint
emlékezetes, a jogszabályt tavasszal már elfogadta az Országgyűlés, de
Mádl Ferenc volt államfő nem írta alá, hanem az Alkotmánybírósághoz (AB)
küldte előzetes normakontrollra. A volt köztársasági elnök elsősorban
az úgynevezett irányító testületekkel kapcsolatban fogalmazta meg
aggályait, arra hivatkozva: az eredeti tervek szerint e grémium úgy
dönthet a tudományt is érintő kérdésekről, hogy kizárják a testületből a
tudományos élet képviselőit, sőt a tagok számára még a felsőfokú
végzettség sem előírás.


Az AB
október végén hozott határozatot az ügyben, amelyben helyt adott a
kifogásoknak. Az oktatási tárca ezt követően átdolgozta a törvényt, s
abban az irányító testületek helyett már gazdasági tanácsok szerepelnek.
Magyar Bálint miniszter szerint már az elnevezéssel is korlátozzák a
testület jogkörét: tudományos kérdésekkel nem, csak gazdasági ügyekkel
foglalkozhat.


A tanácsba két-három
tagot a miniszter delegál, hármat-négyet a szenátus választ. A
testületnek hivatalból tagja lesz a rektor, illetve a gazdasági
igazgató. A külsős emberek mellett a testület tagja lehet az intézmény
bármelyik oktatója, kutatója is.


A
gazdasági tanács tagjai számára a törvénymódosítás már előírja a
felsőfokú végzettséget is. Emiatt a Hallgatói Önkormányzatok Országos
Konferenciája (HÖOK) nem is támogatja a tervezetet (a többi oktatási
szervezettel a szaktárca megegyezett a módosításokról). A hallgatók így
nem lehetnek ugyanis tagjai a tanácsnak, mivel még nincs diplomájuk. A
HÖOK szerint az Alkotmánybíróság határozatának indokolása kimondja: „az
oktatók, tudományos kutatók, hallgatók részvételét biztosítani kell az
autonóm képviseleti szervekben”. A szervezet ezért – ha a
törvénymódosítást elfogadja a parlament – az Alkotmánybírósághoz fordul.


Sólyom László köztársasági
elnöknek nincsenek alkotmányossági aggályai az átdolgozott törvénnyel
kapcsolatban, így valószínűleg aláírja.

Akkor tudunk dolgozni, ha Ön is segít!


Vissza

Történelemtanárok (36.) Országos Konferenciája

„A haza nem lehet ellenzékben?” A magyar társadalmi megosztottság mítosza és valósága

Eddigi konferenciáink

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

TTE-közösség

TTE a Facebookon

Youtube-csatorna

Tankönyvek

Hisztorizás podcast

Szlovák-magyar közös múlt

Projektszám: 2023-2-HU01-KA210-SCH-000169882

Galéria

Bank és történelem

Támogatók

A tte.hu működésének támogatója

Adomány

Címkék

alapvizsga aláírásgyűjtés civil Civil Közoktatási Platform családtörténet előadás emléknap gyász interjú Különóra módszertani cikk NAT tankönyv TTE-konferencia Tényleg!? törvény vita álhírek állásfoglalás érettségi

Partnerek

  • Impresszum
  • Alapszabály
  • Tagdíj
  • Belépési nyilatkozat
  • Támogatás
  • Kapcsolat
Történelemtanárok Egylete 1997-2017