Régen ők voltak a buta,
lusta, rossz diákok, manapság viszont szinte csak diszlexiás gyerekekről
hallani. Noha idehaza még pontos diagnosztikai eljárás sincs – írta
Veress Kata a Heti Válaszban.

Régen
ők voltak a buta, lusta vagy rossz diákok, illetve azok, akiknek
hatalmas erőbefektetés kell a tanuláshoz. Manapság egyre többet hallunk a
diszlexiáról, de még mindig keveset tudunk a súlyos olvasási zavar
okáról, és hazánkban nincs pontos diagnosztikai eljárás
sem.

Faraday beszédzavarokkal és
helyesírási nehézségekkel küzdött, gondja volt a matematikával, és
megbízhatatlan volt a memóriája. Picassót tanulási zavarai miatt értelmi
fogyatékosnak tartották, Rodin apja egy idő után már nem erőltette
fiára a szokásos iskolai tanulmányokat, Yeatsről, a még felnőtt korában
is helyesírási problémákkal küszködő költőről is azt tartják:
egyértelműen diszlexiás tünetei voltak. Ugyanezt a jelenséget emlegetik
Leonardo da Vincivel, Einsteinnel, Edisonnal, Churchill-lel vagy
Szentágothay Jánossal kapcsolatosan is.

A diszlexia, a normál – illetve olykor az átlagot
meghaladó – intelligencia mellett megjelenő súlyos olvasási zavar nem új
keletű: több mint száz éve egy angol tudós „szóvakságként” írt róla
először. Magyarországon Ranschburger Pál gyógypedagógus 1902 és 1937
között foglalkozott a jelenséggel, bár ő némileg finomítva
legasténiának, azaz olvasásgyengeségnek tartotta kutatása tárgyát. A
sokfajta meghatározás után végül a hetvenes években a Neurológiai
Világszövetség diszlexiának, „az olvasás fejlődési eredetű zavarának”
nevezte el a betegséget, s kezdett tudományos szinten behatóbban
foglalkozni vele. Azóta, de különösen az elmúlt 10-15 évben számtalan
tudóscsoport rengeteg új adattal állt elő a probléma gyökerét vizsgálva,
s napjainkban a diszlexia okainak feltárása a nemzetközi idegkutatás
élvonalába tartozik. Ám azon túl, hogy a szakértők az agy működésében
keresik a kiváltó okokat, eddig még nem sikerült egyezségre
jutniuk.

Dr. Csépe Valéria, a
magyarországi kutatások vezetője, az MTA Pszichológiai Kutatóintézetének
tudományos tanácsadója szerint ha azt nézzük, hány területet érint a
kérdés, nem csoda, ha lassan jutnak közös nevezőre a tudósok. A
diszlexia ugyanis érinti a pszichológiát, az idegtudományt,
foglalkoztatja a gyógypedagógust és a nevelési tanácsadót, és legalább
olyan közel áll az olvasástörténészekhez, mint a
nyelvészekhez.

Idehaza a hetvenes
években Meixner Ildikó logopéduspszichológusnak köszönhetően jutott újra
nagyobb figyelem a betegségnek: az ötvenes évek végétől diszlexiás
gyerekek logopédiai kezelése során egy számukra is eredményesen
használható olvasástanítási módszert dolgozott ki. Arról, hogy ma hányan
diszlexiások Magyarországon, nincs pontos felmérés, de hazánkra is
jellemző az a nemzetközi adat, amely szerint a lakosság tíz százalékát
érintő problémáról van szó. Néhány héttel ezelőtt a Magyar Diszlexia
Alapítvány konferenciáján egy német kutatócsoport tanítási módszerét
mutatták be, de még ők is meglepődtek az óriási érdeklődés láttán: az
ország minden részéről jöttek tanárok, szülők, gyógypedagógusok,
pszichológusok és logopédusok. Az alapítvány elnöke, Mikó F. László
szerint biztató, hogy manapság már nálunk sem intézik el vállrándítással
a diszlexiás gyerekek nehézségeit, de az orvoslásnak még nagyon az
elején tartunk. Bár a világ tudósai egymástól függetlenül és eltérő
módon – ki a hallás, ki a látás agyi funkciója felől – közelítik meg a
probléma gyökerét, abban általában egyetértenek, hogy a diszlexia nem
válogat: országoktól, kulturális körtől, szociális helyzettől
függetlenül bárkit érinthet.

Csépe
Valéria és kutatócsoportja tíz éve foglalkozik a jelenséggel. Ma már
hat-hét génről tudják, hogy azok jellemző hibamintázata diszlexiát
okozhat. „Mi, idegtudományi módszereket használó pszichológusok úgy
tartjuk, hogy a majométól valójában alig eltérő emberi agynak sincsenek
olyan hálózatai, funkciói, amelyek az evolúció során az olvasásra
„szakosodtak ” volna. Számítógépes nyelven szólva ma ott tartunk, hogy
amit az ember megtanul, attól a „rugalmas hardver”, azaz az emberi agy
állandóan változik” – mondja a kutató.

Legutóbb a diploma megszerzéséhez kötelezővé tett két
nyelvvizsga okán derült ki több egyetemistáról: diszlexiája miatt
nemhogy kettő, de egy idegen nyelvvel sem tud megbirkózni. Aáry-Tamás
Lajos, az oktatási jogok miniszteri biztosa kezdeményezésére már tavaly
minisztériumi rendelet született arról, hogyan lehet felmenteni a
diszlexiás (és a gyakran ezzel együtt jelentkező diszgráfiás, azaz
írászavarral küszködő) fiatalokat a nyelvvizsga alól. Csakhogy a
felmentésről az egyetemi vezetők döntenek, nem pedig a szakemberek. A
törvény ugyanis csak lehetőséget ad az egyetemi bizottságoknak a
felmentésre, de nem teszi kötelezővé. Aáry-Tamás Lajos elmondta: a
joghézag orvoslása már a parlament előtt van.