Egy
angol bentlakásos iskola tanulóinak órarendjében jövőre eggyel több
tantárgy szerepel majd: hetente egyszer ugyanis boldogság-órájuk is
lesz. Az új, egyelőre kísérleti tantárgy célja az, hogy megtanítsa a
tizenéveseket: hogyan éljenek boldog, teljes életet.
(Forrás:
ma.hu)
Az új tantárgy bevezetését a Cambridge-i
Egyetem egyik pszichológia professzora, Nick Baylis felügyeli majd. Az
órákat az úgynevezett pozitív pszichológia terén képzett tanárok
tartják.
„A pozitív pszichológia egy olyan
új tudományág, amelynek célja az, hogy segítsen az embereknek virágzó
életet élni” – fogalmazott Nick Baylis.
A
14-16 éves diákoknak tartott heti egy boldogság-órán a fiatalok többek
között arról tanulnak majd, hogy miként kell kapcsolatot, valamint
fizikai és lelki egészségüket ápolni, hogyan küzdhetnek meg negatív
érzelmeikkel, és hogyan érhetik el
életcéljaikat.
„A boldogságot a tizenévesek
számára sokszor a hírnév, a pénz, és a tulajdon testesíti meg, pedig
egyáltalán nem ezektől lesz boldog az ember” – indokolja az új
tantárgy bevezetését Anthony Seldon, a Wellington College
vezetője.
„A gyerekeinknek tudniuk kell,
hogy ahogy az egyes társadalmak egyre gazdagabbak lesznek, egyáltalán
nem válnak boldogabbá. Ezt a tényt rendre igazolják a
társadalomtudományi kutatások” –
emlékeztetett.