A tanár
osztályoz – így vagy úgy, ilyen vagy olyan szempontok alapján, jó
szándékúan vagy elfogultan, és az osztályzat ellen fellebbezésnek helye
nincs – írta Szunyogh Szabolcs a HVG-ben.

Talán az iskola az egyetlen olyan hatóság ma
Magyarországon, amely folyamatosan, nagy tömegben hoz emberi sorsokról
döntő ítéleteket úgy, hogy nem lehet ellene fellebbezni, a törvény
kifejezetten megtagadja ezt a már a római jogban elismert lehetőséget. A
tanár osztályoz – így vagy úgy, ilyen vagy olyan szempontok alapján, jó
szándékúan vagy elfogultan, és az osztályzat (tárgyalt esetünkben az
egyetemi felvételi pontszám) ellen fellebbezésnek helye
nincs.

Annak ellenére sincs, hogy
gyakori tapasztalat: a különböző iskolákban ugyanarra a teljesítményre
különböző érdemjegyeket adnak. A nemzetközi és hazai tudás- és
képességmérések eredménye köszönő viszonyban sincs az iskolai ötösökkel
vagy kettesekkel. Az osztályzatok meghatározott módon számított
átlagából kerekedik ki az a pontszám, amelyik eldönti, ki tanulhat
tovább egyetemen, illetve a továbbtanulók közül ki az ingyenes és ki az
önköltséges ágakon.

Jogi abszurdum
az is, hogy nálunk az vizsgáztat, aki felkészít a vizsgára. Nem kell a
pedagógusokról rosszindulatot, sértettséget, egyéni indítékot
feltételezni, hogy az ember protestáljon ez ellen. Ötödször olvasom el a
kéziratomat, és ötödször ugrik át a tekintetem a gépelési hiba fölött. A
lektor, az ellenőr nem a bizalmatlanság megtestesülése, hanem a minőség
iránti igényé. Ez az igény egyre több ágazatban érvényesül, kivéve az
iskolát, ahol egy megcsontosodott gyakorlat szerint a szaktanár
érettségiztet. És ha az eddig konzekvensen hármasra osztályzott diák
ragyogó előadást tart az érettségi vizsgán, hiába érdemel csillagos
ötöst, a tanárt fogva tartja korábbi értékítélete. Vagy önnön
értékelését felülbírálva ötöst ad, és zavartan pislog, vagy addig nyúzza
a maturandust, amíg az valamit rosszul tud, s akkor ki lehet egyezni
egy négyesben…

Az oktatási
kormányzatnak, a politikai kényszerpályák gravitációs terében végül is
csak egy letompított reformra futotta az előző ciklusban, de legalább
történt végre valami. Meghatározták az érettségi követelményeket, és –
igaz, csak emelt szinten – független bizottság elé utalták a
vizsgázókat. Ez a változtatás jelentős és nagy reform a korábbiak után.
Más kérdés, hogy ennél sokszorta többre volna szükség, de azt nem lehet
elvitatni, hogy a rendszerváltás óta először egy oktatási kormányzat
végre megpróbálta átlépni az árnyékát, és ahelyett hogy az események
nyomában kullogott volna, érdemi modernizációba kezdett. Ez elvezethet
oda, hogy ne csak beszéljünk az alapvető emberi jogok tiszteletéről,
hanem valóban tiszteletben tartsuk azokat.

Egy olyan iskolának lesz demokráciára nevelő hatása,
amelyben a vizsgázó megkérdezheti majd, miért kapott hármast vagy
négyest, ahol joga van az érdemi és meggyőző válaszhoz, ahol a fontos
döntéseket is nyilvánosan és ellenőrizhetően hozzák meg. Hiszen amikor a
vizsgakövetelmények sztenderdizálásáról, a mérés-értékelés
modernizációjáról beszélünk, a nyilvánosságról és az ellenőrizhetőségről
is szólunk, s arról, hogy alapvető közérdek a megkezdett liberális
reformok folytatása. Még akkor is, ha a modernizációs kísérlet tavaly, a
debütálásakor majdnem belebukott az emlékezetes tétellopási botrányba.
Az idei – ráadásul drága – óvintézkedések viszont lényegüket tekintve
ellentmondanak a reform eszmeiségének. Leplombált autókon viszik a
tételeket a körzeti jegyző hivatalába, biztonsági tasakba csomagolják és
titkosítják azokat. Aki megszegi ezt a titkot, bűntényt követ el,
börtönbe zárható.

Az érettségi
tételeket nem szolgálati titoknak kéne minősíteni, hanem ellenkezőleg, a
megoldási kulcsokkal és értékelési szempontokkal együtt nyilvánosságra
kellene hozni. Az érettségi napján elég lenne azt közölni, hogy a több
száz tétel közül melyik a vizsgán megoldandó feladat, az irodalmi
szemelvények közül melyik az elemzendő szöveg. Mi baj történhet? Semmi.
Nyilvánvaló, hogy a diákok az összes tételt nem biflázhatják be, de
megismerhetik a feladatokat, és megtanulhatják, miképp kell feladatot
megoldani. Egyébként éppen erről szól a reform.