Alternatív,
de egyelőre titkos javaslattal álltak elő a hallgatói önkormányzatok
képviselői, amikor a tandíjról tárgyaltak Hiller Istvánnal. Az oktatási
tárca tovább egyezkedik a hallgatókkal, akik a tandíj bevezetésével nem
értenek egyet.
(Forrás: origo)
A
felsőoktatási reformról egyeztettek zárt ajtók mögött csütörtökön az
oktatási tárca vezetői és a Hallgatói Önkormányzatok Országos
Konferenciája (HÖOK) képviselői a minisztérium épületében. Hiller István
miniszter a tanácskozást úgy értékelte nyilatkozatában, hogy az
várakozásain felüli volt, ezért folytatják az
egyeztetéseket.
Elmondta azt is, a
megbeszélésen abban állapodtak meg, hogy a tárca július 10-ig ismerteti a
HÖOK-kal a felsőoktatási reform pontos menetrendjét. Bejelentette a
tárgyalás után, hogy nemcsak a hallgatókkal, hanem a rektori
konferenciával is tárgyalni fog, erre hétfőn kerül
sor.
Ekler Gergely, a HÖOK elnöke
szerint is van értelme a további tárgyalásoknak. Közölte azonban, hogy a
tandíjat (amelyet fejlesztési részhozzájárulásnak – fer – nevezett el a
kormány) addig nem tudják elfogadni, amíg a felsőoktatás egész
rendszerét nem alakítják át. Végső állásfoglalást azonban csak akkor
hoznak, ha megismerték a minisztérium részleletes menetrendjét a
reformról.
A HÖOK elnöke azt is
elmondta a tandíjjal kapcsolatban, hogy előálltak egy alternatív
javaslattal. „A fertől eltérő módon biztosítanák azt a többletforrást az
intézmények számára, amely megítélésünk szerint igazságosabban
kötelezné a hallgatókat bármifajta, a felsőoktatás minőségét szolgáló
hozzájárulásra” – mondta Ekler, az elképzelést ugyanakkor nem
részletezte, az [origo] kérdésére is csupán annyit mondott, a javaslat a
jó képességű hallgatókat támogatja.
Ekler azt sem árulta el, hogy ha a későbbiekben nem
tudnak megegyezni a minisztériummal, akkor milyen lépéseket tesznek.
Mint mondta, erről csak azután döntenek, hogy megismerték a tárca
részletes terveit.