Józsi Lajos
beszámolója a Nemzeti Emlékezet Programban a nándorfehérvári diadal
évfordulóján tett kirándulásról.

Nagy várakozással tekintettem a nándorfehérvári
kirándulás elé, mely egy horvátországi és szerbiai körútnak is
tökéletesen megfelelt. Az első napon délidőben érkeztünk meg a mohácsi
síkra, ahol megtekintettük II. Lajos királyunk emlékművét, majd egy
pillantást vetettünk a közelben folyó Csele-patakra is, mely a király
vesztét okozta. Majd meglátogattuk az 1976-ban megnyitott Mohácsi
emlékparkot, mely Kő Pál szobrászművész érdekesen megmunkált
fafaragványaival volt tele.

A
tanulmányi kirándulás
oldala

A következő állomásunk a Horvátországban lévő Eszékre
vezetett, ahol végigjártuk a hajdan mocsárral körülvett várat. A ma
látható vár a kora újkorban épült és jelenleg a vár több részén
restaurálásokat hajtanak végre. Estére megérkeztük az első
szálláshelyre, az ugyancsak Horvátországban lévő Jajcéba. A szállás
elfoglalása után (a szállások többnyire 2 ágyasok, légkondicionáltak
voltak, TV-vel, csempézett fürdőszobával és WC-vel; tehát
komfortfokozata tökéletesen kielégítette az  igényeinket) a
bőséges vacsora következett, melynek mennyisége és minősége is
kifogástalan volt  (húsleves, sültek, rántott szelet, saláták,
desszert és üdítő) és ez igaz volt a többi szállás- illetve
vendéglátóhelyre is. A késői – kb. éjjel 11 órai – vacsorát egy éjszakai
séta követett a vár körül.

Másnap
felsétáltunk a várba, -melyet még Mátyás király hódított meg 1463-ban –
és megtekintettük a Mitrász – szentélyt, a Medve – tornyot és egy
katakombát is, mely a második világháború partizánharcai idején egyik
irányító és fegyvertároló központ is volt; 1943-ban Tito, a jugoszláv
kommunisták későbbi vezére is itt tartózkodott. Majd megtekintettünk egy
éppen restaurálás alatt álló dzsámit, amely még a 90’-es évek háborúi
során sérülhetett meg. A várfalak előtti dombon kilőtt szerb házakat is
láttunk, ezek a háború egyik szégyenteljes mementói is egyben. Végül
Pliva és a Vbas folyók vízeséséhez jutottunk el. E szép természeti
jelenséget sokunk igyekezett fényképezőgéppel, kamerával
megörökíteni.

Jajcét nem sokkal
elhagyva egy olyan csodálatos helyhez értünk, ahol 12 kis malmocska
hasznosította a közelben lévő patak vizét. Ezután délelőtt 11 óra tájt
folytattuk utunkat Szrebenik felé – útközben egy horvátországi ebédlőben
ebédeltünk meg. Este 7 óra környékén értünk Szrebenikbe, ahol
megtekintettük a várat, a vár romjai között sétálva mintha
visszazökkentünk volna az időben. Jellegzetes tájképet nyújtottak a
domboldalon a viskóalakú szalmakazlak és a kecskéit legeltető pásztor.
Ugyanakkor figyelmesek lettünk egy  közelben lévő iszlám
temetőre is, ennek az volt a jellegzetessége, hogy a férfisírok tetejét
turbán díszítette. Nagyrészt a szerb-horvát –bosnyák háborúk áldozatai
feküdtek itt.

A sok kanyarral
szabdalt út következtében eléggé későn – hajnal 1 óra tájt – értünk a
szerbiai Szabácsra. Az úttól, az éhségtől és a szomjúságtól (mivel
csapvizet a fertőzésveszély miatt nem ihattunk, ivóvízkészletünk pedig
elfogyott) elcsigázott csapat kárpótlásul királyi lakosztálynak
nevezhető szállást kapott: franciaággyal, tükrös asztallal,
légkondicionálóval és egy nagy képernyős Tv-vel. A vacsorát lekéstük, de
a gondoskodó idegenvezetőnknek köszönhetően nem maradtunk éhen.
Kerestünk egy gyorséttermet (ennek már a neve is – Cicibello – jobb
kedvre derített minket ), itt megkóstolhattuk a helyi spéci burgereket,
melyek igazán finomak és laktatóak voltak, köszönhetően annak, hogy
„valódi” húsok voltak benne. Mindezek után minden gond nélkül hajtottuk
álomra a fejünket.
 A svédasztalos reggeli után
megtartottuk a szokásos vetélkedőnket, mely a hallott és látott
információk egyvelegéből állt. Ezt követően megtekintettük a Száva folyó
partján álló Szabács várát. Ezt a várat Mátyás királyunk is elfoglalta,
mégpedig 1486-ban a török elől. A vár tövében, a folyóparton
strandolókat is láttunk. A várrom körbejárása után (1867-ben robbantotta
fel a török) Belgrád  /Nándorfehérvár/  felé vettük
az utunkat. Mára az idegenvezető kevésbé feszített tempót ígért, ezt be
is tartotta.

Amint megérkeztünk a
szerb fővárosba, az 1999-es NATO bombázás nyomait még láthattuk, de nem
ez dominált. Először is ebédelni álltunk meg, az ún. bohém negyedben, a
Skadarlijában, ahol elfogyasztottuk a bőséges ebédet és megízlelhettük a
híres délvidéki desszertet, a Bachlavát. Ebéd után tettünk egy sétát
Belgrád központjában, megtekintettük a Néprajzi Múzeumot és az előtte
álló híres bogumil köveket, az egyetemi teret, a Parlamentet. S aztán
felmentünk a Várba, megnéztük a Kalemegdan-t ( „a bajvívók terét”) majd
megkoszorúztuk az 550 évvel ezelőtti nándorfehérvári diadal
emléktábláját. Utunkat ezután a vár belsejében való sétálással
folytattuk, ahol rengeteg 2. világháborús felszerelést és fegyvert
láthattunk kiállítva: tankokat, sorozatvetőt, torpedót, katonaszállító
járműveket. Majd benéztünk a vár Hadtörténeti Múzeumába is, ahol
különböző korok fegyvereit, hadi felszereléseit láthattuk
kiállítva.

Mindezek után megkerestük
a szálláshelyet. A vacsorát követően esti programként városnéző sétát
iktattak be a szervezők, amit már mindenki nagyon várt. A főváros
sétálóövezetébe érve meglepő forgataggal találtuk magunkat szembe,
mutatványosok, korzózó turisták lepték el a teret. Itt mindenkinek
lehetősége volt beülni egy kávézóba és/vagy szuvenír vásárlására, de a
szerb fagylaltot sem hagytuk ki, ezt lapáttal mérték ki számunkra a
dekoratív hölgyek. Körülbelül kétórás kiruccanás után tértünk vissza a
szállásra.

Másnapi túránkat Zimony
várának megtekintésével folytattuk. Magából a várból már nem sokminden
maradt meg. A dombtetőn a századelőn épített  Hunyadi-tornyot
is megnéztük, de nagyrésze még felújításra vár. Szép látványt nyújtott
viszont a folyóparti kikötő.

A
következő megállóhely Szendrő volt, mely Brankovics György szerb despota
központja és egyben Európa legnagyobb vizí erőssége is volt. A nagy
alapterületű vár hatalmas tornyaival  (összesen 25) lenyűgöző
látványt nyújtott. Az ebédünket egy Galambóc várára néző panorámás
étteremben fogyasztottuk el és a Miklósi László tanár úr által
szervezett  műveltségi vetélkedőnket is a legjobb hangulatban
rendeztük meg. Ebéd után sétát tettünk Galambóc várában, melyet 1483-ban
Kinizsi Pál foglalt vissza a töröktől. Gyönyörű látványt nyújtott e
hegyoldalra épült, folyóparti vár bástyáival,
erődtornyaival.

Ezután utunkat
Kopcsik István tanár úr tolmácsolásában a híres szépségű Panoráma –úton
folytattuk, azaz a Duna mentén, ahol gyönyörű szép mészkőszirteket,
szurdokokat, völgyeket láttunk. Ugyanakkor részesei lehettünk annak a
szép természeti jelenségnek is, mikor zápor után a pára felszállt a
levegőbe, kitakarva ezzel a hegyormokat. Útközben megálltunk Lepenski
Vir-ben is, amely kőkorszaki leleteiről híres település, itt a régészek
egy őskori falu rekonstruálását végezték; állítólag pontyszájú emberek
is éltek itt és halászatból tartották fenn magukat. Késő délután
érkeztünk meg a Vaskapun keresztül Kladovo-ba. A szállás elfoglalása
után jöhetett, a már Jajcéban megismert, tipikus délvidéki vacsora.
Ezután alternatív programok következtek, aki akart, az mehetett a
Duna-partra esti fürdőzésre, de én négy diák kíséretében  a
sétahajókázást választottam és sikerült tengeribetegség nélkül megúszni a
3 km-es hajóútat!

Ezt követően
városnéző túrára indultunk, egy-egy helyen kisebb ajándékok vásárlására
is futotta. Egy tanárkollégám és 2 diák kíséretében egy kis
vendéglátóhelyen kötöttünk ki, ahol megismerkedtünk a huszonéves
helyiekkel és a vendéglátós Tanja-val. Ők elmesélték nekünk, hogy ez egy
10 ezer fős kisváros, és hogy, náluk se rózsás a helyzet: 
kevés a tehetős, állással is rendelkező emberke, de azt is elárulták:
örültek, hogy szóba elegyedtünk velük, mert a német és az angol turisták
lenézően viselkednek velük, de ugyanakkor boldogok és örülnek, hogy itt
élhetnek. Mikor kiderült, hogy Horvátországban is jártunk, láttuk, hogy
nem jó véleménnyel vannak a horvátokról, ami úgy gondolom, hogy a
nemrégiben zajló háborúskodásra vezethető vissza. Végül is úgy váltunk
el, hogy amint lehetséges ismét meglátogatom őket.

A kirándulás utolsó napján Negotinon keresztül
haladtunk vissza Belgrád felé, majd Újvidéket elérve Péterváradot
látogattuk meg. A Mária Terézia-korabeli várat a „Duna Giblaltárjának”
is nevezik. Nagy csaták nem voltak a várban, így viszonylag épen maradt
meg az utókor számára. Utunkat Szabadka városának meglátogatásával
zártuk, ahol egy vendéglőbe tértünk be. Itt tartottuk meg a vetélkedő
döntőjét, a szoros küzdelemben a csapatunk, a Corvinus, 4. helyezést ért
el, amit a szervezők két – történelmi játékfilmeket tartalmazó –
DVD-vel jutalmaztak. A magyar határt Röszkénél léptük át, utunk ezután
már csak egyenest Budapest felé vezetett.

Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy e nagyszerű és
élménydús tanulmányúton részt vehettem, amelyet életem eddigi legnagyobb
élményének tartok, nemcsak azért, mert olyan helyekre jutottam el,
amelyekre egyébként nem lenne módomban, hanem azért is, mert olyan
kollégákat ismertem meg, akik kimagaslóan művelik a szakmát és nem
utolsó sorban olyan ismeretségek és barátságok alakultak ki, melyek úgy
érzem életre szólóak lehetnek.