Filozófiatörténeti kiállítás nyílt az Egyetemi Könyvtárban
2006. szeptember 4. hétfő, 0:00
Kiállítás
nyílt a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Egyetemi
Könyvtárában a bibliotéka több száz éves filozófiatörténeti
gyűjteményéből csütörtökön.
(Forrás: MTI)
A tárlat a Budapesten zajló Francia Nyelvű Filozófiai
Társaságok Szövetsége 31. nemzetközi kongresszusának alkalmából nyílt
meg, és a nagyközönség október 13-ig látogathatja – mondta a kiállítás
hivatalos megnyitóján Szögi László, a könyvtár
főigazgatója.
A Vigyázó szemetek
Párizsra vessétek! – című, könyvekkel, kódexekkel, enciklopédiákkal és
metszetekkel színesített gyűjteményeket bemutató tárlat több mint 400
éves múltra visszatekintő kultúrkincs, amely „eredetiségét és
gazdagságát tekintve (…), európai mértékkel nézve is nagy érték” –
fogalmazott a főigazgató.
Batsányi
János 1789-ben íródott, A franciaországi változásokra című versének
zárógondolatát a kiállítás címéül kölcsönvevő filozófiai könyvszemle
tematikája a francia kultúrkörre épül. A XV. század előtti – a
könyvnyomtatás korát megelőző – úgynevezett ősnyomtatványoktól kezdve
egészen a XX. századi Esprit folyóirat 1956-os magyar forradalommal
kapcsolatos írásáig több érdekesség lelhető fel a belvárosi intézmény
dísztermében látható tárlaton.
A
tekintélyes filozófiai gyűjtemény legérdekesebb példányaira vonatkozó
kérdésre Kakasy Judit, a könyvtár munkatársa az MTI-nek elmondta: a
XVIII. század második felében szerkesztett Nagy Francia Enciklopédia
egyik „kalózkiadványa” – jogtalan kiadású darabja – mellett Dante Isteni
színjátékát tartalmazó úgynevezett Dante-kódex, és Francois Rabelais
egyik szépirodalmi könyve korabeli illusztrációval mindenképpen egyedi
ritkaságnak számít.
Montaigne
esszéi, Descartes Értekezés a módszerekről című matematikai és
filozófiai műve szintén becses darabjai a gyűjteménynek, amelyet a
hétvége kivételével hétköznap bárki megtekinthet az Egyetemi
Könyvtárban.