Oktatástechnológiai konferencia és kiállítás Egerben
2006. november 7. kedd, 0:00
Az új
tanári kompetenciák kialakítása a digitális oktatási környezetben a fő
témája a hétfőn Egerben megkezdődött Agria Media 2006 elnevezésű
nemzetközi konferenciának.
(Forrás: Index)
Témája annál is inkább időszerű, mert az elmúlt
évtizedekben ugyan létrejött az oktatás digitális háttere, ám a
pedagógiai módszerek, a tanári kompetenciák nem követték ilyen ütemben
az informatika fejlődését – indokolta a témaválasztást a konferencia
megnyitóját megelőző sajtótájékoztatón a magyar taneszközgyártókat és
forgalmazókat tömörítő szövetség főtitkára.
Nádasi András hangsúlyozta, hogy mindehhez szükséges az
oktatási struktúra átalakítása, illetve a digitális tananyagok
elterjesztése is, ezért az ezekkel kapcsolatos kutatási eredményeket is
megosztják a szakemberek egymással. Ugyanakkor a konferencia rangját
jelzi, hogy annak keretében Egerben tartja közgyűlését az ICEM, vagyis a
31 országot tömörítő Nemzetközi Taneszköz Tanács is.
A kétnapos fórum alkalmával, a tervek szerint több
mint 100 előadás hangzik el, illetve a konferenciához kapcsolódó
kiállításon 15, oktatástechnológiai eszközöket gyártó és forgalmazó cég
mutatja be a legújabb termékeket.