2006
decemberétől az OSA Archivum látja vendégül a „Hidegháború képes
krónikája” című utazó kiállítást.
Kiállítás az OSA Archivumban 2006. december 14-től
2007. január 15-ig.
2006
decemberétől az OSA Archivum (www.archivum.ws) látja
vendégül a „Hidegháború képes krónikája” című utazó kiállítást, mely az
Európai Unió Kultúra 2000 program „Történelem a rendszerváltás után”
című hároméves együttműködési projektjének része. A Kultúra
2000 program a régi és az új tagállamok közötti kulturális és tudományos
kapcsolattartást kívánja előmozdítani. A kiállítást korábban már
bemutatták Drezdában is, Budapestre pedig Prágából érkezik.
A kiállítás anyagát a Memorial
Sighet munkatársai állították össze. A Sighet Emlékhelyet (www.memorialsighet.ro),
amely ma múzeumként és archívumként is funkcionál, a kommunista
rendszer romániai áldozatainak emlékére alapították a romániai Máramaros
megyében, azon a helyen, ahol egykoron a „Miniszterek börtönének”
nevezett börtön és tábor működött. Az 1950-es években ebben a börtönben
őrizték borzalmas körülmények között a legmagasabb rangú politikai
elítélteket, Románia politikai és kulturális elitjét, korábbi
minisztereket, tábornokokat, akadémikusokat és vallási
vezetőket.
A kiállítás tablói évről
évre követik nyomon a hidegháború korszakának eseményeit a politikában, a
diplomáciatörténetben, a hadtörténetben és a kultúrában a kezdetektől,
azaz a második világháború végétől egészen 1989/90-ig, a szovjet blokk
felbomlásáig. A kiállítás nem korlátozódik az európai eseményekre és az
amerikai-szovjet viszony alakulására, hanem nyomon követi az eseményeket
a Közel- és a Távol-Keleten, Afrikában és Latin-Amerikában is. A gazdag
kép- és dokumentumanyagot érzékletes és jól áttekinthető magyarázatok
kísérik, így a látogatónak alkalma nyílik behatóan megismerkedni mostani
világunk közvetlen előtörténetével.
A kiállítás 2006. december 14-én este 6 órakor nyílik
az OSA Archivumban (1051 Budapest, Arany János u. 32.,
Goldberger-ház).