Ha
valaki azt hitte volna, hogy a megfigyelés művészete újkori vagy
egyáltalán modern találmány lenne, akkor ugyancsak tévedett.
(Forrás:
National GEographic)

Ha valaki azt
hitte volna, hogy a megfigyelés művészete újkori vagy egyáltalán modern
találmány lenne, akkor ugyancsak tévedett: egy izraeli rabszolgatábor
felépítése pontosan megmutatja, hogy a rómaiak miként is felügyelték a
szolgákat anélkül, hogy ők maguk látszódtak volna.

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a kukkolás, a másik
megfigyelése, a felügyelet mind újkori, modern találmány. A
videokamerák, lehallgató készülékek és számítógépes információ
figyelőrendszerek korában már el sem tudjuk szinte képzelni, hogy milyen
egyszerű eszközökkel is képes egyik ember a másikat sakkban tartani.
Ráadásul nem is kevés évet ugrunk az időben, ha követjük Yuval
Yekutieli-t, az izraeli Ben Gurion Egyetem
professzorát.

A Negev-sivatag
észak-keleti része, a Holt-tenger nyugati partjától alig pár
kilométerre, ideális helyszín egy rabszolgatábor kialakításához. A
forróság elviselhetetlen, sehol nincs vastagabb növénytakaró, kő, kő és
kő mindenütt. Jól tudták ezt már a rómaiak is, akik miden
valószínűséggel zsidó származású rabszolgákkal dolgoztattak abban a
kőbányában, melyet a régész becslése szerint valamikor az első zsidó
háború környékén építhettek. A leigázott zsidók sanyarú sorsra jutottak:
naphosszat dolgoztak embertelen körülmények között, ráadásul úgy, hogy
fogva tartóik szeme állandóan rajtuk volt, vagy legalábbis úgy
érezhették.

A Spiegel Online
beszámolója szerint Yuval Yekutieli ásatásai ugyanis arról tettek
tanúbizonyságot, hogy a megfigyelés művészete korántsem újkori
találmány. A régész nemrégiben megjelent cikkében nagy műgonddal írja
le, hogy a rómaiak miként alakították ki ezt a különleges munkatábort: a
kőbánya fölé nyúló hegyoldal kiválóan alkalmas volt a fogva tartók
elhelyezésére, bár ez önmagában még kevés lett volna a kívánt cél
eléréséhez. A különlegesség abban rejlik, hogy egy sziklahasadéknak és
egy mellvéd szerű falnak köszönhetően a felügyelők teljességgel
láthatatlanok maradtak. A fogva tartottak soha nem tudhatták, hogy mikor
szegeződik rájuk a felügyelő szempár, a pszichológiai terror hatékonyan
működhetett.

A rabszolgák
pszichéjére hatott persze az is, ahogyan éjszakára elhelyezték őket:
egymástól kisebb sziklatömbökkel elszigetelt, ám az ég felé teljesen
nyitott terület alapvetően azt szolgálta, hogy a rabszolgák egymással ne
érintkezhessenek, viszont felülről az őrzők pontosan láthassák mi is
történik külön-külön velük. „Összesküvésre semmi esély nem volt” –
mondta Yekutieli a Spiegel Online-nak. A láthatatlan szemmel tartás
egyébként arra is jó volt, hogy viszonylag ritkán kellett a rabszolgák
közé vegyülni, és ha mégis sor került erre, akkor is a társak által jól
átlátható terepre merészkedett be a római katona.