Szigorodó feltételek a felsőoktatási akkreditációs rendszerben
2007. január 3. szerda, 0:00
A
felsőoktatási reform első szakaszában megnégyszereződött a hallgató
létszáma, bevezettük a bolognai rendszert, nyitott és átjárható lett a
képzési rendszer.
(Forrás: OKM)
Csökkent viszont az oktatás színvonala, már van olyan
intézmény, amelynek diplomáját alig fogadják el a munkaadók. Ezért a
reform következő szakaszában a legfontosabb cél a képzés színvonalának
emelése, a valódi minőség biztosítása.
Az intézményrendszer fejlesztésének egyik fontos része
az akkreditációs feltételek szigorítása. Több lépcsős lett az eljárás,
először a létesítőnek bizonyítania kell a törvényhez kapcsolódó
kormányrendelet szerinti feltételeket. Ha ez megvan, akkor veszi
nyilvántartásba a Felsőoktatási Regisztrációs Központ. De ettől még
képzést nem folytathat, ehhez is meg kell szerezni a jogosultságot.
Ennek eredménye a működési engedély kiadása. Ezt követően foglal állást
az Országgyűlés.
Jelenleg az új
eljárás szerint 8 intézménylétesítési kérelem érkezett a Felsőoktatási
és Regisztrációs Központhoz, ebből hármat tudtak fél év alatt a
feltételek bizonyítása alapján nyilvántartásba venni, a működési
engedély kiadása azonban még nem történt meg a MAB véleménye hiányában. A
régi rendszer szerint több éves akkreditációt követően egy üzleti
képzést folytató főiskola támogatása történt meg, ebben az esetben a
törvény módosításakor előterjesztést kell készíteni és az Országgyűlés
fog dönteni.
A csökkenő
gyermeklétszám, illetve továbbtanulói létszám miatt prognosztizálható
további átalakulás a már működő intézményekben. Nagy intézményekben ez
jelenthet felvehető létszámcsökkenést, ennek eredményeként szakok
kifutását majd megszűntetését, új képzési profil kialakítását. Kis
intézményekben, ahol egy képzési területen csak két-három szak van, ott
várható – a jelentkezési arány csökkenésének eredményeként -, hogy a
fenntartónak újra kell gondolnia a felsőoktatási szolgáltatás
vállalását.
Állami intézmény
esetében nagyobb szakszámmal működnek a kisebb intézmények is, de a
létszámból következő tendencia felvetheti más intézményekkel történő
integráció kérdését. A felsőoktatási törvény alapján ennek
kezdeményezésére csak maguk az intézmények jogosultak
A karok kérdése intézményi hatáskör, nem az a
jellemző, hogy azokat megszűntetik, hanem inkább bővítik. Az ELTE-n
közel tíz év kellett ahhoz, hogy a főiskolai képzést folytató bölcsész
és természettudományi karok beépüljenek a hasonló jellegű karokba.
Szegeden ilyen irányú változás nem is indult el. Debrecen az elmúlt
időben rendkívül sok kart létesített. A karok kérdése, még ha
akkreditáció is van, intézményi hatáskör.