Bájos borotvapamacs emlékeztet a Duna-part szállodáira
2007. április 27. péntek, 0:00
A 19-20.
század fordulóján épült tizenhárom, Duna-parton álló elegáns szállodára
emlékeznek egy most megnyílt kiállításon, amelyek közül ma már csak
háromnak van meg az épülete.
(Forrás: Múlt-kor)
A magyar történelem legnagyobb alakjai és nagy magyar
írók laktak hajdan az István főhercegben, az Európában, a Ritzben, az
Angol királynőben, a Bristolban, a Carltonban. Az 1872-es
városegyesítést követően Európa egyik leglátványosabban fejlődő
városában a Duna-part is egyre hangsúlyosabb szerepet kapott, hiszen
fontos szerepe volt a kikötőknek és elindult a monarchiabeli
idegenforgalom is.
Dr. Csapó
Katalin, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban megnyílt
kiállítás kurátora a Magyar Távirati Iroda munkatárásnak elmondta: három
nagyobb csoportba gyűjtötték a szállodákkal kapcsolatos tárgyi
emlékeket, fotókat, dokumentumokat. Az első csoportba az Akadémia
környékén lévő szállodák kerültek, a másodikba a fürdőkhöz kapcsolódó
hotelek, mint a Császár és a Lukács fürdő mellett épült szállodák, a
harmadikba pedig a Margitszigeten épült Nagyszálló (a mellette felhúzott
Margit fürdővel) valamint a Gellért. A
margitszigeti hotel mai utódszállodája és a Gellért ma is létezik és
üzemel, míg az Angol királynőből amely az Akadémia u. 1. szám alatt
található épületben fogadta a vendégeket, mára jellegtelen irodaház
lett. A többi szálloda épülete tönkrement a háborúban. A Ritz helyén
épült fel a mai Intercontinental, a volt „spenótház” helyén állt valaha a
hajdani Európa szálloda.
A
kiállított tárgyak között szép fajansz és porcelán mosdótálak, vízkiöntő
kancsók, borotvapamacs tartók, szappantartók, menükártyák, étlapok
találhatók, a fali tárlókban pedig fényképek, más dokumentumok. A
kiállítást a múzeum már meglévő gyűjteményéből állította össze dr. Csapó
Katalin, de mint az MTI munkatársának elmondta, néhány új szerzemény is
látható, mint például a mára bájos tárgyi emlékké vált borotvapamacs
tartó.
A Duna-parti szállodák anno
című kiállítás június 20-ig várja a látogatókat.