Kádár 50
éve, a Hősök téri nagygyűlés után biztos volt benne, hogy Nagy
Imréékkel azt csinál, amit akar.
(Forrás: Index)

„Ugye, nem kell bennünket agyonrendezni. Tudjuk mi, mikor
vonuljunk ki, tudjuk, mikor éljenezzünk. A szívünk diktálja…” –
nyilatkozta a Népszabadság 1957. május 1-jei, esti különszámában egy név
nélküli csepeli munkás. A hatalom első nagy tömegrendezvénye volt ez az
1956-os forradalom leverése után, így egyáltalán nem volt mindegy,
hányan és milyen hangulatban jelennek meg a Hősök téri dísztribün
előtt.

Még a korabeli Népszabadság is megemlékezik
róla, hogy ezúttal nem voltak kordonok és főrendezők, finoman utalva
arra, hogy Rákosi idején bizony túl sok is volt belőlük. A
munkásosztályra nehezedő nyomás a május 1. előtti napokban azonban az
ötvenes évek első felét
idézte.

Egzisztenciális kérdéssé
válhat

Zsigmond Gyula jogász
1956-ban a Petőfi Párt egyik vezetője volt, a csepeli munkásétól enyhén
szólva eltérő emlékeit 1987-ben mondta tollba. „1957-ben rettentően
kemény agitáció folyt a május elsejei felvonulás érdekében. Mindenkihez
külön odament a párttitkár és a néhány sztálinista beállítottságú
párttag. Az irodagépgyár viszonylatában azt mondhatom, ez a
megfélemlített társaság úgy ítélte meg, hogy egzisztenciális kérdéssé
válhat, kivonul-e vagy sem.” (A forradalom emlékezete. Személyes
történelem. 1956-os Intézet, Budapest, 2006). Zsigmond nem vonult ki,
másnap hívatta is az igazgató, és a párttitkár jelenlétében felelősségre
vonta.

A Népszabadság nagy gonddal vezette fel a
munka ünnepét. Részlet az április 28-i szerkesztőségi cikkből: „Ünnepre
készülődik az ország… Az idei május 1. új tartalmat, új értelmet nyer. A
májusi seregszemle akkor lesz igazán méltó a régi hagyományokhoz, ha
nemcsak külsőségeiben, hanem mindenekelőtt harcosságában kinyilvánítja
ország-világ előtt: a magyar dolgozó nép az ellenforradalom felett
aratott győzelem után ma ezerszerte elszántabb és egységesebb, mint
bármikor.”

Nagy Imre a Gyorskocsi
utcában

Az 56-os forradalom után jó
fél évvel még nem jelent meg az aki nincs ellenük, az velünk van Kádári
jelmondata. Most még híveket gyűjtött a hatalom, legitimációját
kereste, és ehhez több százezer ember jelenléte kellett egy igazi
munkásünnepen. No és a felfegyverzett munkásőrségé, május elsejére több
mint húszezren voltak fegyverben, Andrássy úti felvonulásuk erőfitogtató
demonstráció volt. A megtorlások alig indultak el, Nagy Imrét már
hazahozták romániai házi őrizetéből, és a perre várt a Gyorskocsi utcai
egyik fogdájában.

A forradalommal kapcsolatban még
nincs az a szemérmes hallgatás, ami később évtizedekig jellemezte a
Kádár-korszakot. Május elsejét október 23-hoz képest határozták meg.
„Május elseje van. Az első 1956 októbere után – írja az ünnep reggelének
szerkesztőségi cikkében a Népszabadság. – Mindenki jól tudja, álljon a
barikád bármelyik oldalán, hogy a mai nap a magyar népi demokrácia, a
Magyar Szocialista Munkáspárt erőinek seregszemléje.”